Hszi Csin-ping röviddel azután, hogy a Kínai Népköztársaság elnökévé választották, a világhoz fordult. Első nemzetközi beszédét a világ politikai pártjaival folytatott párbeszéd keretében mondta el. Nem kormányokhoz, nem államfőkhöz fordult, és nem véletlenül.

A mai világban a politikai pártok vannak abban a helyzetben, hogy így vagy úgy, de befolyásolják a világ folyamatait. Éppen ezért óriási a felelősségük. És a felelősség szempontjából mindegy, hogy konzervatív vagy liberális pártokról, szociáldemokratákról vagy marxistákról van-e szó. Lényegtelen az is, hogy kormányon vannak-e vagy ellenzékben, hiszen aki ma ellenzékben van, holnap megkaphatja a kormányzás felelősséget.

A felelősség szempontjából még annak sincs jelentősége, hogy kicsi vagy nagy-e egy párt. Ha valakik, akkor a kínaiak biztosan tudják, hogy az, aki ma kicsi, holnap nagy lehet. A Kínai Kommunista Párt egy maroknyi elszánt csapatból vált a világ legnagyobb pártjává. Igaz, kellett hozzá néhány évtized.

Miért nincs szó a beszédben az ukrajnai háborúról? Mi itt, Európában ezzel ébredünk és ezzel térünk nyugovóra. De bizony van róla szó!  A háborús eseményeket nem kell kommentálni, azt megteszik mások, és Kína nem is részese a háborúnak. De a háború utáni világnak Kína is részese, és messze nem mindegy nekik, hogy milyen lesz ez a világ.

Az ukrajnai háborút le lehet zárni azzal, hogy valamelyik fél döntő csapást mér a másikra. Ilyenkor a győztes diktálja feltételeit a legyőzöttnek. A 20. század két világháborúja meg kellett, hogy tanítsa az emberiséget, hogy az ilyen béke nem tartós, és főleg olyan ellentéteket szül, amelyek óhatatlanul elvezetnek egy új háborúhoz.

Hszi Csin-ping beszédében másra biztat: a lehetőségek józan felmérésére, és bölcs döntésre. A mai helyzetben ez azt jelenti, hogy Amerikának és Oroszországnak is fel kell ismernie, hogy nem képes a másikat legyőzni.

Miért nem? Nos, azért nem, mert egyik fél sem rendelkezik behozhatatlan technikai fölénnyel, olyan „csodafegyverrel”, ami eldönthetné a csata sorsát. Jelenleg az anyagi erők mozgósítása folyik, az ilyen háborúban azonban nincs gyors győzelem.

Folyik a lehetséges szövetségesek körének bővítése. E téren Amerika már majdnem kimerítette lehetőségeit, Oroszország viszont számíthat arra, hogy mellé állhatnak azok az országok, amelyek nem kérnek az amerikai világbirodalomból.

Technikai téren marad egy „lehetőség”, az atomfegyver bevetése. Úgy tűnik, méregetik ennek a lehetőségét, egyik fél sem biztos abban, hogy egy atomháborút értelmesen meg lehet nyerni.

Amerikának azt is be kellene látnia, hogy akaratát, gondolkodását, netán társadalmi rendszerét nem képes a másikra erőltetni. Az oroszok sohasem akarták pravoszlávvá tenni az európai keresztényeket. Az pedig végképpen sohasem merült fel, hogy a nyugati világra rákényszerítsék az orosz rozskenyeret, a pirozskit vagy a borscsot.

Hszi Csin-ping egy kínai mondással üzen a hadakozó feleknek: „Az az erős, akik képes önmagát legyőzni.” Fel kell ismerni a realitásokat, és be kell látni, hogy mit lehet és mit nem, és értelmes megállapodást kell kötni.

A kínai elnök a háború utáni új világrend elveit vázolja fel. „Béke, fejlődés, méltányosság, igazságosság, demokrácia és szabadság – erre vágyik minden nép” – mondja. De ehhez el kell fogadni, hogy mindannyian függetlenek vagyunk, a saját utunkat járjuk, nem akarunk diktálni másoknak, a világot nem egymás kárára, hanem egymás javára akarjuk formálni.

Ezek nem csupán szép szavak a kínai elnöktől, hanem biztatás a cselekvésre. Nyilván ezzel a szándékkal látogatott el Moszkvába, ezért találkozik a világ számos más vezetőjével, köztük a magyar miniszterelnökkel is.

Sokan felfigyeltek arra, hogy Hszi Csin-ping egyszer sem ejtette ki a szocializmus szót. De minek is? A kínai nép tudja, hogy Kínában a kínai sajátosságú szocializmus folyik.  Tudja azt is, hogy soha nem látott mértékű modernizáció indult el Kínában. Tudja azt, hogy a kínai modernizáció középpontjában az ember áll, és minden kínai ember nyer vele.

Kína megosztja tapasztalatait, de sohasem mondja, hogy ez az egyetlen üdvözítő út. Mindenki járja a saját nemzeti útját! Támaszkodjon a saját történelmi tapasztalataira, és alkalmazkodjon a ma kihívásaihoz!

„Egy virág nem hozza el a tavaszt, de száz nyíló virág a tavaszt hozza a kertünkbe” – idézett Hszi Csin-ping egy ősi kínai bölcsességet. A második világháború utáni legnagyobb európai konfliktus lezárása megnyithatja az utat egy új világrend felé. Szeretnénk, ha a tavasz beköszöntene az emberiség életébe, de ebben mindenkinek van felelőssége és tennivalója. Mi megtesszük a magunkét, és másokat is erre biztatunk.