fbpx

Mi - Ti

“Európai bérunió”: ne dőlj be a Jobbiknak!

Vona Gábor bejelentette pártja ezen túl még elszántabban küzd majd az európai bérkiegyenlítésért. Ennek érdekében úgynevezett népszavazást, európai polgári kezdeményezést indítana, hogy az "európai bérunió" a közösség alapelvei közzé kerüljön: “Egyenlő munkáért, egyenlő bért!" - fogalmazta meg a pártelnök az elvárását, aki a technikai részletekről elmondta, hogy hét uniós tagállamban, egy év alatt egymillió aláírást kell összegyűjteni ahhoz, hogy az Európai Bizottság napirendre tűzze a kérdést. Ezért kérik a hazai civil szervezetek és szakszervezetek segítségét, ezzel együtt megkeresik a külföldi szövetségeseket is. (https://jobbik.hu)

Egészségügy: nem akarunk idő elött meghalni!

Súlyosan romlott a felnőtt magyar lakosság egészségi állapota - derül ki a KSH Nők és férfiak Magyarországon 2015 című friss kiadványából. 2005-2015 között, tízezer lakosra számítva: ötven százalékkal nőtt a magas-vérnyomástól szenvedő felnőtt nők, közel hatvan százalékkal a férfiak száma. Közel hetven százalékkal több lett a szívbeteg nő, több mint hatvan százalékkal gyarapodott a tízezer lakosra jutó szívbeteg férfiak száma. Nem adnak okot örömre az európai öngyilkossági statisztikák. A 100 ezer lakosra számított mutatót illetően mind a magyar nők, mind a magyar férfiak  a második helyen állnak. A nőknél Litvánia az első 12 öngyilkossal, Magyarország a második 9 -cel. A férfiaknál Lettország a listavezető 37 öngyilkossal, Magyarország itt is a második, csupán néhány tizeddel lemaradva 36,7 férfi öngyilkossal. (http://www.napi.hu)

Privatizáció: lopakodó bombázó az egészségügyben

A teljes hazai egészségügyi kiadások 65 százaléka köz-, 35 százaléka magánfinanszírozás már ebben a pillanatban is. Európában nálunk az egyik legmagasabb a saját költések aránya, az OECD országokkal összehasonlítva pedig jól látszik, hogy a háztartási kiadásokban Magyarországon Ezzel párhuzamosan bővül a magán-egészségügyi szolgáltatást nyújtók száma és a számlásan kínált szolgáltatások köre. Egészségügyi reform nélkül azonban a fejlődés lassú. (http://www.piacesprofit.hu)

A félelem a tőke szövetségese

Belgiumban törvényt hoztak arról, hogy minden repülőn, vonaton, buszon, hajon utazó ember adatait, utazási célját rögzíteni kell és egy országos adatbázisban nyilván kell tartani. Belgium szeretné, ha más európai országok is bevezetnék, mert így lenne hatékony a rendszer. (http://www.politico.eu)

A királyok utáni nosztalgia nem visz előre

Az utolsó magyar király, IV. Károly koronázásának 100. Évfordulóján szentmisét tartottak Budapesten. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hangsúlyozta: az Európát létrehozó, az Európai Uniót megalkotó lelki és szellemi értékeket ma Közép-Európa nemzetei képviselik a legerőteljesebben. Megkötöttük és készek vagyunk megkötni a magunk békéit, hogy a kommunizmus által sújtott nemzetek szövetségre lépve egymással elfoglalhassák méltó helyüket a nemzetközi, az európai színtéren". (http://www.kormany.hu)

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET