fbpx

Mi - Ti

Áder János

Áder János köztársasági elnök részt vet Bukarestben a NATO közép- és kelet-európai államfői értekezletén. Közös nyilatkozatot fogadtak el, amelyben a NATO katonai jelenlétének megerősítését szorgalmazzák a keleti szárnyon, azokon a pontokon, ahol az szükséges. – közölte az MTI.

Koszovó Szerbiáé!

Ivica Dačić szerb külügyminiszter a Koszovó UNESCO-tagságáról szóló vita elhalasztását sürgette. Dačić emlékeztetett, hogy az UNESCO nem hoz politikai döntéseket az államiságról, az ENSZ BT 1244-es határozatának értelmében pedig Koszovó Szerbia része, ideiglenesen az ENSZ irányítása alatt áll, tehát Koszovó nem állam. Mint ismeretes, nemrégiben Koszovó felvételét javasolta az UNESCO-ba a szervezet végrehajtó tanácsa. – közölte a vajma.info.

Vona Gábor

Vona Gábor, a Jobbik elnöke hangsúlyozta, hogy a Jobbik az egyetlen politikai erő, amely legyőzheti a Fideszt. Választási győzelmük egyben "a 20. század lezárását" is jelentené, mert megszabadítaná a magyar közéletet a Fidesztől és az MSZP-től, amelyek nem 21. századi problémákkal foglalkoznak, hanem értelmetlen vitáikkal megosztják a társadalmat. – írja az MTI.

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET