A koronavírus mint minden betegség az ember és a természet közötti erőviszonyt fejezi ki. Az ember küzd a természettel.  Jó esetben az ember győz.

A koronavírus az ember és ember közötti erőviszony kifejezése. Az erősebb könnyebben veszi fel a harcot a természettel, több esélye van a túlélésre. A gyengébb a maga erejére támaszkodhat, és esetleg arra, amit az erősebb ad neki. Szomorú, de így van.

A koronavírus első napjaiban úgy tűnt, hogy az ember egészsége felülír mindent, szokásokat, törvényeket, politikát, mondván, hogy első az ember. De nyugalom, a kapitalizmusban nem kellett csalódnunk! Gyorsan kiderült, hogy vírus ide, vírus oda, a pénz a fontos, és nem az ember. A politika pedig a pénzt képviseli. Tegyük még hozzá, hogy a jog a politika szolgalólánya, és akkor már elmondtunk mindent.

Új intézmény született: a víruspolitika. No, nem azonnal!  Eleinte a kormányok úgy voltak a vírussal, mint az egyszeri rabbi a paraszt libáival. Történt ugyanis, hogy a paraszt libái hullani kezdtek, és a rabbihoz fordult tanácsért. A rabbinak volt ötlete, valami szert is adott, de a libák csak hullottak. Na, hogy vannak a libáid? – kérdezte a rabbi harmadjára. Mind megdöglött. – volt a válasz. Nagy kár, szólt a rabbi, még annyi jó ötletem van!

A tőkés országok kormányai gyorsan összeszedték magukat. No. ne legyünk naivak, nem azért, hogy embertársaiknak segítsenek! Nem! Másért! Rájöttek arra, hogy ha nem csinálnak valamit, nem igen lesz választó, aki rájuk szavaz a következő választásokon. Sőt, lehet, hogy választások sem lesznek. A népharag mindent elsöpörhet.

Rájöttek arra is, hogy ez a fránya koronavírus sok mindenre jó.  A politikában mindig kell ellenségkép. Nem feltétlenül létező ellenség, de valami olyan, amit ellenségként lehet felmutatni. A terrorista ideális ellenség kép volt éveken át. A terrorizmus elleni harcra hivatkozva korlátozni lehetett az emberek jogait, totális ellenőrzés alá vonni a bankkártyákát, a mobiltelefonokat, még mielőtt az emberek a demokráciát a tőke ellen fordítanák. Az ellenség megmutatta magát, volt pár száz halott, akiket a hivatalos Európa nagy csinnadrattával elsiratott, majd elfelejtett. Mostanság azonban nem igen vanna robbantások. Új ellenségkép kell? Igen!

Ugorjuk most át az ellenségkép keresés migráns-szakaszát, mert az nem volt az igazi. Magyarországon és néhány más országban sikerült ugyan a migránst kvázi ellenségként ábrázolni, de néhány nyugat-európai országban ugyanaz a migráns szívesen látott vendég volt. Az elkényeztetett nyugati polgár örült annak, hogy végre valaki elvégzi helyette a piszkos munkát, sőt egyáltalán a munkát. Az öröm egészen odáig megvolt, amig egyik-másik helyen a polgár rádöbbent, hogy a migráns csak eszköz. Valakik a háttérből őt magát, az európai polgárt akarják leváltani, kirúgni, helyettesíteni.

És akkor jött a koronavírus.  Tökéletes, mint ellenségkép. Ha nem lenne, ki kellene találni.  Az emberek többsége ugyanis ugyanúgy sohasem találkozott a vírussal, mint ahogyan nem találkoztak terroristával sem, de félnek tőle.

A víruspolitika máris megfogalmazta első feladatát: félelemben tartani az embereket!  Nem egyes városokat, nem is egyes országokat, hanem egész Európát, sőt a világot!

Ha az ember fél, akkor nem kérdez. Nem kérdezi meg például, hogy mire jó a maszk, hordja és kész! Nem firtatja, hogy miért kellett Magyarországra 17 ezer lélegeztető készüléket behozni, ha a töredékükre sincs szükség.

Ha az ember fél, akkor nem megy ki az utcára, ha azt parancsolják. És nem kérdezi meg, hogy mi volt az értelme az időseket 9 és 12 között egymás közé zárni a boltokban. Ugyanis, ha volt közöttük beteg, így könnyebben megfertőződhetett az egész üzlet.

A víruspolitikusok egyre nagyobb terveket szőttek. Oroszországban a járvány idején könnyedén elfogadtattak a néppel egy alkotmányt, amely tovább szilárdítja nem csak Putyin, de az orosz nagytőke hatalmát. Az orosz kommunistákat még nem bántják, de a putyini mosolykorszaknak, úgy tűnik, vége.

Görögországban a kormány végre betilthatta az utcai megmozdulásokat, tőkeellenes szakszervezetek és a kommunisták tüntetéseit is beleértve. Szerbiában is összetették két kezüket Vucic elnök emberei. Tíz főnél többen nem gyülekezhetnek se kint, se bent! Kellett nektek a demokrácia? Na, itt van, egyétek meg!

Magyarország ebben is külön világ. A kormánypárti víruspolitika újabb lehetőséget kapott a nagy nemzeti összezárásra. Kapóra jön a mostani helyzet is. El lehet mondani, hogy nálunk már minden jó, de külföldről még bejöhet, úgyhogy össze kell zárni! Nemzetileg! Egyébként a sok – kellő nemzeti tudattal még nem rendelkező – magyar megkérdezi, hogy miért nőnek az árak az égig, miért nem vehet a gyerekének meggyet, sárgabarackot és még sok mindent, ami nem fér ki erre az oldalra.

Víruspolitika van ellenzéki változatban is. Jó hangosan csinálják, hogy úgy tűnjön, mintha ők lennének a kormány.

A víruspolitika most gondban van. Vírus már nem nagyon kéne, de ellenségkép annál inkább. Ha megszűnik a halálfélelem, ki fogja bevenni azt a maszlagot, hogy a nagytőkés cégeknek adott százmilliárdok a mi munkahelyünk megőrzését szolgálják? Ha nem kell tesztelni, hoppon maradnak a tőkés cégek, amelyek méregdrága tesztekből akartak nagy profitot.

Akkor viszont bizonytalanságban kell tartani az embereket! Időnként le kell zárni az egyik határt, aztán a másikat!  A médiában naponta százszor el kell mondani ugyanazt, és akkor talán mi, emberek nem vesszük észre, hogy a víruspolitika gyakorlói tökéletesen hülyének néznek bennünket, embereket.

Nem akarom elrontani a víruspolitikusok vigadalmát, de üzenem: észrevesszük, sőt már észrevettük, és egyre többen értik, hogy nem csak vírust kell legyőzni, hanem víruspolitikát is.

Thürmer Gyula