fbpx

Mi - Ti

Kína: felvonták a vörös lobogót

Kínában mindenütt felvonták az állami zászlót október 1-én, a Kínai Népköztársaság kikiáltásának napján. A kínai zászlóban a nagy csillag az ország vezető erejét, a Kínai Kommunista Pártot jelzi. A négy csillag azokat a társadalmi osztályokat jelzik, amelyek 1949-ben léteztek Kínában: a munkásosztályt, parasztságot, az értelmiséget, a saját munkájából élő vállalkozói réteget. A Kínai Népköztársaság létrehozása a kínai nép közös műve a Kínai Kommunista Párt vezetésével.

Munkáspárt: legyen a minimális nyugdíj 100 ezer forint!

Minden forint jól jön, de azért nem kellene a nyugdíjasokat gyereknek nézni. „A következő év elején megkezdjük a tizenharmadik havi nyugdíj visszaépítését, járvány ide vagy oda” – mondta a miniszterelnök. A kormány döntése nevetséges, hiszen valójában csak három év múlva lesz meg a 13. havi nyugdíj. A döntés igazságtalan is, mivel mindenki megkapja. A probléma az, hogy egyesek túl nagy nyugdíjat kapnak, a többség pedig túl keveset. Segíteni annak kell, akinek kevés a pénze. Legyen a minimális nyugdíj havi 100 ezer forint!

Nem fasiszta az, aki hisz férfi és nő szövetségében

A Meseország mindenkié című könyvet mi sem adnánk gyermekeink kezébe. A család alapja a házasság, ami egy férfi és egy nő szövetsége. Ez a Munkáspárt véleménye is. Nem azért gondoljuk így, mert ez van az alaptörvényben. Azért gondoljuk így, mert az emberiség egész története és a ma élők személyes tapasztalata is ezt mutatja. Jogunk van ezt gondolni! A liberális elit mást gondol. Tegye! De ne akarja másokra erőltetni! Nem fogadjuk el, hogy minden elmaradott, ósdi, antidemokratikus, sőt fasiszta, ami nem liberális.

Öregurak méltatlan vitája

Egy 77 éves férfi vitatkozott egy 74 éves férfival az USA, sőt a világ jövőjéről. A jövő év elejétől egyikük a világ egyik legerősebb hadseregének főparancsnoka lesz, egy szuperhatalom vezetője. Vitatkoztak. Mindent elmondtak, amit egymásról gondoltak: „bohóc”, „Putyin bábuja”, „hazug”, és volt milliónyi közhely mindkét oldalról. Nem a mi vitánk, az amerikaiaké. De bennünket is érint minden, ami Amerikában történik. Méltatlan vita volt, méltatlan az amerikai néppel szemben, méltatlan a világ népeivel szemben.

Ne fuss a NATO-futáson! Ne légy a NATO ingyen reklámja!

Október 18-án Budapesten ismét NATO-futás lesz. A sport, a futás jó dolog. De propagandát csinálni egy szervezetnek, amely háborút folytat Afganisztánban, megszállva tartja Szerbia egy részét, Koszovót, amely egyre több katonát telepít az orosz határokhoz, viszont rossz dolog. Ne fuss a NATO-futáson! Ne légy a NATO ingyen reklámja! Te annál többet érsz!

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET