fbpx

Mi - Ti

A vírust kell legyőzni, nem egymást!

A koronavírus már döntően a politikáról szól, és nem az emberek egészségéről. Az EU és a magyar kormány között elindult a vita. Nem arról, hogy miként lehet az embereket megvédeni, hanem arról, hogy ki és hogyan zárhatja le a határát. Belgium közben veszélyes országgá nyilvánította Magyarországot, megtiltva a belgáknak, hogy ide jöjjenek. A vírus ellen nem lehet politikai csatát nyerni. A vírust kell legyőzni, nem egymást!

Kína: legyőztük a járványt!

Kínában mindenütt megkezdődött a tanév. A Vuhani Főiskolán is elkezdődött a tanítás. Az év elején ebből a városból indult a járvány. Már másfél millió helyi iskolás és diák nyugodtan láthat munkához.

Facebook: a világ főcenzora

A közösségi platformok piacának 74 százalékát a Facebook uralja. Ez azt jelenti, hogy a legtöbb információt ezen keresztül hívják le az emberek. Ehhez képest a Twitter 6.5 százaléka vagy a Youtube 5 százaléka eltörpül. Az emberek világszerte napi 37 percet töltenek a Facebookon. Ezzel Mark Zuckerberg úrnak és tulajdonostársának évi 18.5 milliárd dollár profitot termelünk. Cserébe a Facebook tudja, hogy kik vagyunk, mit csinálunk, merre járunk. És a Facebook a főcenzor is! Liberális propaganda mehet, munkáspárti, antikapitalista nem mehet!

Budapest: buta, értelmetlen, emberellenes átszervezések

Bekövetkezett, aminek be kellett következnie. Szeptember elsején reggel teljesen beállt az Üllői út és a Nagykörút belvárosi szakasza. Se előre, se hátra! Máskor is volt iskolakezdés, amikor több autó jelenik meg. De a mostani iskolakezdést megelőzték a fővárosi és néhány kerület önkormányzatának döntései a közlekedési rend buta, értelmetlen, az emberek ellen irányuló átszervezéséről. El kell törölni az új biciklisávokat, vissza kell állítani az eddigi forgalmat a belvárosi utcákban! A közfelügyelők ne a büntetési pénzeket hajtsák be, hanem az embereknek segítsenek!

Dicsőség a gyilkosoknak?

Az amerikai légierő propaganda-repülést hajtott végre a NATO-országok, köztük Magyarország légterében. Az amerikai B-52-es óriás gépet magyar katonai gépek díszkísérete vitte végig. A B-52-et tömeggyilkosságra fejlesztették ki. Az USA ilyen gépekről hajtotta végre szőnyegbombázásait Vietnamban. Az amerikai bombák vietnami emberek százezreit ölték meg. Dicsőség a gyilkosoknak?

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET