Látom, a múltat magánál is csak a szatyor jelzi! – szólított meg Lajos úr a piacon vasárnap reggel. Lajos úr, akinek a füstölt májasa jobb, mint amiről a bajorok valaha is álmodtak, szívesen osztja meg véleményét a világról. Ezúttal a piaci szatyromra célzott, ami piros, de Lajos szerint a múltat idéző vörös.

Tévedésben van, Lajoskám, a vörös nem a múlt, hanem a jövő! – mondtam. Miért, most olyan marha jó magának? Egy fenét, mondta, minden rosszabb. De talán most kapunk egy kis pénzt az EU-tól! – mondta, jelezve, hogy várja a híreket az EU-csúcsról. Szép dolog a remény, de fogadni mernék, hogy abból a pénzből magának nem fognak osztani egy fillért sem! Na, jó, mondta, nem akarva igazat adni nekem a piac nyilvánossága előtt, vegyen a friss kovászos uborkából! Az legalább biztos!

Töredelmesen bevallom, hogy szívből utálom az Európai Uniót. Borzalmas a kék zászló a sárga csillagokkal. Az euró ronda, az EU himnusza pedig tömény hazugság. Még hogy „Testvér lészen minden ember, Merre lengnek szárnyaid.” Ugyan már! Szegény Schiller, mert övé az Örömóda szövege, foroghat a sírjában.

Mikor e sorokat írom, még tart az EU-csúcs. Egy laza hétvégén akartak elrendezni mindent, de kiderült nem megy. Pontosabban szólva ez sem megy.

Az EU-csúcson minden volt, csak szabadság, testvériség, egyenlőség nem, és persze humanizmus sem. Az EU-országok vezetői maszkban jelentek meg a nyilvánosság előtt. Nyilván nem a vírus miatt, mert hogy kerülhetne ilyen helyre a vírus, de így legalább mi, a nép nem látjuk azt, ami az arcukra van írva.

De mitől is lenne szeretet meg emberség, amikor pénzről van szó? Ráadásul nagyon sokról!  Mindenki tudja, hogy nagy a baj, de senki sem meri bevallani, hogy hol a baj. Évek teltek el az egymásra mutogatással. A lusta görögök nem akarnak dolgozni, csak élősködni a német adófizetők pénzén. A keletieknek ne járjon a szájuk, mert a nyugat pénze nélkül még mindig kommunizmus lenne náluk! Ugye ismerős szövegek?

Az egymásra mutogatás ma már nem segít. A koronavírus megmutatta, hogy az európai kapitalizmus nem csak a nagy világversenyben marad alul, de még polgárait sem tudja megvédeni. Ebben nagyjából mindenki egyetért. A vita nem erről szólt.

A vita arról szólt, hogy kit dobjanak a farkasok elé. A franciák és a németek eleve döntőbírónak tekintik magukat. A fontosok mi vagyunk, Európa tőlünk függ, gondolják a belgák, hollandok, dánok, és valamilyen rejtélyes ok miatt az osztrák kancellár is. Gyanítom, hogy Kurz kancellár nem szokott sétálni Floridsdorfban, azaz Bécs 21. kerületében, mert akkor látná, hogy Ausztria nem előre, hanem hátra megy.

Dobjuk a visegrádiakat a farkasok elé, főleg a magyarokat! Nagyjából erről szól az az indítvány, hogy az EU különböző pénzeit csak akkor kapják meg az országok, ha ott jogállam van. Valójában a jogállam csak kitaláció, ürügy arra, hogy az osztozkodásnál egyesek többet kapjanak, mint mások, és Európa nagyot lépjen a központi irányítású egységes európai állam megteremtése felé.

A vita a pénzről folyik, de a háttérben két érdek húzódik meg. Az egyik oldalon az európai tőke közös érdeke, a másikon az egyes tőkéscsoportok nemzeti vagy regionális érdekei.

Mi a közös érdek? Nos, az, hogy a kapitalizmus ne omoljon össze. „Minden uniós tagországi vezető tisztában van a járvány miatt kialakult gazdasági helyzet és a várható következmények súlyosságával.” – mondta a magyar miniszterelnök. Mi lehet a következmény? Nos, mondjuk a gazdaságok dominószerű összeomlása, tömegnyomor, tömegelégedetlenség, aztán valamilyen politikai földcsuszamlás, mondjuk forradalom.

Ilyen szavakat persze senki sem használ Brüsszelben, mert ki merné az ördögöt a falra festeni. De tudják, hogy nagy baj lehet, ha most nem sikerül a válságot megállítani.

Az európai tőke természetesen felismerte a közös fenyegetést, a közös érdeket. De vannak, akik úgy gondolják, hogy elbánnak akármilyen veszéllyel. A gazdag nyugati országok vezetői nyugodtabbak. Ők elég gazdagok ahhoz, hogy többet adjanak a népnek, visszahozzanak valamit a jóléti állam juttatásaiból, magyarán megvegyék azokat, akik forradalmat csinálhatnának. A többiek számláját pedig nem akarják állni.

A déliek már jobban izgulnak. A 2008-as válság hullámai náluk söpörtek el kormányokat, náluk erősödtek meg a kommunista pártok, náluk került érezhető közelségbe az összeomlás lehetősége.

A kelet-európai vezetők vannak a legsajátosabb helyzetben.  A visegrádiak, köztük a magyar miniszterelnök is, az öntelt gazdagok szemébe vágják, hogy ha ti nem is láttátok az ördögöt, az ördög attól még létezik. Az ördög itt a szocializmust jelenti, a népek demokráciáját, a munkások és parasztok hatalmát, amit a nyugatiak csak hírből ismernek, a keletiek meg benne éltek, s nagyon nem akarják vissza.

Orbán Viktor folyamatosan arra hívja fel a nyugati vezetők figyelmét, hogy semmi sem oldódik meg azzal, ha a kelet-európaikat veszni hagyják. Ha Kelet-Európában összeomlik a kapitalizmus, akkor Nyugat-Európa sorsa is megpecsételődött. Ha Kelet-Európát megfosztják a forrásoktól, felborulhat a tőkés rend stabilitása Kelet-Európában, és akkor vége lehet a kapitalizmusnak. Jön valami más, szocializmus, közösségi társadalom, vagy ki tudja mi, de nem kapitalizmus.

Az EU-csúcs így vagy úgy, de véget ér. A pénzt el fogják osztani, végül is ettől remélik a kapitalizmus megmentését. A pénzt megkapják a nagytőkés cégek, a hadiipar, a biztonsági ipar, az acélipar és sok minden más, amire az európai kapitalizmus épül.

Akik nem fognak kapni semmit, azok mi vagyunk, a dolgozók, az emberek, a népek. De mást kell észre vennünk. A tőkés vezetők kínlódása, a soha nem látott nagyságú pénzek körüli életre-halálra menő marakodás a kapitalizmus soha nem látott válságát jelzi. A tőkés vezetők már nem teljesen urai a helyzetnek, és nem biztos, hogy a sok milliárdos mentőöv segít. Eljöhet a pillanat, amikor ők már nem lesznek képesek a régi módon fenntartani a tőkés rendet, mi pedig már nem akarunk a régi módon élni. Ne szalasszuk el ezt a pillanatot!

Thürmer Gyula