Az Európai Unió könnyen járhat úgy, mint az a bizonyos szarka, amelyik sokat akart, csak éppen a farka nem bírta. Nagyjából így jellemezhetnénk az Európai Unió politikáját a legújabb migránsügy kapcsán. Tudatosan nem használom a belarusz szót, mert a belaruszoknak annyi közük van az ügyhöz, hogy a nyugatra vágyó migránsok éppen a belarusz határt szemelték ki arra, hogy beosonjanak az Unióba.

A dolog lényege ugyanis nem a migránsokban van. A hírek szerint már eddig is sok afgán és egyéb migráns jutott be a lengyel-belarusz határon, és már élik világukat valahol német földön. Ügy abból lett, hogy az EU leállította a csendes migrációt abban a reményben, hogy a határon felgyülemlő migránsok jó nagy nemzetközi zajt csapnak és újabb „bűnt” lehet Lukasenko elnökre ráhúzni.

Az EU két, sőt több legyet akar ütni egy csapásra. Tavaly hiába igyekeztek utcai demonstrációkkal távozásra bírni Lukasenkót, nem sikerült. A belarusz nép az elnök mellé állt. Nem parancsra tették, hanem meggyőződésből, vagy legalábbis józan felismerésből. A többség megértette, hogy Lukasenko, a demokrácia, az emberi jogok, meg hasonlók csak ürügy. Az EU a független Belaruszt akarja megszerezni.

Nyugat-Európában is szaporodnak a gondok. Az egyszerű emberek többségének kezd elege lenni a migránsokból. Most szembesülnek a drasztikus üzemanyag-áremeléssel, az áramkimaradások fenyegetésével, nem beszélve az újabb és egyre szürreálisabb covid-korlátozásokról. A nyugat-európai vezetőknek úgy kell egy kis külpolitikai győzelem, mint egy falat kenyér.

Nem megy az EU belső reformja sem. Orbán Viktor minap reményét fejezte ki, hogy „a most formálódó német kormány inkább európai Németországot akar, és nem német Európát.” De vajon így lesz-e?

Az EU vezetői most inkább kockáztatnak. Maximálisan feszítik a húrt. Tudják, hogy Belarusz mögött Oroszország áll. Abban bíznak, hogy a háborús veszély összekovácsolja az EU szanaszét húzó államait. Háborúval akarják az EU-t megmenteni? Lehet háborúval megmenteni bármit is?

Nem 2015-ben vagyunk, hanem 2021-ben. 2015-ben a nyugat beengedte a migránsokat, most nem akarja. 2015-ben senki sem akarta megdönteni Vucic szerb elnök rendszerét, ma meg akarják dönteni Lukasenkót. 2015-ben nem volt orosz aspektusa az ügynek, most nyilvánvalóan van. 2015-ben az USA nem nagyon szólt bele, most beleszólnak.

Vannak, akik legyintenek, mondván, hogy nem a mi ügyünk! Nagyon is a mi ügyünk! Nem érdekünk a háború, de még a zavaros nemzetközi környezet sem.

A magyar kormány nem akar nyíltan agitálni Lukasenko ellen. Tavaly Orbán Viktor az egyetlen EU-s miniszterelnökként elment Minszkbe és mondott egy nagyon szép és igaz mondatot: „régóta tartoztam ezzel az úttal”!

Magyarország az elmúlt tíz évben igyekezett visszafogott, mondhatni pragmatikus politikát folytatni. A magyar külügyminiszter gyakori vendég lett Minszkben. Magyar területen nincsenek olyan szervezetek, újságok, rádióadók, internetes szolgáltatók, amelyek a nap 24 órájában uszítanak a belarusz kormány ellen. Sajnos, V4-es partnereinknél, Varsóban és Prágában működnek ilyenek.

A magyar vezetők nem fogadták a belarusz ellenzék vezetőit, és Magyarországon nem folyik belarusz ellenzéki aktivisták és rohamcsapat-vezetők kiképzése, mint egyik-másik V4-es országban.

Magyarországnak nincsenek követelései Belarusszal szemben. Nincsenek történelmi sérelmeink. Mindketten megszenvedtük a világháborúkat, bár nem ugyanazon az oldalon. Mindketten ragaszkodunk a függetlenségünkhöz, a nemzeti kultúránkhoz. És ha nem tudnák, a család Belaruszban is apából és anyából áll, az apa pedig férfi, az anya nő.

Magyarország most sem állt azok közé, akik a migránsügy ürügyén Lukasenko eltávolítását akarják elérni. Szeptember végén Szijjártó Péter az ENSZ Közgyűlése idején találkozott is Vlagyimir Makej belarusz külügyminiszterrel. Találgathatunk, hogy miről beszéltek, de a közmédia csak egy mondatot kötött a mi orrunkra: „a tárcavezető hangsúlyozta, hogy az elmúlt időszakban elmérgesedett a viszony Fehéroroszország és az EU között.”

A magyar kormány hivatalosan úgy tesz, mintha egyszerű migránsügyről lenne szó. Kényelmesnek tűnő álláspont. Fel lehet vetni, hogy az EU miért nem ad pénzt a határvédelemre. Nem kell a Visegrádi Együttműködés legnagyobb államának, a lengyeleknek a szemükbe mondani, hogy az oroszfóbiájuk és Lukasenko-utálatuk életveszélyes butaság, és igazán megjöhetne már az eszük.

A migránsügy kapcsán a magyar média, benne a közmédia eldobta eddigi viszonylagos semlegességét. Csak a lengyel és az EU-s álláspontot ismételgetik, meg sem hallják a belarusz oldal érvelését, és a tények abszolúte nem érdeklik őket. Ismerve kis hazánkat, nyugodtan feltételezhetjük, hogy valaki megengedte nekik.

Váltani kellene, még pedig azonnal! A háború nem lehet érdekünk, a megegyezés viszont nagyon is.

Tényeket kell közölni, pártatlanul! Azonnali tárgyalásokat szorgalmazni! Visszaállítani a légiforgalmat! Megszüntetni a szankciókat! Budapest ideális hely lenne az EU és Belarusz közötti tárgyalásokhoz.

Kezdhetnénk azzal is, hogy a politikában és a médiában elfelejtjük a „fehérorosz” szót. A belaruszok többször mondták, hogy az ő hazájuk neve Belarusz és nem Fehéroroszország. Ha a magyar politika politikai megfontolásból lenyelte azt, hogy Grúzia nem Grúzia, hanem Georgia, akkor fogadja el, hogy a belaruszok hazája Belarusz!

Thürmer Gyula