,,A következő háborúnak úgy kell kinéznie, hogy nem vívjuk azt meg!” – nyilatkozta a Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter úr minap.

Zseniális! Hogy miért nem küldött a teremtő ilyen államférfit a 20. század két világháborúja előtt? Akkor nem lett volna pusztítás, nem halt volna meg sokmillió ember, nem lett volna Trianon! Szóval, legyen háború, de olyan, amit nem vívunk meg!

Ne mondják, hogy szamárság az egész, mondván, hogy vagy háború van, vagy béke! A mi honvédelmi miniszterünk nem mond szamárságokat. A szamarak mi vagyunk, ha nem tudunk  az ő cizellált gondolatainak szintjére emelkedni.

A meg nem vívott háborúnak számtalan előnye van. A háborús veszélyre hivatkozva egységbe lehet fogni a népet, a közvéleményt. Ilyenkor nincs helye ellenbeszédnek. Ilyenkor különleges jogrend van, nem kell törődni békebeli formaságokkal. Egy a zászló, egy a vezér, előre!

A háborús veszélyre hivatkozva sok pénzt lehet a költségvetésből hadi célokra költeni. Ilyenkor mindenki összekeresi magát, függetlenül attól, hogy fegyvert gyárt vagy több búzát ad el az államnak. Hogy mi köze a mezőgazdaságnak a háborúhoz? Kis buta, hát a katona mit fog enni?

Örül a katona is. Ilyenkor lehet valaki egy-két év alatt századosból tábornok. Ilyenkor a közvélemény is úgy véli, hogy fiaik nem hiába eszik az adófizetők pénzét. A katona is elhiszi, hogy minél erősebb a Honvédség, annál kisebb a veszélye annak, hogy egyszer háborúba kelljen menni.

Az emberekkel le lehet nyeletni az áremelkedést, meg lehet magyarázni a növekvő szegénységet. Az emberek ilyenkor nem lázadnak fel.  Elhitetik velük, és ők elhiszik, hogy pont azért kell áldozatot vállalni, és többet költeni a háborúra, hogy megmaradjon a béke.

A meg nem vívott háború arra is jó, hogy csatlakozhatunk valamilyen rokonszenves szövetséghez. 1939-ben például csatlakoztunk az Antikomintern Paktumhoz, és máris olyan barátokra tettünk szert, mint Adolf Hitler vagy Benito Mussolini.  Válogatósak általában csak utólag vagyunk.

1999-ben kedves barátokra és önzetlen szövetségesekre találtunk a NATO-ban. Igaz, hogy két hét múlva már indult is a NATO Jugoszlávia ellen, de nekünk nem kellett odamenni. Az meg kit zavar, hogy Újvidéket vagy Szabadkát bombázzák? Afganisztánba már kellett menni, és le is húztunk ott húsz évet, de katonáink addig is edződtek, izmosodtak.

A baj akkor van, ha a háborút mégis meg kell vívni. 1938-ban a győri program egy milliárd pengőt adott úgymond a háború elkerülésére. 1939 szeptemberében a lengyelek ellen még nem kellett hadba vonulnunk. De 1941-ben a németek már kérték előbb a Gyorshadtestet, aztán apránként az egész magyar haderőt.

A háború elpusztította az ország gazdaságát. A Honvédség vezetéséről kiderült, hogy jól élni és parádézni tudnak, de harcolni nem. A hazájuktól jó kétezer kilométerre harcoló magyar katonákat pedig lehengerelték a saját földjüket védő szovjet csapatok.

Mondhatják, hogy ne kongassuk meg fölöslegesen a vészharangot. De ne áltassuk magunkat! Benne vagyunk a háborúban, bár még nem hullanak a bombák.

Az állami szervek már különleges jogrendben működnek. A hadsereg soha ennyi pénzt nem kapott, mint most. Sorra épülnek a fegyvergyárak. Folyik a lakosság lélektani felkészítése úgymond a „haza védelmére”.

Magyar területen vannak a NATO előretolt parancsnokságai. Az amerikai hadvezetés folyamatosan ellenőrzi a magyar csapatok harci képességeit. Ellenőrzik az útjainkat, vasútjainkat, hídjainkat, hogy elbírják-e majd a NATO-csapatokat. Felmérik a kórházainkat, hogy lesz-e hová tenni a hadműveletek sebesültjeit.

Novemberben soha nem látott méretű hadgyakorlat is lesz az ország nyolc pontján. De ez se rémisszen meg senkit! Bízzunk a kormányban, tartsuk szárazon a puskaport, és imádkozzunk, hogy a következő háború olyan legyen, amit nem kell megvívni.

Magyarország állhat a béke pártján, ahogyan a kormány illetékesei szeretik mondogatni, de a békét nem tudja megteremteni. A háborút nem lehet kétarcú politikával elkerülni. Nem lehet megcsinálni mindent, amit az USA és a NATO követel, és közben mosolyogni Oroszországra, Belaruszra és Kínára.

Illetve mit is mondok? Nagyon is lehet! De a két arcú politika semmire sem vezet. A szövetségesek megunják a folyamatos kilógást, a lehetséges partnereknek pedig kevés a barátságos mosoly.

A második világháború előtt Horthy Miklós kormányzó és Kállay Miklós miniszterelnök már eltáncolták a „Kállay-kettőst”. Hitler beleunt a kétarcú magyar politikába és megszállta Magyarországot. Az oroszok pedig megindultak. A végeredményt tudjuk.

Ha kiterjed a mostani háború, már nem tudunk kiszállni. A magyar terület, a magyar erőforrások kellenek a NATO-nak. Ha akkor próbálkoznánk, abból csak rossz dolog lehet.

Kiszállni most lehet! Kiszállni most kell! Amíg nem késő!