Nem tudom, Önök hogy vannak vele, de számomra vannak dolgok, amelyekben gyermekkorom óta hiszek. Sohasem kételkedtem például abban, hogy az olimpia jó dolog. Edzés előtt a Margitszigeten a Sportuszoda falain mindig elolvastam a magyar úszósport olimpikonjainak neveit. Az olimpia, egy nemes versengés hősei üzentek a múltból. Ússzál, fiam, egyszer talán méltó lehetsz hozzánk!

Nem, nem lettem olimpiai bajnok, de a hitem megmaradt. Hiszem, hogy akármilyen is a világ általában, mindig is voltak és lesznek is tisztességes, becsületes, jó dolgok. Eszmék, események, ügyek, amelyeket meg kell őriznünk. Miért? Nos, talán azért, mert emberek vagyunk és szeretnénk azok is maradni.

Ne gondolják, hogy naiv vagyok! Egy percig sem gondoltam, hogy a párizsi olimpia mindenben a nemes hagyományok megtestesítője lesz. Végül is 2024-et írunk, és az olimpia sem különbözhet sokban attól a valóságtól, amelyben élünk.

A tőkés világ válságban van, és ennek látjuk millió nyomát a mostani olimpián is. Amerika és az EU háborút kezdtek Ukrajnában. Ha háború van, a hadiipar hozza a milliárdokat, és talán túl lehet élni a válságot. Ezért viszont áldozni kell, bármit, még az olimpiát is.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság fogta magát és kizárta az olimpiából az orosz és belarusz sportolókat. Ez tisztességtelen a sportolókkal szemben, akiket megfosztottak a lehetőségtől, hogy sokéves kínkeserves munkájukra az olimpiai győzelemmel feltegyék a koronát. De kárt okoztak a világnak is, hiszen pont Párizs adott volna lehetőséget arra, hogy a nagyhatalmak vezetői találkozzanak és beszéljenek a békéről.

Párizs nem a békét, nem a világ országainak közeledését segítette, hanem ellenkezőleg, tovább növelte a szétszakadást. Az oroszok Szentpéterváron és Moszkvában mintegy hetven ország részvétel meg fogják rendezni a Barátság Világjátékokat, és azon sem kell majd csodálkozni, ha egy szép napon a BRICS-országok rendezik meg a saját olimpiájukat. A világ nem csak politikai és gazdasági tömbökre esik szét, hanem két világ lesz a sportban is.

A párizsi olimpia tovább növelte a világ szellemi és erkölcsi szétszakadását is. Aki látta az olimpia megnyitóját, tudhatja, hogy itt már nem az a kérdés, hogy tetszett-e vagy nem tetszett a műsor. Ízlések és pofonok valóban lehetnek különbözőek, és erről lehet vitatkozni.

Aki szervezte a megnyitót, nem különböző világnézetek, eltérő kultúrák párhuzamát akarta megmutatni. A szervezők mást akartak szemléltetni: a liberális világ, az LMBTQ, a woke totális, mindent megsemmisítő győzelmét minden más kultúra, vallás, hit, hagyomány felett.

Magyarországon mindenki láthatta, hogy milyen olimpia készül Párizsban, de a többség igyekezett nem venni róla tudomást. Az orosz és a belarusz sportolók kizárásáról a magyar külgazdasági és külügyminiszter mondott ugyan Szentpéterváron egy enyhe ejnyebejnyét, de azt is rosszul mondta. Az olimpiák politikai bojkottját, tisztelt miniszter úr, nem a szocialista országok kezdték, amikor 1984-ben nem mentek el Los Angelesbe. A bojkottot a nyugati világ kezdte, amikor 1980-ban nem mentek el Moszkvába.

Az olimpia megnyitójára elment a köztársaság elnöke, a honvédelmi miniszter, a budapesti főpolgármester és még ki tudja, ki mindenki és a legnagyobb lelki nyugalommal fotózkodtak az olimpia szervezőivel és házigazdáival. Mondhatni persze, hogy mindez a sportolók kedvéért, meg a magyar békepolitika jegyében történt, de akárhogyan is legyen, mi magunk is hitelesítjük a Párizs által többszörösen is bemutatott szétváló világot. Szerencsére legalább a magyar miniszterelnök nem volt ott.

Az orosz és a belarusz sportolók példátlan kizárása nem nagyon foglalkoztatta a magyar közvéleményt. Pedig illene tudni, hogy az, amit a nyugat ma megtesz Oroszország és Belarusz ellen, holnap megteheti Magyarország ellen is. Sőt, már ma is megteszi. Igaz, nem a magyar sportolókat zárják ki, de az EU politikai és média össztüzet indított Magyarország ellen.

Nem lehet úgy küzdeni a saját szuverenitásunkért, nem lehet úgy elvárni a magyar politika tiszteletben tartását, hogy közben nem törődünk más országok és népek hasonló jogával.

A magyar média ingerszintjét talán csak Hámori Luca küzdelme érte el. Hámori Luca a női ökölvívók 66 kilós súlycsoportjában küzdött a legjobb négy közé kerülésért. Az ellenfele egy algériai volt, akit ugyan már genetikailag férfinek nyilvánítottak, de Párizsban mégis indulhatott a nők között.

Ahogy szokott lenni, jöttek a nyilatkozatok pro és kontra. De nem vettük észre a lényeget. A lényeg pedig az, hogy Párizsban egy olyan világot akarnak velünk elfogadtatni, amit a többségünk nem érez magáénak. Egy világot, amely fura módon pont azzal válik embertelenné, hogy az embert, mint egyént helyezi a középpontba.

Ne adjuk fel! Merjünk szembe úszni az árral! Győzhet a tisztesség, a becsület, a jó, de ehhez le kell váltani a pénz, a tőke világát! Tegyük meg!