fbpx

Mi - Ti

A szerb dolgozók fizetnek az EU-tagságért

A szerbiai államháztartás fenntarthatóságához szükséges megtakarításokat csak úgy lehetne elérni, ha az állami bérek összege 2017-ben, a nyugdíjaké pedig 2018-ban is változatlan maradna, jelentette ki Pavle Petrović, a Fiskális Tanács elnöke. Emlékeztetett: a cél az, hogy a nyugdíjak a GDP 11 százalékát tegyék ki, az állami bérek pedig nyolc százalékát, de mindkét érték ennél magasabb. Reális az, hogy az eddigi 15 ezren felül további 10-15 ezerrel csökkenjen az állami dolgozók száma, a továbbiaknak a különböző szektorok, így az egészségügy meg az oktatásügy reformjára kell alapulnia. (http://www.vajma.info)

Nagy a baj a MÁV-nál

Nem kaptak béremelést, ezért folyamatosan hagyják el a MÁV-ot a szakértők, mérnökök, a közép- és felsővezetők. A helyzeten pedig az sem segít, hogy a társaság mindössze pár tízezer forintos gyorssegéllyel próbálja maradásra bírni őket - közölte a Vasutasok Szakszervezete. (https://szakszervezetek.hu)

A sógorék még mindig jobban élnek

Hiába a látványos tavalyi GDP-növekedés, egy friss statisztika szerint az EU-hoz történő felzárkózásban semmit sem léptünk előre. Az egy főre jutó vásárlóerő-paritáson számolt GDP az uniós átlag 68 százaléka volt tavaly, ez éppen megegyezik az egy évvel korábbival.  (http://mfor.hu)

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET