fbpx

Mi - Ti

Rossz szobor helyére rossz szobor kerül

Pénteken hajnalban elkezdték bontani Nagy Imre emlékművét a budapesti Vértanúk terén, reggelre pedig el is tűnt a szobor. A tervek szerint a szobrot a Jászai Mari térre helyezik át, annak ellenére, hogy ez ellen Nagy Imre unokája, Jánosi Katalin, illetve a Nagy Imre Társaság is tiltakozott. Álláspontjuk szerint a szobrot nem a magyar állam és nem is a főváros, hanem három magánszemély állíttatta. Elhelyezését és tájolását bizottság határozta meg, az áthelyezéssel nemcsak történelmi és városképi, hanem az eredeti művészi koncepció szempontjából is elveszítené jelentőségét. (https://24.hu/belfold/)

Nem elég Orbánt utálni, az embereket kell szeretni

Január első hetére stratégiai egyeztetésre hívja a demokratikus ellenzéki pártok európai parlamenti kampányfőnökeit az MSZP választási felkészülését irányító Ujhelyi István, aki szerint a májusi választáson összehangolt fellépéssel megtörhető az Orbán-rendszer. (www.mti.hu)

Portugália: Hazafias és baloldali alternatívát az EP-választásokra

A május 26-i európai parlamenti választások fontos lehetőséget adnak arra, hogy erősítsük a Portugál Kommunista Pártot. Meg kell mutatni, hogy szakítani kell a jelenlegi EU-politikával, amely egyenlőtlenséget, függőséget teremt, és megfosztja Portugáliát nemzeti függetlenségétől. Hazafias és baloldali alternatívát kell felmutatni a választásokon. Így döntött a Portugál KP vezetése decemberi ülésén. (http://www.pcp.pt/)

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET