fbpx

Mi - Ti

Többet akarunk tudni a Budapest-Belgrád vasútról!

Jövőre kezdik meg a Belgrád–Budapest vasútvonal kiépítését, és ez lesz a legnagyobb befektetés a régióban: összértéke mintegy 1,1 milliárd euró, jelentette ki ma Zorana Mihajlović szerb építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter. Szerbia, mint mondta, előnyt élvez, hiszen megvan az orosz kölcsön a vasútra, és ebből a forrásból biztosították a Belgrád–Budapest vasútvonal tervdokumentációjának előkészítését. Ugyanakkor azt üzente a szerbiai vállalatoknak, hogy fogjanak össze, mert a vasút kiépítése nagy feladat lesz, s hozzátette, a kínai partnerekkel megegyeztek abban, hogy a vasúthoz felhasznált munkaerő és nyersanyag 46 százaléka szerbiai legyen. – olvashatjuk a http://www.vajma.info oldalon.

Semmit sem teszünk a háború ellen

A békemozgalomnak két stratégiai problémája van: egyrészt, túl kevés az utcai akció, másrészt, a munkásmozgalom, a szakszervezetek szinte teljesen kimaradnak belőle. A német hadsereg szereplése Afganisztánban 12 év alatt 8,8 milliárd euróba került. A szíriai akció várhatóan 134 milliót visz el.  És mit teszünk ellene? – hangoztatta Patrik Köbele, a Német Kommunista Párt elnöke. (http://news.dkp.suhail.uberspace.de)

Spanyolország: a problémák megmaradnak, tovább kell harcolni.

A mostani választások semmivel sem változtatják meg a munkásosztály helyzetét. Legyenek a pártok régiek, vagy újak, de a tőke uralmának politikáját folytatják. A cél az, hogy leverjék a dolgozók elégedetlenségét, megfékezzék a tömegek harcát a tőke ellen.  A problémák megmaradnak, tovább kell harcolni. Így értékelte a spanyol választásokat Spanyolország Népeinek Kommunista Pártja. (http://pcpe.es).

Szakszervezeti harc: hogyan tovább?

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) szociális partnerei közül csak a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) nem fogadta el a hétfői VKF-tárgyaláson meghatározott bruttó 111 000 forintos minimálbért és a bruttó 129 ezer forintos garantált bérminimumot - közölte a MaSzSz elnöke az MTI-vel. Kordás László elmondta: azért nem járultak hozzá a megállapodáshoz, mert elfogadhatatlannak találják az abban szereplő béreket. Kifogásolják azt is, hogy a kormány és a munkáltatói oldal nem a szakszervezetek által szorgalmazott számokban, hanem elvekben kívánta a bérajánlást megfogalmazni. (http://szakszervezetek.hu)

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET