Mindig európai ember akartam lenni. A Fazekasban imádtam Kosztolányit. Csodáltam. Európa szinte minden nagy nyelvén beszélt, s titokban reméltem, hogy egyszer talán nekem is sikerülhet. „Egy új világ kezdődik minden nyelv küszöbén” – vallotta. Idővel én is megértettem, hogy Európát megismerni, befogadni, megszeretni, európaivá válni csak a nyelvein keresztül lehet.

A hetvenes években a kelet-nyugati enyhülés, az európai ház eszméje sokakat magával ragadott.  Én sohasem értettem, az egyetemen fel is tettem egy illetlen kérdést: jó, jó, de a ház melyik részében fogunk mi lakni? Nem válaszoltak rá, vagy nem mertek.  Évek múlnak el, örömök és csalódások, és rájövünk: nincs közös európai ház!

Aki még ma is ezt hirdeti, netán európai egyesült államokról álmodik, az már régen átköltözött valamelyik nyugati házba. Szellemileg, politikailag, sőt sok esetben fizikailag is.

A rendszerváltás bizonyította, hogy az egész enyhülés, a helsinki záróokmány egy nagy átverés volt. A nyugat megmutatta a jólétet, felvillantotta „a burzsoázia diszkrét báját”, ahogyan Luis Buñuel Oscar-díjas filmje is üzeni. Mindez a tiétek is lehet, mondták. Váltsátok le a szocializmust, és kinyílnak a kapuk! 

Előbb persze, adjatok el nekünk mindent, ami jó, a gyárakat, földeket, a piacot! De miért is ne, hiszen az európai házban lakunk, ezentúl közösen döntünk mindenről! Azt elfelejtették hozzátenni, hogy a lakbért és a rezsit mindig a nagyok határozzák meg, és ahogyan a mostani magyar–EU-vita is mutatja, csak egy szabály van, az erősebb kutya törvénye. Lehetünk erős ország, ahogy miniszterelnök úr sürgette minap, de megváltani Európát nem tudjuk.

Persze, ilyen a kapitalizmus, gondoltam, de az utazások, a külföldi munka, a média, az internet lehetősége talán mégis csak megszülhet egy új minőséget, az európai embert. Nos, jelentem, a múlt héten az Európai Parlamentben láttam az „európai embert”.

Nem egyformák. Az egyik öltönyös, elegáns, a másik lezser, mondhatni, trehány. De a látszat senkit se tévesszen meg! Mindkettőnek telik a ruházatra. A trehány viselet néha még többe kerül, mint az elegáns.

Az „európai ember” angolul beszél a másik „európai emberrel.” Poliglottá kevesen lesznek, de minek is, itt az angol. A britek tényleg értenek a gyarmatosításhoz. Az EU-ból már régen kiléptek, de a nyelvüket itt hagyták nekünk. Ez az amerikaiaknak is jó. Gondold el, mennyivel egyszerűbb a lehallgatás, ha mindenki angolul beszél.

Az „európai ember” nem szegény, de nem is gazdag. Tehetős, a középosztály tagja. Az egész EU-hókuszpókusz arról szól, hogy legyen egy európai középosztály, amely eltűri, hogy néhány tucat milliárdos uralja a világot, és ugyanakkor nem engedi, hogy bárki is alulról felkapaszkodjon.

Az „európai ember” nem dolgozik, másokat dolgoztat. A mások, a többség arra valók, hogy kiszolgálják őt az éttermekben, a szállodákban, taxisok, pincérek legyenek, sőt a kórházaikban ápolók, vagy akár orvosok. 

A mások földrajzi értelemben szintén európaiak, törökök, szerbek, ukránok, de miért is tekintenénk őket „európai embernek”. Még akkor sem, ha az „európai ember” ma imádja Ukrajnát, teleakasztja a középületeit ukrán zászlókkal. Az ukránokból sem lesznek „európai emberek”, legfeljebb akkor, ha sokmilliós nyugati kocsikkal és sok pénzzel a zsebükben „menekültek el” az orosz medve elől.

De mi, magyarok se bízzuk el magunkat! EU-tagok vagyunk, de a mi „dolgunk” is az „európai ember” kiszolgálása. Munkásként, orvosként, tolmácsként, bébiszitterként, öreg- és kutyasétáltatóként, villanyszerelőként.

Az „európai ember” nem szakad el a saját kultúrájától, de a ragaszkodás többnyire annyit jelent, hogy egykori hazája éttermeibe jár. Európa „fővárosában”, Brüsszelben nincs minden utcasarkon könyvesbolt. Ha van, akkor vagy francia könyvek vannak, vagy flamandok, és esetleg angolok. A többire az „európai embernek” állítólag nincs igénye.

Nem akarok „európai ember” lenni! Ilyen biztosan nem! Magyar akarok lenni. Magyarul beszélni és gondolkodni, de ismerni más nyelveket és kultúrákat.  Európa számomra az Urálig terjed, és része Oroszország is, Törökország is. Európa nekem a népek, a dolgozók, a többség Európáját jelenti. Vannak közös dolgainak és azok intézésére lehetnek közös intézményeink, de nem a gyengébbek, a kisebbek kizsákmányolására, hanem a közös boldogulásra.

Európa népei nem lusták, nem mi, emberek merültünk ki. A rendszer merült ki, amelyben minden a pénzre épül. A 17. század óta kifáradt az európai kapitalizmus. Új operációs rendszer kell!

Nemzeti lét, kultúra, műveltség, nyitottság, az embert szolgáló és gazdagító modernizáció – ez visszahozhatja Európa nagyságát.  Ehhez kell az új operációs rendszer, az embereket, a népeket szolgáló szocializmus. Ilyen európai ember szívesen lennék.