„Jó volt ez az év! Sose legyen rosszabb!” – szokta volt mondani apám Szenteste, amikor már túl voltunk az ajándékbontás izgalmán. Sose mondta, hogy pocsék volt az év, még akkor sem, ha az volt. „Túléltük, még ajándékra is tellett, megyünk tovább!” Sose mondott többet, de nem is kellett, értettük.

Túléltük 2020-at és megyünk tovább! Ne keveselljék ezt az egy mondatot évvégi summázásként. Ezt az évet a szó legszorosabb értelmében túl kellett élnünk. Emberileg, politikailag, gazdaságilag.

A járvány félelemmel töltött el mindenkit. Az influenzát már megszoktuk, olyankor fel sem merül, hogy bele lehet halni. Pedig az influenza is elviheti az embert. De a korona más, ismeretlen, nincs ellene gyógyszer. Ha elkapod, két út van, vagy így vagy úgy. Örüljünk neki, hogy többségünk nem kapta el, s aki beteg is lett, megúszta.

A járvány károkat okozott a pártnak is. A korlátozások miatt rendre elmaradnak az akcióink. Sok elvtársunkkal, sok barátunkkal megritkult a személyes kapcsolat, pedig az egymás féltése és támogatása, a szolidaritás a munkáspárti lét alapismérve.

A kormánytól pedig kapjuk a pofonokat. Nem lehet utcai rendezvényt tartani! Rendben! De ezzel tőlünk az életterünket veszik el, hiszen a médiába nem engednek. A parlamenti pártok viszont dúskálnak a médiában.

Úgy változtatják meg a választási törvényt, hogy a Munkáspártnak semmire se legyen esélye a választásokon. Ráadásul teszik mindezt a kamupártokra való buta hivatkozással. Békeidőben legalább tüntethetnénk ellene, de most azt sem lehet.

Egyébként a szakszervezetek sem mehetnek utcára, pedig lenne miért. A szakszervezetek minimum tíz százalékkal akarják a minimálbéreket emelni. Látva az árak emelkedését, jogosan! A tőkés munkaadók nulla százalékot ígérnek. Sőt elvárják, hogy sírjunk, aggódjunk a vállalatért, és ne követelődzünk olyankor, amikor csökken a profitjuk. De ki törődik a mi jövedelmünkkel?

De élünk, és ez a legfontosabb. Van szervezetünk, vannak kitartó elvtársaink és önfeláldozó vezetőink és aktivistáink. Van remek székházunk, saját újságunk, jelen vagyunk a világhálón.

Van saját történelmünk. 1989 decembere óta felnőtté lettünk. Emlékezünk 1919-re, 1945-re, de már vannak saját emlékeink is. Tüntettünk a NATO ellen. Népszavazást harcoltunk ki a kórházak eladása ellen. Védtük, amíg védeni lehetett a kilakoltatásra várókat. Május elseje nem egy lap a munkásmozgalom történelméből, hanem a mi mostani küzdelmünk, a mi életünk egy darabja. Van mit féltenünk, van mit védenünk, és van miből erőt meríteni!

Nehéz volt az elmúlt harmincegy év, de ami jön, az még nehezebb lesz.  Nem vagyunk nagy párt. De Magyarországon a Munkáspárt az új közösségi társadalom eszméjének egyetlen megtestesítője. Ez a mi erőnk, a mi tartalékunk!

Megbukhat a kapitalizmus? De még mennyire! A pénz uralmára épülő kapitalizmus pusztulásba viszi az emberiséget. Nem elég bizonyíték a koronavírus? A vírus a tőkés országokban öli százezerszámra az embereket, és nem a szocialista Kínában, Kubában, Vietnamban. Ott ugyanis nem azért építenek kórházakat, hogy profitot termeljen, hanem hogy embereket mentsen meg.

A pénz uralmával szemben csak mi tudunk egészen más modellt felmutatni. Most már nem csak azt mondhatjuk el az embereknek, hogy mit adott a szocializmus egykor nálunk, hanem azt is, hogy mit ad ma a modern közösségi társadalom ott, ahol a dolgozók kezében van a hatalom.

A tőkések, liberálisok, konzervatívok egyben közösek: nem akarják elveszíteni a három évtizede szerzett hatalmat. Támadni fognak, kíméletlenebbül, ravaszabbul, mint az elmúlt három évtizedben bármikor.

De ne ijedjünk meg! Minél jobban támadnak bennünket, annál biztosabbak lehetünk abban, hogy igazunk van.

Minél jobban elzárnak a médiától, annál biztosabb, hogy szavainkkal célba találtunk.

Minél jobban igyekeznek elvenni az életterünket, annál inkább tudhatjuk, hogy győzni fogunk.

Pártunk születésnapja előtt sok emléklapot írtam alá. Higgyétek el, könnyekkel a szememben! Sok elvtársunk évtizedekkel ezelőtt csatlakozott a mozgalomhoz, és ma is velünk vannak.  Ők építették újjá a lerombolt országot. Ők teremtettek egy új világot, a dolgozó emberek világát. Köszönöm, hogy itt vannak, és kérem őket, segítsék a pártot! Amivel tudják, jó szóval, pénzzel!

Sokan vannak közöttünk a középgenerációkból. Sokuk számára a Munkáspárt volt az első párt. Köszönöm, hogy ma már politikai családjuknak éreznek bennünket! Ők jelentik a hidat a fiatalabbhoz, a fiaikhoz, lányaikhoz. Mutassák meg nekik az utat felénk!

Nehéz idők jönnek! Kérlek Titeket: segítsetek!  Mutassatok példát! Most nem csak társadalmi munkára van szükség. Most áldozatokat kell hoznunk! Többet adni mindenből, időnkből, energiánkból, pénzünkből! Mindenből, amiből nekünk is kevés van!

Amikor tizennyolc évesen párttag lettem, elhittem Marx szavait, hogy „cserébe egy egész világot” nyerhetünk. Ma is hiszem, és tudom, hogy így lesz.

Boldog karácsonyt, szebb és egészségesebb újévet!