Így változik a világ! Az amerikaiak kudarcáról beszélnek ma sokan olyanok is, akik az elmúlt két évtizedben egy rossz szót sem mondtak az afganisztáni háborúról. Azokról már nem is beszélve, akik a magyar parlamentben rendre megszavazták a magyar hadsereg részvételét az USA és a NATO akciójában.  Mert bizony megszavazták!

Így szokott ez lenni. A sikerben mindenki szívesen osztozik, a kudarcot egy valaki számlájára írják. De azért furdal a kíváncsiság. Ha az amerikaiak történetesen győznek, akkor Magyarország milyen babérokra számíthatna?

Az afgán háború ugyanis nem arról szólt, hogy békét teremtsenek egy távoli országban. Az USA ellenőrzése alá akarta vonni a térség ópiummezőit, bekeríteni délről Oroszországot. A háború hatalmas pénzeket hozott a hadiparnak, a gyógyszergyártásnak, ami nélkül a 2008 óta tartó válság még jobban megingatta volna az amerikai kapitalizmus épületét.

Amerika, pontosabban szólva, az amerikai tőke még a katonai vereség ellenére is elégedetten dőlhet hátra. Az USA és vele együtt a liberális tőke aligha adja fel törekvését saját modelljeinek erőszakos exportjára.

Hogy ebben mi volt a magyar érdek? Lássuk be! Semmi! Persze minden felelős állami ember elmondta az elmúlt években, hogy a „biztonság oszthatatlan”. Nem kérhetjük az USA-tól, hogy védjen meg bennünket, ha mi nem segítünk nekik. Meg egyébként is jelezni kell az „új értékrend melletti elkötelezettségünket”.

Afganisztánból tanulni kellene! Tegyük fel a kérdést, bátran! Mikor segített nekünk az USA, amikor nemzeti érdekeink és biztonságunk került veszélybe?

Segítették a magyar határzár megépítését az illegális migráció ellen? Amerikai katonai gépek hoztak amerikai lélegeztető gépeket és vakcinákat a koronavírus idején? Az USA rászólt Zelenszkij nacionalista csürhéjére, hogy ne korlátozzák a magyar kisebbség anyanyelvi tanítását? Elismerték a Visegrádi Együttműködést, mint a magyar politika egyik sarkalatos törekvését?

Vagy éppen ellenkezőleg? Mindenre lecsaptak, amikor saját érdekeinket védtük, legyen szó Paks-II-ről vagy a Belgrád-Budapest vasúti projektről. Ránk kényszerítették az új védelmi szerződést, ami practice átjáróházzá teszi az amerikai „fiúknak” Magyarországot. A belpolitikai nyomásról, a liberális ellenzék támogatásáról már nem is beszélünk.

„Elkötelezettség az új értékrend mellett”? Mi mellett? Az amerikai típusú demokrácia mellett? A liberalizmus mindenható uralma mellett? A közösnek kikiáltott értékrend mára a liberálisok értékrendjévé degradálódott. Ez nem a mi értékrendünk.

A magyar állami vezetők augusztus 20-i nyilatkozatai jelzik, hogy tisztában vannak az Egyesült Államokat ért súlyos vereséggel. Nagy kérdés persze, hogy a megrendült Amerika kénytelen lesz-e új játékszabályokat elfogadni a NATO-ban,  kész-e egyfajta modernkori kiegyezésre és új alapokra helyezni a nagyhatalmak és a kisországok kapcsolatát. A választ nem tudjuk, de a kételyeink erősek.

Jó lenne, ha azt mondhatnánk, hogy ugyan a magyar uralkodó elit tévesen csatlakozott az amerikaiak afganisztáni háborújához, de a magyar közvélemény józan maradt, a civilszervezetek és pártok egész sora követelte, hogy maradjunk ki az elvtelen és eleve kudarccal fenyegető háborúból. De nem így volt! Sajnos, nem így volt!

A magyar értelmiség, a magyarországi pártok és civilszervezetek hallgattak két évtizeden át. Nem volt bátorságuk hadat üzenni Amerikának, ujjat húzni a NATO-val. Sőt nagy részük támogatta, vagy közömbösen tudomásul vette.

A Munkáspárt az első perctől kezdve tiltakozott a háború ellen. Elmondtuk, hogy annak idején a Szovjetunió is bele akarta rángatni Magyarországot a saját afganisztáni kalandjába, de Kádár Jánosnak volt ereje nemet mondani. Magyar katonának nem kellett Afganisztánba mennie.

Elmondtuk, hogy Afganisztánban ma nincs magyar nemzeti érdek. Az sem igaz, hogy az USA-nak és a NATO-nak kell sürgősen megvédenie Magyarországot, és ezért nekünk is áldozni kell. Momentán sem Oroszország, sem Kína nem akarja megtámadni kis országunkat.

Magyarország függetlenségét ma sokkal jobban fenyegetik szövetségeseink és barátaink, mint sem vetélytársaink vagy ellenfeleink.

Az emberek többsége számára az afgán háború nem volt több, mint egy nyári zápor. Talán annyi se. A médiában nincsenek háborús tudósítások. Valójában nem tudjuk, hogy mi is történt, miért kellett milliárdokat áldozni a magyar katonai részvételre. Nem tudjuk, pedig jogunk lenne tudni.

De bízzunk a jövőben! Az nem lehet, hogy annyi értelmes ember, amennyi itt él, nem döbben rá, hogy Amerika ideje lejáróban van. Nem holnap tűnnek el, de a jövőt nem ők határozzák meg.

Az nem lehet, hogy a magyarság, amely évszázadokon át képes volt értékeit megvédeni, most mindent odadob a liberális hordáknak, és beáll melléjük szófogadó fegyverhordozónak.

Az nem lehet, hogy előbb-utóbb, de inkább előbb, ne fogjunk össze a függetlenségünkért, a háború ellen, s ha kell, az USA, a NATO ellen.

Hogy mondta Vörösmarty?

„Az nem lehet, hogy ész, erő,
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.”

Ugye nem lehet?