Május elseje nem csak ünnep, de sajátos mérce is. Megmutatja, hogy milyen erős a munkások, a dolgozók társadalma és persze milyen erős a másik tábor, akiket nevezzünk tőkéseknek. Lehet-e felvonulni, lehet-e a dolgozók jogait követelni, vagy sem.

Horthy Miklós idején nem lehetett. Nehogy már mindenféle buta gondolat jusson a proli eszébe! Szervezkedés, forradalom, kommunizmus! Ugyan már!

Aztán jöttek a szocializmus évtizedei. Az alkotmány kimondta, hogy „minden hatalom a dolgozó népé.” A tőkések gyárait államosították. A tőkések elhúztak nyugatra, vagy itthon csendben vártak a „jobb időkre.” Gyerekeiket revansra nevelték. Üss vissza mindenért, ha egyszer eljön a lehetőség!

A munkás, a dolgozó nem nagyon törődött velük. Övék lett a hatalom, május elseje immáron szabad volt. Úgy tűnt, hogy soha többé nem jöhet vissza az úri világ. A munkás, a dolgozó örült mindennek, amit a szocializmus adott, és nem jutott eszébe, hogy a biztos munka, az ingyenes egészségügy és oktatás, a mindenkinek járó nyugdíj csak azért van, mert a hatalom a dolgozó népé.

A rendszerváltás óriási pofon volt a magyar munkásságnak, a dolgozóknak. A tőkések visszavették a gyárat, a hatalmat, mindent. Bekövetkezett az, amit a magyar dolgozók csak hallomásból ismertek, a munkanélküliség. Emberek százezreit tették az utcára.

Május elsejét nem tiltották be Antall József polgári miniszterei. Irtóztak tőle, de negyven év szabad május elsejéi után nem merték megtenni. Elkezdték átformálni, családi ünneppé, munkahelyi bulivá tenni.

A rendszerváltás pusztításait azonban nem lehetett eltitkolni. A dolgozó emberek kezdtek felocsúdni. Ekkor jöttek az MSZP-sek. Ravaszok voltak. A szakszervezeti vezetőket jól fizető állásokba tették, parlamenti képviselőket csináltak belőlük. Május elseje pedig az MSZP-SzDSz-kormányok propagandarendezvényévé vált.

A munkás, a dolgozó könnyedén elhitte, hogy igazi május elsején van. Volt sör, virsli, lufi, egy ideig még felvonulás is. Külsőleg minden olyan volt, mint régen, csak éppen a lényeg változott meg. A lényeget pedig gondosan eltitkolták az emberek elől.

A megalkuvás netovábbja volt a 2001. februári tüntetés volt a Munka törvénykönyve ellen, amikor az MSZOSZ vezetője megtiltotta a vörös zászló használatát és a gyűlés sztárszónoka Tamás Gáspár Miklós volt.

A 2008-as válság után már nem lehetett titkolózni. A görög, a portugál, a spanyol munkások és más dolgozók százezrével mentek az utcára, a munkáspártok napról napra erősödtek. A magyar tőkésosztály megérezte a veszélyt. Kellett egy új erő, amely elhiteti a dolgozókkal, hogy a tőke megoldja a problémákat, nem kell visszamenni a szocializmusba. Ez az erő volt a Fidesz.

Orbán Viktor olvasott ember, tudta Petőfitől, hogy addig kell adni a népnek, amíg „még kér a nép.” Valójában a nép még a 2008-as válság után sem „kért”, főleg szó sem volt arról, hogy „fölkel és nem kér, de vesz, ragad.” A nagy fejtörést a devizakárosultak okozták, akik a társadalom széles rétegeit fogták át, beleértve a formálódó tehetősebb csoportokat is. A lázadás esélye itt volt a legnagyobb, de ez sem szerveződött népi ellenállássá.

A Fidesz-kormány receptje ravasz volt. Egy kicsit elveszünk a nagytőkétől, és adunk a népnek. A nép örülni fog a javuló életnek, és cserébe lenyeli, hogy korlátozzuk a szakszervezeteket, lehetetlenné tesszük a sztrájkokat.

Tisztelt magyar munkás- és dolgozó társaim! Valljuk be őszintén, hogy ez történt. De ne legyen senkinek sem lelkiismeret-furdalása! Örüljünk annak, amit a Fidesz-kormányok adtak, a rezsicsökkentésnek, a babaváró kölcsönnek, mindennek! A pénz mindig jól jön.

Azt kell látnunk, hogy az Orbán-kormány adományai mögött a mi erőnk is van. Nem, nem arról van szó, hogy kemény küzdelemmel engedményekre kényszerítettük a Fideszt. Nem, nagy küzdelem nem volt.

Az Orbán-kormány a magyar munkások és dolgozók potenciális erejét ismerte fel. Azt értette meg, hogy jobb megelőzni a bajt, jobb adni az embereknek, be fogni a szájukat, mielőtt mindent akarnának. A világválság közepette ugyanis ezt a lehetőséget sem lehet kizárni.

Május elsejét viszont felejtsétek el! Nagyjából ezt üzente a polgári kormány. Vonuljatok, ha kedvetek tartja, de a rendőrség mindent filmre vesz, és majd előveszi, ha kell! Lehet majális is, de a Városliget kell a polgári Magyarország kulturális bemutató parkjának, úgyhogy keressetek más helyet! Most meg egyébként is járvány van, és a korlátozásokat pedig úgy hosszabbítottuk meg, hogy május elseje beleesik.

Május elseje bizony-bizony mérce! Az idén nem sok jót mutat. A tőke most jobban áll. Az idei minimálbér-csatát is a tőke nyerte. A 4 százalékos béremelés pofon a magyar dolgozóknak.

A tőkések, úgy tűnik, már nem tartanak a dolgozók potenciális erejétől. Azt gondolják, hogy nem harcra vágyunk, hanem arra, hogy a karantén után végre kávézhassunk a teraszokon. Nem tüntetésekre készülünk, hanem nyári utazásokra. A sok félelem, rettegés után nem fogunk törődni azzal, hogy minden drágább lesz, és életünk minden percét ellenőrizni fogják, mindenhez zöldútlevél meg hasonlók kellenek.

A tőkések már nem hiszik, hogy bármire képesek vagyunk mi, magyar munkások és dolgozók! Nem tartanak tőlünk! Tényleg igazuk lenne?