fbpx

Mi - Ti

Éhhalálra ítélnek 360 ezer embert?

Magyarországon 360 ezer embernek 100 ezer forintnál kevesebb nyugdíjból kell megélni. Közülük 28 ezren még 40 ezernél is kevesebbet kapnak. Jövőre sem számíthatnak változásra. 28 500 forint marad az öregségi nyugdíjminimum, körülbelül havi 138 ezer forintra nő az átlagnyugdíj. A Munkáspárt évek óta követeli, hogy havi 100 ezer forintnál senki sem kaphasson kevesebbet, és ne engedjék a milliós nyugdíjakat.

A francia dolgozók példát mutatnak

A francia dolgozók példát mutatnak Európa dolgozóinak a tőke elleni harcból. A 20 napja tartó sztrájknak még nincs vége, a kormány és a szakszervezetek tárgyalásai nem vezettek eredményre. A francia kormány terve szerint a franciák továbbra is 62 éves korban mehetnek nyugdíjba, de a teljes nyugdíjukat csak 64 éves kortól kapnák. A nyugdíj mértékének megállapításához pontrendszert vezetnének be, amely alapján a munkaadó dönt, hogy mi számít bele a nyugdíjba és mi nem.

Senki sem állíthatja meg a Kínai Népköztársaság fejlődését

Nincs erő a világban, amely megállíthatná a Kínai Népköztársaság fejlődését, a kínai sajátosságú szocializmus megvalósítását. A kínai nép megvalósítja álmát, a fejlett szocialista ország programját. – nyilatkozta Thürmer Gyula a kínai televíziónak abból az alkalomból, hogy Makaó húsz éve tért vissza az anyaországhoz.

Nem a görög kormány népellenes politikájára

A PAME osztályharcos szakszervezet sokezres tüntetésén tiltakozott a görög kormány népellenes politikája ellen. Nemet mondunk a népellenes költségvetésre, a bérek csökkentésére, a szociális kiadások lefaragására. – olvasható a tüntetők jelszavai között. Az elmúlt évek bizonyították, hogy minden görög kormány az európai és a görög nagytőke érdekeit szolgálja, és a dolgozókkal fizetteti meg a válság árát.

Boldog Karácsonyt!

A Magyar Munkáspárt nevében boldog karácsonyt, békét, nyugalmat, örömet, jó egészséget kívánunk a Munkáspárt minden tagjának és barátjának, Magyarország minden polgárának.

Magyar Munkáspárt Elnöksége

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET