A főpolgármester eladja a Városházát. Az ember nem hisz a fülének. Ekkora marhaság csak nem lehetséges. Aztán jönnek innen-onnan előhúzott fecnik, amelyek szerint még ekkora marhaság is lehetséges.

De miért is csodálkozunk? A rendszerváltás után kis hazánk durván húsz évig olyan volt, mint egy nagy piac. Tessék választani, minden eladó! Gyárak, földek, bankok, s persze velük együtt az emberek is.

Az Antall-kormány idején a külföldiek vitték azt, amiből leggyorsabban lehetett pénzt csinálni. A sörgyárakat, a cukorgyárakat, a cementgyárakat, a dohánygyárakról és a többiről nem is beszélve. Szeretett népünknek ez nem nagyon tetszett, úgyhogy az MDF bele is bukott.

Akkor jött a „nagy varázsló”, Horn Gyula. Eladta a fél országot, de a 65 év fölöttieknek ingyenessé tette a közlekedést. A rendszerváltás kárvallottjai máris győztesnek érezték magukat. Senki sem sztrájkolt, senki sem kezdett polgári engedetlenségbe amiatt, hogy az áram- és gázellátást eladták a külföldieknek. Az emberek örültek, mint majom a farkának, hogy már nem magyar Közértbe, meg ABC-be járnak vásárolni, hanem a Tescóba, a Corába, vagy a Pennybe. Ég és föld!

A Medgyessy-kormány idejére már nem sok minden maradt az állami tulajdonból, de még ott voltak a kórházak. Beteg ember mindig van, kórház mindig kell, úgyhogy jó pénz van benne! Medgyessy nem tudta eladni a kórházakat. Ebben nem kis szerepe volt a népszavazásnak, amit mi, a Munkáspárt kezdeményeztünk. Medgyessyt megbuktatta Gyurcsány, de a kórházi csatát ő is elvesztette. Vele együtt a miniszterelnöki székét is.

Aki azt hiszi, hogy 2010-ben a nép egyszerű fia lett a miniszterelnök, aki megérezte népe vágyait és végre igazságot tett, nos, az téved. És ez még csak enyhe kifejezés. Az Orbán-kormány valóban óriási fordulatot hajtott végre, de nem a népért, a tömegekért. A gazdagodás, a középosztállyá válás lehetőséget teremtette meg a társadalom egy szűk részének.

Két dolgot éreztek meg. Ha mindent eladunk a nyugati tőkének, akkor a magyar tőkések előbb-utóbb földönfutók lesznek, vagy legjobb esetben beszállítóként ők adják a cateringet a multik bulijaihoz. Ezt nem nagyon akarták. Végül is az egész rendszerváltást azért csinálták, hogy ők éljenek jól. Ők, azaz a magyar tőkésosztály fiai és lányai.

A másik dolog, amit Orbán éles szemmel észrevett, hogy nem lehet határtalanul feszíteni a húrt. Ő is Petőfin nőtt fel, és tudja, hogy addig kell adni a népnek, amíg csak kér, és nem „vesz, ragad.” Erről azóta igyekszik meggyőzni nyugat-európai kollégáit, de nem sok sikerrel. Nyugat-Európában ugyanis sohasem volt szocializmus, és emberemlékezet óta egyik nép sem kelt fel. Kínától jobban tartanak, mint saját népeiktől.

Az Orbán-kormány a két felismerés nyomán kifizette az IMF-kölcsönöket. A magyar állam most már nem a külföldnek, hanem saját polgárainak tartozott. Állami tulajdonba vették a gáz- és áramellátást, a vízszolgáltatást. Gyárak egész sora került az állam kezébe. Az állam elkezdte átalakítani az egyetemek működését. Az állam döntő szerephez jutott a filmgyártás, a műemlék felújítás, művészetek és a sport finanszírozásában. A harmadik ciklusban eljutottak oda is, hogy visszavásárolják a Ferihegyi repülőteret.

Ismét van állami tulajdon, örüljünk neki! Ez már szinte olyan, mint régen volt. Vannak dolgok, aminek lehet örülni. A rezsicsökkentés nem lett volna lehetséges a szolgáltató cégek államosítása nélkül. Örülhetünk annak, hogy nem kell annyit fizetnünk a fűtésért és világításért, mint nyugaton!

De ne feledjük! Kapitalizmus van és nem szocializmus! A tőke nem a saját pénzéből ad, hanem a mi adónkból, beleértve a rendkívül magas ÁFÁ-t is. A tőke az áremelésekkel és más eszközökkel előbb-utóbb visszaveszi tőlünk azt, amit ma ad.

A mai állami tulajdon sem olyan, mint a szocializmusban. A tőkés rendszerben a tőke magántulajdonban van. A magántőkés magának akar profitot, és nem törődik a többi tőkéssel. A tőke az évszázadok során rájött arra, hogy a magántőkés egyéni érdekei mellett vannak a tőkésosztálynak közös érdekei. Ilyenkor lép be a tőkésállam.

A magyar tőkésállam, benne az Exim Bank, finanszírozza új piacok felkutatását a Balkánon, vagy Közép-Ázsiában. A magyar tőkésállam koncentrálja az ország pénzeszközeit és hoz létre olyan állami cégeket, amelyek például a hadiipar terén a nyugat partnerei lehetnek.

De ugyanez a tőkésállam tette szinte lehetetlenné a sztrájkokat, korlátozta a szakszervezetek tevékenységét. Ez a tőkésállam alakít ki olyan minimálbért, amely már elfogadható a szakszervezeteknek, de még lenyelik a tőkés munkaadók is.

Ma az állami tulajdon a tőkésosztály közös érdekeit szolgálja és nem a nép, a tömegek érdekeit. Az állami tulajdon irányításába a nép, a tömegek ugyanúgy nem szólhatnak bele, mint ahogyan egy magáncégben sem dönthetnek semmiről.

A tőkésrendszer visszásságai is részben abból fakadnak, hogy nincs népi-dolgozói ellenőrzés. Ezért lehet korrupció, lehetnek megvásárolt tisztségviselők, bírák. Ezért merülhet fel bármelyik politikusban, hogy eladja a Városházát.

A Városháza ma játék a főpolgármester kezében. Nem számít neki, hogy mi mit gondolunk. Mi az utcán vagyunk, ő a hatalomban. Nincs, aki a kezére csapjon, amikor a város, az ország vagyonát akarja elkótyavetyélni.

Nincs már itt az ideje, hogy a nép, azaz Ön és mi, ne szemlélői és elszenvedői legyünk ennek a világnak, hogy ne csak kérjünk, de cselekedjünk is?

Thürmer Gyula