Ellentmond-e egymásnak e két szó? Néhány nap, és itt a karácsony, az egyik leghagyományosabb ünnepünk. De közeleg az új év is, s tudjuk, hogy a járványból, a válságból aligha tudunk kilábalni alkotó gondolatok, új megoldások nélkül.

Gyerekkoromban nem gyújtottunk gyertyát Adventkor. Koszorúnk sem volt. Apám azt mondta, nem vagyunk vallásosak.

Már java felnőtt korban jártam, amikor az első adventi koszorút hazavittem. Mindenki örült neki. Nem lettünk hívők. De úgy éreztük, nem a hit vagy a vallás itt a kérdés. Egymáshoz kerültünk közelebb. Egy hagyománnyal gazdagodtunk.

A hagyományok erőt adnak, a folyamatosság, sőt a halhatatlanság érzését. Fiatalkorban tehernek érezzük, szabadulnánk tőlük. Idősebben vágyunk utánuk, és ha eltűnnek, úgy érezzük, mi is elmúlunk.

A hagyományok kötik össze a népet, sőt a népeket is. A karácsony keresztény ünnep, de nem csak a hívőké. Mindenkié, aki az európai kultúrában él. Másként ünnepeljük mi, másként az oroszok vagy a franciák, de ünnepeljük.

Sokszor nem gondolunk bele, hogy mit veszítünk, ha elhagyunk egy hagyományt. A vasárnapi családi ebéd nem is olyan régen még szinte kötelező szertartás volt. Most hányan ülünk le vasárnap közös asztalhoz? És ami még fontosabb: hányszor van együtt a család?

Romboljuk a hagyományainkat kis és nagy közösségekben, a családban, sőt Európában. Európa válságban van. Nem azért, mert lemaradunk Kínától a műszaki-tudományos teljesítményekben. Ez nem oka, ez következménye a válságnak.

A válság oka a szellemi, lélektani, civilizációs széthullás. A pénz régen is fontos volt, de a modern kapitalizmus az erkölcsi normákat, a hagyományokat is kommercizálta. A pénz számít, csakis a pénz.

A globalizáció átmosta Európa népeit, és nem volt erejük ellenállni az idegennek. Új hagyományok tódultak be Amerikából, kiszorították azt, ami a miénk. Meg is osztották az embereket, hiszen az újnak, a másnak nem csak hívei, de ellenzői is vannak.

A liberalizmus felszínre hozta a kapitalizmus legrosszabb oldalait. Hadat üzent a nemzeti hagyományoknak, sőt magának a nemzetnek. Az ember életéből kiragadta mindazt, ami kivételes, és normává, hagyománnyá akarja őket emelni.

A politika is ludas a válságban. A kapitalizmus, a profithajsza szembeállította keletet és nyugatot. A hatalmi elitek lassan egymás nyelvét sem értik. A tömegeket, a népeket pedig kiszorították a döntésekből.

Bűnösnek kiáltották ki a szocializmus évtizedeit. A szemétbe dobták május elseje szép hagyományát. Talán azért, mert ez érzelmi kapocs volt az európai dolgozó tömegek között. Új istenekkel akarják a hagyományokat rombolni.

A baj nagy, és a történelemből nem akarnak tanulni. Pedig emlékeznünk kell a török hódításokra. A 15. és 16. században az oszmán birodalom szinte akadálytalanul tört Európa szíve felé. Százötven év török megszállás nekünk is kijutott. Tehették, mert Európa szellemi, lélektani, civilizációs egysége megszűnt. A reformátusok háborúztak a katolikusokkal, közben az iszlám népeket hódíthatott meg.

Manapság más-más irányból jönnek a támadások, de végeredmény ugyanaz. Európa szellemi, lélektani, civilizációs széthullása.

A bordeaux-i polgármester megtiltja, hogy karácsonyfát állítsanak Bordeaux főterén. Megdöbbentő!

De nem kevésbé megdöbbentő, hogy Magyarországon az alaptörvénybe kell iktatni, hogy az apa férfi, az anya nő, csak azért, mert vannak, akik szerint a természet rendjét felül lehet írni.

De van más is, nem kevésbé megdöbbentő! A szemünk láttára változtatják át jó fiúvá a második világháborúban az Európát leigázó német fasisztákat, a szabadságot hozó orosz katonákat pedig megszállónak, agresszornak nyilvánítják. Ha így megy tovább, Hitler holnap az európai egység nagy alakja lehet.

A NATO először történetében nyilvánosan tárgyal arról, hogy mit jelent Kína. Nem ellenség, mondják, de kihívást jelent, katonai, gazdasági téren, s főleg „Kína nem osztja az értékeinket.” Miért kellene? Miért nem mi osztjuk az ő értékeiket?

Kína az évszázados hagyományok országa. Őrzik őket, büszkék rájuk, de nem erőltetik senkire sem. Hisznek a hagyományaikban, de tudják, hogy másnak is lehetnek értékeik. Nézzük meg, milyenek, és ha jók, vegyük át!

Kínában nem ünnep a karácsony, mégis minden üzletben hallani: Jingle bells, jingle bells. Nem dobják el sem az őszi ünnepüket, sem a kínai újévet a karácsony kedvéért. De a karácsonyt befogadják. Örömet okoz az embereknek, hasznot a biznisznek.

Tisztelettudóak a múlttal szemben. A kínai történelem nem merül ki az 1949 óta tartó szocializmusmussal. De ez a hét évtized is része az ötezeréves történelemnek. A múlttal nem feltétlenül kell azonosulni, de kiiktatni sem lehet, hiszen a jelen a múltból táplálkozik.

Ha ezt nem tanuljuk el, mindig lesznek olyanok, akik elpusztítják a múltat, s vele együtt a hagyományokat.  A hagyomány pedig nem korlátozza gondolatainkat, hanem rendezi életünket. A szellemi káosz gyilkolja az innovációt. A gondolatok tisztasága, a civilizációs folyamatosság viszont erőt ad az alkotásnak.

Őrizzük hát meg hagyományainkat! Merítsünk erőt belőlük! Legyünk nyitottak mások értékeire, vegyük át, ami jó nekünk, de ne váljunk idegen eszmék rabjaivá!

Ünnepeljenek és készüljenek az új évre! Boldog karácsonyt!