Szeretik a koffeinmentes kávét? Ébren maradni ugyan nem lehet tőle, de elmegy. A nulla szeszfokos pezsgő íze akár jó is lehet, de vigadni aligha lehet tőle. A húsmentes hús viszont már a vég, az emberiség rohan lefelé a civilizációs lejtőn.

Jó, bevallom, múltkor elcsábultam egy vegaburgerre. Ebben egy falatka hús sincs, de az íze pont olyan, mint az húsosé. De nem volt lelkiismeretfurdalásom. Egy percre se gondoltam, hogy húst eszek. Tudtam, hogy amit eszek, az nem hamburger, hanem zöldségburger. Vegaételnek nagyon jó, húsos ételnek meg nagyon nem jó.

Miért mondom mindezt? A múlt héten egy telefonáló arról igyekezett meggyőzni, hogy a szocializmus nem az, amit mi hirdetünk. Nem kell fenyegetni a tőkéseket, hogy elvesszük a gyárukat, nem kell munkásokat, dolgozókat küldeni a parlamentbe. A gyár maradjon a tőkésé, ő döntsön a kormányban is.

Nekünk Biden az igazi! – mondta. Demokrácia van, nem engedi bántani a négereket, a melegeket, segít az embereknek, sőt a milliárdosokra vagyonadót akar kivetni. Kell ennél több?

Helyben vagyunk, itt a szocializmus mentes szocializmus. Valami hasonló volt már a rendszerváltáskor. Akkor azzal etették a népet, hogy a szocializmus marad, csak „demokratikus szocializmus” lesz belőle. Olyan lightos valami. Nem lesz benne állami üzem, nem lesz tsz, nem lesz egypártrendszer, nem lesz kötelező dolgozni, de lehet majd a pártok között válogatni, szidni a kormányt, lehet gazdagodni, és fiú is lehetsz, bár lánynak születtél.

Elég gyorsan kiderült, hogy a dolgozók hatalmától mentes szocializmus nem szocializmus, hanem echte kapitalizmus. Kiderülni ugyan kiderült, de még ma is sokan nem értik.

Való igaz! Kell-e nekünk több, mint „európai minimálbér”? Vagy, ami még jobb, „a feltételnélküli alapjövedelem”? Ez utóbbi azért is vonzó, mert a kitalálói szerint ez „nem köthető semmilyen előfeltételhez, tehát az egyén nem kötelezhető arra, hogy keresőtevékenységet folytasson, munkára való hajlandóságát igazolja.” Szóval, pénz lesz, és még dolgozni se kell érte!

Csakhogy a tőkés rendszer logikája nem ez. A kapitalizmusban a tőkésnek az a jó, ha a dolgozó minél többet, minél kevesebb pénzért dolgozik. A dolgozónak viszont az a jó, ha minél kevesebb munkával minél többet keres.

A pénz a tőkésnél van, ő osztja el, tőle függ, hogy mennyit kap a dolgozó. Adhat nagyon keveset, éhbért, mint a kapitalizmus hajnalán, de akkor fellázad a dolgozó. A tőkés az évszázadok során megtanulta, hogy a lázadást jobb elkerülni.  Vagyis, adjunk többet a dolgozónak! De hogyan adjunk többet, hogy a profit is megmaradjon?

A gyarmati világ idején egyszerű volt. A gyarmaton a dolgozó fillérekért dolgozott, a tőkés profitja óriási volt. Ebből tudott adni a hazai munkásainak.

Most nincs gyarmat, de van EU. Kelet-Európában a tőkés kevesebbet fizet a dolgozónak, mint odahaza. Mindenki jól jár. A kelet-európai örül, hogy többet kap, mint régen. A nyugat-európai dolgozónak telik új kocsira, kispolgári létre. A tőkés profitja pedig szépen gyarapodik.

A lényeg az, hogy a dolgozó azt érezze, hogy mindig többet kap. Örüljön, hogy több a pénze, többet vásárolhat. Ne foglalkozzon azzal, hogy a pénzt a tőkés osztja el. És ezt azért teheti, mert övé a gyár.

A dolgozót lehet félrevezetni, manipulálni, de előbb vagy utóbb rájön arra, hogy akkor fog lényegesen többet keresni, ha beleszólhat a pénz elosztásába. És ekkor eszébe jut, hogy az övé is lehetne a gyár. Sőt az is eszébe jut, hogy régen, abban a bizonyos átkosban, nem is volt minden olyan rossz.

Békeidőben ez a felismerés lassan következik be. De háborúk vagy akár csak nagy válságok idején minden felgyorsul. A koronavírus pont így hatott. Ha félek a haláltól, és nem jutok orvoshoz, mert a magánorvosra nincs pénzem, az államira meg hónapokig kell várni, akkor eszembe jut, hogy régen az orvos nem azt kérdezte, hogy van-e TB-kártyád, vagy pénzed, hanem azt, hogy mi a bajod.

Amikor a dolgozó eszébe jut a szocializmus, akkor kell elhitetni vele, hogy azt lehet lightosan csinálni. Nem kell forradalom, meg egyéb hercehurca, enélkül is többet fogsz kapni!

Az olyan pártok, mint mi, a Munkáspárt, ilyenkor komoly dilemma elé kerülünk. Mondjuk meg az igazat? Mondjuk meg, hogy a tőkés csak addig ad, amíg kényszerítve érzi magát? Mondjuk meg, hogy a szocializmus nem jön magától, ki kell harcolni? Igen, megmondhatjuk, de akkor tudnunk kell, hogy csak a legbátrabbakra számíthatunk, belőlük pedig nincs sok.

Vagy ne beszéljünk a szocializmusról? Ne beszéljünk harcról, bízva abban, hogy a könnyebb útnak több lesz a híve? Mondjuk mi is, hogy ha több a pénzünk, akkor nem érdekes, hogy kié a gyár, kié a hatalom? A szocializmus maradjon csak egy szó, egy nosztalgiát ébresztő kitűző a kabátunkon? Csináljunk polgárpukkasztó akciókat?

Vagy bízzunk abban, hogy az apály után dagály jön? Bízzunk abban, hogy eljön a mi időnk, a pillanat, amikor az emberek igazi szocializmust akarnak? De ne csak bízzunk, hanem közben készüljünk is, mert a mai válságos időkben bármikor eljöhet ez a pillanat?

Ön mit választana?