fbpx

Balszemmel

Thürmer Gyula - Balszemmel

Akarjunk a magunk sorsának alakítói lenni!

A patkány a kínaiak szerint kedves, aranyos állat, s a hagyomány szerint jót jelent. Jó, persze, nem biztos, hogy ez jut eszünkbe, ha az Árpád híd lábánál találkozunk velük, de legyünk őszinték: ezért nem szegény patkány a felelős.

A kínaiak mindenesetre a patkányt tették az első helyre a horoszkópjuk tizenkét jegye közül, így 2020-at a megújulás évének is betudhatjuk.

A megújulás nem mindig jelent jót. Nehéz jónak mondani a török elnök és a török parlament döntését arról, hogy hadsereget küldenek Líbiába. A NATO-szövetségesek egy kicsit morogtak, de nem állították le Erdogan nagyhatalmi ambícióit. Van is rá okuk, hiszen az amerikaiak, a franciák és a britek voltak azok, akik az egykori elnök, Kadhafi megölésével feldúlták a rendet, és polgárháborúba taszították Líbiát.  Aztán a németek biztató szavára elindult a menekültáradat Európa felé, aminek ma sem látni a végét.

Mondhatnánk, hogy nincs új a nap alatt. 1908-ban az Osztrák-Magyar Monarchia csatolta magához Boszniát, mondanom sem kell, a rendcsinálás címén. 1935-ben Mussolini Olaszországa döntött úgy, hogy az etiópoknak jót fog tenni, ha az olasz csapatok lerohanják Etiópiát. Rend egyik kalandból sem lett, két nagy háború viszont igen!

Trump az év elején nemes egyszerűséggel arra utasította hadseregét, hogy öljék meg az iráni hadsereg egyik mitikus vezetőjét. Csak úgy, lazán, egy drónnal! Amerika persze borzalmasan utálja, hogy Irán nem tartja magát alábbvalónak az USA-nál. Ha a távoli USA beleszólhat a Közel-Kelet ügyeibe, miért ne lenne joga ugyanerre Iránnak is, amely végül is ott van? Csak hát Trump és az Egyesült Államok Jupiternek képzeli magát, s amit neki szabad, azt nem szabad a kisökörnek.

Amerika ilyen kisökörnek néz bennünket is. A budapesti amerikai nagykövet videóüzenetében sorolta fel, hogy mi mindent vár még a magyar kormánytól.  Például, hogy hagyjuk a fenébe Paks-2-öt és ne cseszegessük az ukránokat, csak azért, mert a kárpátaljai magyar gyerek nem tanulhat magyarul.

A patkány évét nálunk a köztársasági elnök nyitotta meg, aki nemzeti közmegegyezést javasolt a klímavédelem ügyében és retorikai fogásnak nevezte a klímavészhelyzet kihirdetését Budapesten. A fővárosi polgármester valamilyen oknál fogva úgy érzi, hogy két Jupiter van az országban, sőt ő az igazi Jupiter, így liberális gúnnyal, de lazán lehülyézte az ország elnökét, mondván, hogy „az a zavarba ejtő érzésem, hogy valami gond van azzal a tudásmennyiséggel, amit elnök úr megkap”.  Nem dolgunk igazságot tenni ebben az ügyben, de szerényen megjegyeznénk: a klímát nem mi, egyszerű emberek tesszük tönkre, hanem a tőkés monopóliumok.  Úgyhogy, akárki is Jupiter, a klímát nem lehet megvédeni, ha nem lépnek fel a tőke pénzéhsége ellen.

Ha már a Jupiter-kisökör problematikánál tartunk, bátorkodom megjegyezni, hogy nem szép dolog bennünket, embereket kisökörnek nézni. A média egyik része azt sugallja, hogy minden oltárian OK, országunk töretlen fejlődése nincs veszélyben. A média másik része arról igyekszik meggyőzni, hogy nyakunkon a válság, a kormány miatt minden el van szabva, de nincs gond, mert a „szabad városok” elindultak hódító útjukon és hamarosan megváltják a világot.

E helyről tudatom, hogy én is és millió más honfitársam olvasunk újságot, sőt rajta vagyunk a világhálón.  Egyszóval tudunk arról, hogy az európai kapitalizmus válságban van, és sok jóra az idén se lehet számítani. Olvastunk a kormány gazdaságvédelmi programjáról is, ami nyilván azért született meg, mert érzik a bajt. Azt persze kérdésesnek tartom, hogy a nyugati válságot meg lehet állítani Hegyeshalomnál.

A politikai erőktől nem örömódákat vagy gyászbeszédeket várnak az emberek, hanem a problémák őszinte bemutatását, és főleg azt, hogy a politikai erők, a kormány, az ellenzék, mit tesznek ellenük. Elég az állvitákból!

Sok mindenben kellene változtatni 2020-ban. Én például abbahagynám a kommunistázást, a múlt becsmérlését.  Ne higgye bárki is, hogy ez bárkinek is hoz új szavazókat. Senkinek sem hoz! A szocializmus is része a magyar történelemnek. Az emberek nem polgárháborúra vágynak, hanem nyugalomra és biztonságra.

A patkány nem fog csodát hozni 2020-ban. Nem is csodában kell reménykednünk. Ismerjük végre fel, hogy a világ megváltoztatható. Akarjunk részesei lenni a világ megváltoztatásának! Ha keveselljük a minimálbért, szólaljunk fel ellene! Ne azt várjuk, hogy valaki majd elintézi helyettünk. Ha azt látjuk, hogy az ország, a városok, a falvak vezetői lopnak, csalnak, korrumpálódnak, akkor harcoljunk ellene, akármilyen párthoz is tartoznak az illetők! Akarjunk a magunk sorsának alakítói lenni!

Mi, a Munkáspárt ezen leszünk! Ígérem Önöknek. Boldog újévet!

Thürmer Gyula

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET