Jöjjenek, április 4-én tegyünk egy szál virágot a szovjet hősi emlékművekre! Tisztességből, emberségből és hálából is. Több, mint kétszázezer szovjet katona esett el nálunk. Ők meghaltak, mi túlélhettük a háborút.

Felszabadulásról beszélünk, és joggal. 1944 márciusában a fasiszta Németország megszállta Magyarországot és hatalomra segítették a magyar fasisztákat, a nyilasokat. Vagyis, volt kiktől megszabadulni és felszabadulni.

Sokan mondták akkor is, és mondják ma is, hogy nekünk nem kell olyan szabadság, amit az orosz katonák hoznak. Csakhogy más alternatíva nem volt. Az amerikaiakat akkor se nagyon izgatta Kelet-Európa sorsa. Franciaországban szálltak partra, ami jó messze van, és ráadásul addig vártak vele, amíg a szovjetek már Lvovnál, vagy ahogyan manapság mondják, Lembergnél jártak.

Jó lett volna, ha magunk vívjuk szabadságunkat. Igen, jó lett volna. De nem így történt. Mi nem léptünk ki a háborúból, mint a románok. Nálunk nem volt partizánháború, mint a jugoszlávoknál. Nekünk nem volt Charles de Gaulle tábornokunk, és még annyira se álltunk ellen a németeknek, mint a franciák. A cseheknél legalább volt egy prágai felkelés, igaz, egy nappal a háború vége előtt.

Tisztelet és megbecsülés a magyar antifasisztáknak, a partizánoknak, a kommunista mozgalom mártírjainak, de a szabadságot nem ők hozták el. De ez nem kisebbíti áldozatukat és hősiességüket.

A tényeken utólag már nem lehet változtatni. Lehet persze azt mondani, hogy mi a bolsevizmus, a kommunizmus ellen védtük Európát, s csak véletlen, hogy e nemes missziót a fasizmus oldalán teljesítettük, Lehet, de azért nem árt tudni, hogy ez hazugság és undorító is.

1945 tavaszán a fasizmustól szabadultunk meg, a némettől, a magyartól is. Szabad ezt tagadni? Komolyan gondolja bárki is, hogy jobb lett volna, ha maradnak a németek, ha marad a fasizmus?

Manapság az embernek déjá vu érzése van. Mintha már láttuk volna azt, ami ma történik. A nyugati vezetők, a brit Chamberlain és francia Deladier 1938-ban Hitler mellé álltak Oroszországgal szemben, pedig tudták, hogy Hitler maga a fasizmus.

Ma Johnson és Macron, Bidenről nem is beszélve, Zelenszkij mellé állnak az oroszokkal szemben, pedig tudják, hogy Ukrajnában évek óta ünneplik Sztyepan Bandert, az ukrán fasizmus legismertebb figuráját. Hősökké nyilvánítják a Waffen SS csapatokkal együtt harcoló ukránokat. A nyugati tőke fintorog egy kicsit, aztán engedik: hagy csinálják! Betiltják a kommunista pártot? Sebaj! Uszítanak az oroszok ellen! Az nagyon jó! Küzdjenek ők az oroszok ellen, öljék egymást a szlávok!

Ismétlődik a történelem. A fasizmus nem isten csapása, a fasizmus a kapitalizmus szüleménye. Hitlert lenézte a német uralkodó elit, de amikor látták, hogy a szocialista forradalmat, a kommunisták győzelmét Hitler képes megállítani, a német tőke mellé állt. A franciák és az angolok is utálták Hitlert, de tőle remélték a Szovjetunió legyőzését, igy elnéztek neki mindent. Igen, mindent, az erőszakot, a zsidóüldözést, a koncentrációs táborokat, mindent!

Az európai tőkés elit pontosan tudja, hogy iszonyú a felelősségük az emberiség előtt.  Titkoljuk el az igazságot a ma élők előtt! Mondjuk azt, hogy a fasizmus és a kommunizmus a XX. század két szörnyszülöttje és minden erővel küzdjünk azok ellen, akik a tőke, a pénz uralmát akarják megváltoztatni.

Nyugat-Európában nem lehet tisztára mosni a fasizmust, bár már kísérletek vannak. Liberális történészek egész sora elismeréssel szól Hitler gazdasági teljesítményéről, és már-már pozitív hőssé tennék, ha nem lenne az a fránya holokauszt.

Nyugat-Európa válságban van, de a tőke még úgy ahogy még kezelni tudja a hagyományos eszközökkel. Még nem kellenek rohamcsapatok, még nem kell erőszak, még nem kell fasizmus. Még nem kell! De holnap?

De miért ne lehetne bevetni a fasizmust Keleten, mondjuk, Ukrajnában? A nyugati tőke felismerte, hogy Ukrajnában nem úgy haladt a rendszerváltás, mint másutt a térségben. Az ukrán népet a hatalomra jutó tőke kirabolta, nyomorba döntötte. Milliók emlékeznek vissza a Szovjetunióra, a szocializmusra, amikor béke volt, és tisztességes élet.

Az amerikai és a nyugat-európai tőke szabadjára engedte a fasizmust Ukrajnában. Felfegyverezte, kiképezte az ukrán fasisztákat, felkészítette őket a leszámolásra Oroszországgal.

A kelet-európai elit tudta ezt, de úgy tett, mintha nem látná. A magyar vezetést csak az foglalkoztatta, hogy mi lesz a magyar kisebbség nyelvhasználatával Kárpátalján.  Tudták, látták, hogy ez az út előbb-utóbb háborúba torkollik. Nem törték a fejüket, könyebb volt azt gondolni, hogy ez nem a mi fasizmusunk, a háború pedig nem lesz a mi háborúnk.

A fasizmus most már itt van. Az ukrán rendszer fasiszta. Zelenszkij fasiszta, bizonyítva, hogy a fasizmus nem akkor kezdődik, amikor bántják a zsidókat.  Mit tesz Európa? A fasiszta Zelenszkij mellé áll. Hadat üzen Oroszországnak, annak az Oroszországnak, amely az ukrán fasizmust akarja felszámolni. Nem kell szeretni az oroszokat, de látni kell, hogy ma ők harcolnak a fasizmus ellen.

Legyen béke! De úgy nem lesz béke, ha megtűrjük a fasisztákat és fegyvert adunk a kezükbe. Béke akkor lesz, ha a Nyugat és Oroszország elismeri egymás érdekeit.

Tegyünk egy szál virágot a szovjet emlékművekre! Mondjunk nemet a háborúra, mondjunk nemet a fasizmusra!