fbpx

Mi - Ti

Meddig szórakozik még velünk Orbán és Tarlós?

A főváros a legnagyobb elképedéssel fogadta a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) szerdán megjelent döntését és csodálkoznak azon, hogy a hatóság ilyen kockázatot vállalt - nyilatkozta Tarlós István Budapest főpolgármestere szerdán az MTI-nek. A KDB szerdán közölte, hogy megsemmisítette a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) által meghirdetett tendert, amelyben a metrópótlás idején szükséges buszkapacitást rendelték volna meg. A KDB szerint az ajánlatkérő megsértette a közbeszerzési törvényt, egyebek mellett azért, mert a felhívásból nem derült ki, a buszoknak mikortól kell rendelkezésre állniuk, kell-e hozzájuk személyzet. Korábbi tervek szerint a BKV 110 Solaris típusú csuklós buszt vásárolt volna 9,7 milliárd forintból, a fennmaradó 40 buszt pedig más vonalakról csoportosították volna át. (http://mti.hu)

A románok mindig ravaszabbak

Románia mindaddig fenntartásokkal él az Európai Unió és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezménnyel kapcsolatban (CETA), amíg Kanada fel nem oldja a román állampolgárokkal szemben általa alkalmazott vízumkényszert - közölte szerdán Liviu Iolu román kormányszóvivő. (http://mti.hu)

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET