fbpx

Mi - Ti

Zavaros határ-csikicsuki

Karanténkötelezettség nélkül léphetik át szerdától egymás országhatárait a csehek, a szlovákok és a magyarok, ha a másik országban nem tartózkodnak tovább 48 óránál. Megkezdődött a határok megnyitása. A határokat pontosan ugyanolyan zavarosan nyitják meg, mint amelyen zavarosan lezárták. Miért pont 48 óra? A koronavírust egy perc alatt is el lehet kapni. Ha a nyugati irányban korlátozzuk, akkor miért nincs korlátozás Szerbia irányába? Milyen megfontolások alapján dönt a magyar kormány? Magyarázza el valaki! A magyar népnek joga van tudni!

Elítéljük az USA nyílt beavatkozását Kína belügyeibe

A kínai parlament elfogadta a Hongkongra vonatkozó nemzetbiztonsági törvénytervezetet. A törvény betiltja a lázadást, az elszakadási törekvések hangoztatását és a központi kormányzat ellen irányuló, felforgatónak minősített cselekményeket. Hongkong a Kínai Népköztársaság része, de Hongkong széleskörű autonómiát élvez. Ez azt jelenti, hogy Hongkong nem válhat ki a Kínai Népköztársaságból, de a saját területén fenntarthatja a kapitalista rendszert, többpártrendszer van, saját állampolgársága, útlevele, saját valutája van. A hongkongi parlamentnek lett volna alkotmányos kötelessége olyan törvényt elfogadni, amely megtiltja az elszakadást célzó tevékenységet. 2003-ban megkísérelték, de nem tudták elfogadni. Hongkongban évek óta folynak szervezkedések, amelyek Hongkong függetlenségét akarják elérni. Az USA ehhez minden politikai és anyagi támogatást megad. Az USA célja Kína meggyengítése és alárendelése az USA érdekeinek, a kínai sajátosságú szocializmus megbuktatása.

A tőke ellen küzdeni kell, ha amerikai, ha kínai, ha német!

A Vasas Szakszervezeti Szövetség Wescast Hungary Autóipari Zrt.-t. Azt kéri az érdekképviselet a bíróságtól, állapítsa meg, hogy jogellenesen járt el a kínai hátterű cég, mert nem fizetett a dolgozóinak arra az időre, amíg leállították az üzemet. Ez majdnem egy hónapig tartott, április 15. és május 10. között állt az oroszlányi gyár. A Wescast a hírek szerint 800 dolgozóból 250-et akar elbocsátani. Sok sikert a vasasoknak! A tőke ellen küzdeni kell, ha amerikai, ha kínai, ha német!

A vasúti mellékvonal közös kincs, ne romboljuk le!

Ausztriában a vasútnak óriási idegenforgalmi és kulturális jelentősége van. Bárhova el lehet jutni autóval és busszal, hiszen az osztrák utak és a tömegközlekedés kiváló, de a vasútra mégis költenek. A vasút ugyanis pénzt hoz. Ausztria 300 millió euróval fejleszti a mellékvonalakat. A magyar kormány ellenben rengeteg vasútvonalon tervezi szinte teljesen leállítani a közlekedést, amivel nem csak a máshogy utazni kényszerülőknek lesz nehezebb az élete, de különösen vidéken sok munkahely is függhet ettől.

Kína többet ad az embereknek, mint az USA

Trump amerikai elnök megküldte az amerikai parlamentnek a kormány elképzeléseit a Kínához fűződő kapcsolatokról. A dokumentum utal arra, hogy az USA 1979-ben rendezte kapcsolatait a Kínai Népköztársasággal abban a „reményben”, hogy ezzel mélyreható változások indulnak el a kínai társadalomban. Az amerikai elnök csalódott, hogy ez nem következett be.  Az amerikai érvelés szerint a Kínai Kommunista Párt a felelős azért, hogy Kína nem tért át a tőkés útra. Az USA most globális háborút hirdet a Kínai Kommunista Párt ellen, és ehhez a harchoz hívja szövetségeseit. Ez új hidegháború! Vallásháború, ideológiai háború! A célja az, hogy az amerikai polgárok és az USA szövetségesei ne arról beszéljenek, hogy a gazdag USA nem képes saját állampolgárainak egészségét megvédeni. Ne gondoljanak arra, hogy jobb lenne olyan világban élni, ahol az USA nem parancsolgat. A Kínai Kommunista Párt irányításával olyan társadalmi modell valósul meg Kínában, amelyben minden ember elmondhatja: ma jobban élek, mint tegnap, és holnap jobban fogok élni, mint ma. Ez fáj Trumpnak!

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET