fbpx

Mi - Ti

Az MSZMP egykori vagyona a párt tagjaié

A Botka László nyomására meghirdetett jobboldali sajtóbojkott miatt nem tudni, mit gondolnak az MSZP-ben arról, hogy elperelhetik tőlük az MSZMP-től örökölt vagyonelemeket. A Magyar Munkáspárt elnöke határozottan kijelentette, igazságtalanul kebelezték be a szocialisták az egykori állampárt vagyonelemeit. (https://gondola.hu/)

Horthy-szobor: a szélsőjobboldal félelmet kelt

Szobrot állítottak Horthy Miklósnak a Fejér megyei Kálozon, a magántulajdonban levő Zichy-Széchenyi-kastély parkjában szombaton. A szobrot a kastély tulajdonosa fogadta be. Eredetileg a szobrot a szintén Fejér megyei Perkátán szerették volna felállítani, ám ott a helyiek tiltakozása miatt az önkormányzat visszavonta korábbi engedélyét. Zetényi-Csukás Ferenc, a Horthy Miklós Társaság elnöke a rendezvényen azt mondta, további szobrokat kívánnak állítani Horthy Miklósnak. (http://mti.hu)

Kit javasolsz a Nemzet Sportolójának?

Május 30-án ül össze a tizenegy Nemzet Sportolója, hogy megvitassák, kit javasoljanak tizenkettedik tagnak az elhunyt Földi Imre helyett.  Az elismerés jelenlegi tizenegy birtokosa: Balczó András (öttusázó, 2004 óta), Hammerl László (sportlövő, 2004), Ivánkay Mária (parasport, asztaliteniszező, 2004), Kárpáti György (vízilabdázó, 2013), Keleti Ágnes (tornász, 2004), Kulcsár Győző (vívó, 2004), Magyar Zoltán (tornász, 2015), Portisch Lajos (sakkozó, 2004), Rejtő Ildikó (vívó, 2007), Schmitt Pál (vívó, 2014), valamint Székely Éva (úszó, 2004).( http://www.nemzetisport.hu)

Fegyverkezünk, de minek?

A kormány által elfogadott Zrínyi 2026 nevű haderőfejlesztési programmal emelkedni fog a magyar haderő létszáma, és technikailag is korszerűsítik a honvédséget, elsőként szállító járművek beszerzésével - közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. A hadseregnek is olyan állapotban kell lennie, hogy meg tudja védeni az országot – mondta. Magyarország a májusi NATO-csúcson azt vállalja majd, hogy 2024-re - a jelenlegi 1-ről - a GDP 2 százalékára emeli a katonai kiadásokat, ami akkor mintegy 1000-1200 milliárd forintot jelent majd. (http://mti.hu)

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET