Belaruszban márciusban megkezdik az orosz Szputnyik-V vakcina gyártását. Az év második felére pedig már a saját belarusz vakcina gyártása is megindul. – jelentette be Lukasenko elnök. A belarusz vakcina a hazai kutatásokra és technológiákra épül.
Belaruszban márciusban megkezdik az orosz Szputnyik-V vakcina gyártását. Az év második felére pedig már a saját belarusz vakcina gyártása is megindul. – jelentette be Lukasenko elnök. A belarusz vakcina a hazai kutatásokra és technológiákra épül.
Kínában a parlamenti képviselők évente egyszer jönnek össze Pekingben. A több napos ülésén megvitatják az ország stratégiai problémáit. Az idei ülésszakon közel hatezer javaslatot tettek, amelyek zöme beépül a törvényekbe és a kormány döntéseibe. A képviselők az év többi hónapjában végzik polgári munkájukat. Kínában vallják, hogy a „hivatásos parlament” elszakítja a képviselőket a valóságtól és a választóiktól. A demokrácia lényege pedig éppen az, hogy a nép képviselői a népet képviseljék és olyan döntéseket hozzanak, amelyek a népnek jók.
Decemberi adatok szerint 880 euró volt az átlagbér Magyarországon. A francia, belga és holland, nagyjából egyaránt 2250 eurós szintnek már 39 százalékát éri el, ami minden korábbinál lényegesen magasabb. A német adat magasabb, 2530 euró, itt az arány 35 százalék, ami ugyancsak a mindenkori legmagasabb érték. Kisebb a távolság, de behozzuk-e valaha? Érdeke-e a nyugati tőkének, hogy a munkás ugyanannyit keressen itt, mint Németországban? Honnan kapna akkor extraprofitot?
Namíbiában is bejegyezték, és ezzel együtt immár 50 országban engedélyezték az új koronavírus-járvány elleni Szputnyik V vakcina alkalmazását - közölte csütörtökön az orosz oltóanyagok fejlesztését finanszírozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI). Az orosz vakcina nélkül ma sokkal nehezebb lenne a világban, és Magyarországon is.
Nemzeti ünnepünket köszönti A Szabadság több írása. Nyomon követhetjük, hogy hol élt és dolgozott Kossuth a fővárosban. Thürmer Gyula írása ezúttal az évszázad döntéséről szól: kihez, milyen szövetséghez kell és lehet tartoznunk a következő évtizedekben? Olvashatnak a Munkáspárt választási stratégiájáról is. Röviden, keressék A Szabadságot!