fbpx

Mi - Ti

A görög nép kemény választ ad a kormánynak

D. Kucumbasz, a Görög Kommunista Párt főtitkára megbeszélést folytatott Ciprasz görög miniszterelnökkel. A pártvezető kijelentette, hogy a Görög KP nem támogatja a Sziriza-ANEL kormány népellenes intézkedéseit. A görög nép mozgósítani fogja erőit, és kemény választ ad a kormánynak. – írja a http://inter.kke.gr.

Halálra ítélt Ratkó-generáció?

Az úgynevezett Ratkó-generáció mostanság kezdi elérni azt a kort (60-65 év), amikor a népbetegségek – mint például a magas vérnyomás, cukorbetegség – tömegesen jelentkeznek, és rendszeres gyógyszerszedőkké válnak – mutatott rá Zalai Gábor, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének elnökségi tagja. Emiatt becslések szerint évi 200 ezer új páciens jelenik meg a következő években az egészségügyi ellátásban – mondta lapunknak –, kétszer annyi, mint az 1953 és 1957 között születettek belépését megelőzően. – olvashatjuk a http://www.vg.hu oldalon.

Szolnok: szavazzunk a Munkáspárt jelöltjére!

Az év első jelentősebb időközi választására készülnek Szolnokon. A január 17-én sorra kerülő szavazást azért kellett kiírni, mert a 6-os választókerület képviselője, a Fidesz színeiben politizáló Dr. Nemes András egészségügyi okok miatt lemondott tavaly szeptemberben. – írja http://alfahir.hu.

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET