fbpx

Mi - Ti

USA: a módszer változik, de a lényeg nem

A megválasztott elnök alapvetően nem azt mondta, hogy az Egyesült Államok egyáltalán nem lesz jelen a Közel-Keleten, hanem azt, hogy nem folytatja a Barack Obama és Victoria Nuland külügyi államtitkár-helyettes által fémjelzett külpolitikát. Tudom, hogy itt komoly problémát jelentett, hogy Nuland saját politikát folytatott, de ezt Washingtonban is hasonlóan látták. Kongresszusi képviselők is kifogásolták, hogy a külügyminisztériumunknak és a nagykövetségeinknek az lenne a feladata, hogy erősítse a kapcsolatainkat, nem pedig az, hogy át akarja formálni az országokat olyanra, amilyennek szerinte lennie kell. - nyilatkozta Connie Mack volt kongresszusi képviselő (http://magyarhirlap.hu)

Kár elrontani azt is, ami jó

Nagyjából egy hete derült ki, hogy a kormányhivatalnokok helyett a postások kézbesítik a 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt. Ami mellé egy miniszterelnöki levél is jár, és végül nem csak a nyugdíjasok kapnak belőle. Ezután azzal a kérdéssel fordultunk a Magyar Postához, hogy mennyit kapnak a kihordásért cserébe a postások, ez ugyanis – főleg a kis falvakban – hatalmas plusz munkát jelent. A szervezet akkor nem válaszolt, viszont hétfő reggel egy olyan belsős információt kaptunk, amely szerint az első kiosztást követően sikeresen házhoz kézbesített utalványok darabjáért bruttó 50 forintot kapnak, ami – bár sok mindentől függ-, de nettóban nagyjából 33-34 – írja a 24.hu. (http://24.hu)

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET