Mindannyian szeretnénk több fizetést, nagyobb jövedelmet. De azt is tudjuk, hogy ehhez nem elég a tehetség és a szorgalom. A kapitalizmusban különösen nem.

A bér a tőkés rendszerben a tőkés munkáltató és a munkás, a dolgozó közötti erőviszony kifejezése. A tőkés érdeke az, hogy a dolgozót a lehető leghosszabb ideig, a lehető legkisebb bérért foglalkoztassa.

A munkás, a dolgozó érdeke pont az ellenkezője. Minél kevesebb idő alatt minél többet szeretne keresni. A tőkés vonakodik nagyobb bért adni, hiszen az csökkentené a profitját. A kapitalizmus ugyanis nem emberbarát jótevő társadalom, hanem a pénz uralmára épülő, a tőke érdekeit kifejező rendszer.

A tőkés és a munkás közötti erőviszony sok mindentől függ. Válság idején megnő a munkanélküliség. A dolgozó ilyenkor szinte minden munkát elvállal, csakhogy megéljen. Jobban ki van szolgáltatva a tőkésnek, mint a fellendülés időszakában, amikor a dolgozó válogathat a munkahelyek között.

A tőkés a bérek leverésére különböző eszközöket vethet be. Kiviheti a termelést külföldre, ahol olcsóbb a munkaerő. Behozhat az országba vendégmunkásokat, sőt mostanság migránsokat is, akik kisebb pénzért is hajlandók dolgozni.

A béreket általában a dolgozó és tőkés közötti megállapodás szabályozza. Ugyanakkor iparáganként kialakul egy általános bérszint, és ezzel párhuzamosan a tőke profitszintje. A modern kapitalizmusban ebből kiindulva ágazati szerződéseket kötnek.

A tőke a 20. században rájött arra, hogy érdemes egy olyan minimálbért bevezetni, amelyet minden dolgozó megkap és a fő célja az elégedetlenség kordában tartása, az tömegmegmozdulások megakadályozása, és egyben a fogyasztás szinten tartása. A dolgozó általában nem elégedett a minimálbérrel, mert abból nehéz megélni, de a kis pénz is több, mint a semmi, és ezerszer is meggondolja, hogy sztrájkoljon vagy tüntessen a tőke ellen.

A minimálbér megállapítása nálunk egy hármas testület dolga. Benne van a munkaadók képviselete, a munkavállaló nevében eljáró szakszervezet és a kormány.  A munkaadói oldal nyilván a tőkések egyéni és csoportérdekeit képviseli. A kormány is tőkés érdekeket képvisel, de az egész tőkésosztály közös érdekeit.

A szakszervezetek ügye sem egyszerű. Egyszerre kellene képviselniük ágazati érdekeket, illetve a magyar dolgozói osztály kollektív érdekeit. Ez nem mindig sikerül.

A bérek emelésére a tőkést, és vegyük ide a tőkés kormányt is, két dolog késztetheti. Felmérheti az általános helyzetet, és mondhatja azt, hogy jobb megelőzni a bajt, az elégedetlenséget, a sztrájkokat, fel kell emelni a béreket. Az előrelátó tőkéseknek ez a taktikája.

A nem előrelátó tőkés a dolgozó tömegek nyomására cselekszik. Amikor látja a sztrájkfenyegetést, amikor megijed a lázadás, a forradalom lehetőségétől, engedményt tesz, felemeli a béreket.

Ez természetesen csak akkor következik be, ha a szakszervezetek erősek, ha sok tagjuk van, és képesek a dolgozókat mozgósítani. Ellenkező esetben a tőkések nem kényszerülnek engedményekre.

Az Orbán-kormány az előrelátó tőkések kormánya. 2010-ben megértették, hogy stabilitásra, kiszámítható viszonyokra van szükség. A külföldi tőkés akkor hozza ide a pénzét, ha a helyzet stabil, ha a dolgozók dolgoznak és nem tüntetnek, és általában minden intézkedés a tőke érdekeit szolgálja.

Az Orbán-kormány felismerte, hogy szakítani kell a liberálisok politikájával, adni kell az embereknek. És adtak! A bruttó minimálbér 2010-ben 73500 forint volt, 2021-ben 167 400 forint. Ez vitathatatlan. Nem azt jelenti, hogy ennyi elég, de tény, hogy adtak.

Az Orbán-kormány még egy dolgot felismert. Ha többet adnak a dolgozónak, akkor korlátozni lehet a sztrájkjogot, szigorú munka törvénykönyvét lehet bevezetni, mert az emberek vélhetően nem fognak ez ellen csatázni. Ez a számításuk bejött. Valóban nem voltak nagy csaták.

Ebben szerepe van annak is, hogy a szakszervezeti mozgalom gyenge. A dolgozók 9-12 százaléka szakszervezeti tag. A szakszervezetek szakmailag és politikailag is megosztottak. Ez részben annak következménye, hogy rendszerváltáskor a dolgozóosztályt tudatosan megfosztották az erős érdekképviselettől. Részben pedig azzal magyarázható, hogy sok szakszervezeti vezető megszokta a langyos vízben való úszkálást.

Az Orbán-kormány meglátta a dolgozó tömegek potenciális erejét. Ezért bért emelt, juttatásokat adott. Ezzel együtt arra biztatta az embereket, hogy vásároljanak, fogyasszanak, ne törődjenek a kapitalizmus ellentmondásaival.

Az idei bértárgyalásokon kiderült, hogy már nem tartanak annyira a potenciális erőtől, mint korábban. Így lett a minimálbér-emelés 4 százalék, is így lassulnak le mindenütt a bértárgyalások.

Ideje cselekedni! Ideje megmutatni, hogy nem vagyunk elégedettek. Többet akarunk, többet követelünk. Csak a dolgozó tömegek erős fellépése bírhatja rá a tőkéseket, hogy többet adjanak. Ebben a világban csak az a miénk, amiért megharcolunk. Harcoljunk hát!