Ahogy közelednek az idei történelmi kerekévfordulók, úgy erősödnek, úgy éleződnek a különböző politikai erők, sőt a nagyhatalmak közötti csatározások. A nyugat rászánta magát, hogy elvitatja, sőt elveszi Oroszországtól a fasizmus feletti győzelem dicsőségét.

Mondjuk, hogy Oroszország maga is agresszor volt! Mondjuk, hogy a háború fő terhét Amerika viselte! Mondjuk, hogy a Szovjetunió nem felszabadította Kelet-Európát, hanem meghódította és rabságba sodorta! Mondjuk mindezt sokszor és jó hangosan, amíg elhiszik az emberek! Az igazság, a történelmi tények nem számítanak, úgyse emlékszik már rájuk senki! Nagyjából ez a nyugat taktikája.

A nyugat globális történelemhamisításából és politikai hazugságkampányából a rendszerváltás utáni magyar politikai elit sem maradhat ki. A magyar tőkésosztály konzervatív és liberális része manapság szinte semmiben sem ért egyet, de április 4-ét közösen és lelkesen gyűlölik.

Gyűlölik, mert április 4-e, mint ünnep kifejez mindent, amit ők sohasem tudnak elfogadni. Nem tudnak megbékélni azzal, hogy Budapestet, Bécset, sőt Berlint nem amerikai csapatok, hanem a Vörös Hadsereg szabadította fel.

Még azzal se tudnak mit kezdeni, hogy a második világháborút a Szovjetunió nyerte meg, és nem Németország. A szocializmust és Sztálint annyira gyűlölik, hogy ha nem lett volna holokauszt, Hitler lassanként szalonképes személyiséggé avanzsálna.

Elviselhetetlen számukra, hogy Magyarország felszabadítása nem csak Szálasi fasisztáinak uralmát zúzta szét, de véget vetett a Horthy-rendszernek is. De legfőképpen azért gyűlölik április 4-et, mert a felszabadítás olyan történelmi folyamatot indított el, mely a szocializmus győzelméhez vezetett Magyarországon.

A szocializmus a tőke rémálma. A szocializmus azt jelentette, hogy a milliárdosoktól, a szupergazdagoktól elvették a tőkéjüket, a bankjaikat, a gyáraikat, a földjeiket. A főhivatású politikusokat elzavarták, és helyettük a dolgozók képviselői döntöttek a parlamentben. Az egykori uralkodó osztályban és leszármazottjaikban négy évtizeden keresztül érlelődött a bosszú vágya, a szándék, hogy eltöröljenek mindent, amit a szocializmus jelentett.

Április 4-e kemény diónak bizonyult. Amit ugyanis a tőkések gyűlöltek, azt a legtöbb ember elfogadta, értékelte, sőt szerette. A magyar emberek többsége számára április 4-e sohasem a megszállást jelentette, hanem egy új világ beköszöntét. Egy olyan új világét, amelynek éppen ők voltak a fő nyertesei. A szovjet katonáknak volt, aki örült, volt, aki nem, de a többség megértette, hogy ilyenné lett a világ. Nyugaton amerikai katonák, nálunk szovjetek.

április 4-ét még megünnepeltük. 1990 tavaszán az utolsó napjait rúgó Németh-kormány nem merte eltörölni az ünnepet, csak egyszerűen munkanappá tette. Németh Miklós miniszterei rettegtek a gondolattól, hogy felébred a magyar dolgozó, és keresztülhúzza árulásukat, a néphatalom átjátszását a hazai és külföldi tőkés erők kezébe.

A mi számunkra április 4-e mindig is felszabadulás ünnepe volt, és az is marad a jövőben is. Hálával és tisztelettel tartozunk a szovjet népnek, amely 140 ezer katonáját vesztette el magyar földön. Nem engedjük elfelejteni azokat sem, akik partizánként, ellenállóként, magyar emberként küzdöttek a fasizmus ellen.

Számunkra nem kétséges, hogy a második világháborúban a fasiszta Németország a szocialista Szovjetuniót akarta leteperni. Nem kétséges az sem, hogy a magát demokratikusnak nevező nyugat az utolsó percig Hitlert támogatta, és a fasizmust eszköznek tekintette a szocializmus elleni harcban.

Nincsenek kételyeink azzal kapcsolatban, hogy Magyarország ebben a háborúban a rossz oldalon állt. A magyar uralkodó osztály magyar katonákat küldött meghalni az orosz frontra, a nemzet érdekére hivatkozva. Csakhogy ez a nemzeti érdek nem a dolgozó milliók nemzetének érdeke volt, hanem a tőkés uralkodó osztály önző és nemzet pusztító érdeke.

Tudjuk, jól döntöttünk, amikor 75 éve a Szovjetuniót választottuk szövetségesünknek. Először volt olyan barátunk, akik nem akart bekebelezni, akinek nem fájt a foga a mi földünkre.

A mi nemzedékeink megélték a szocializmust. Mi büszkén mondjuk el a mai generációknak, hogy oly korban éltünk a földön, amikor volt nemzeti iparunk, volt mezőgazdaságunk, mely ellátta az országot. Volt munkánk, normális életünk, de legfőképpen biztosan tudtuk, hogy lesz holnapunk.

Harminc éve lerombolták ezt a világot. Egy új világba vittek bennünket, erőszakkal, de főleg csábítással, hamis ígéretekkel. Hittünk, azt hittük, hogy nincs más út. A koronavírus, a haláltól való félelem ma sokak szemét felnyitja. Egyre inkább tudjuk, hogy ez a világ nem jó. Nem lehet jó olyan szövetségben lenni, melynek a bankok túlélése az első és nem a mi életünk. Nem lehet jó az a rendszer, amely gazdag, és még sincs elég orvos, nincs elég kórház, még a védőmaszkból is hiány van.

Szabaduljunk a rossztól, keressünk új barátokat, teremtsünk egy új világot! Ahogyan elődjeink tették 75 esztendeje.

Thürmer Gyula