fbpx

Mi - Ti

MÁV-Volán-egyesülés: az ember legyen az első, ne a pénz!

A MÁV Zrt. gyakorolja a Volánbusz Zrt. jogait július 15-től. „A stratégiai irányítás átvétele a MÁV Zrt. által egy olyan integrált személyszállító csoport létrehozásának első lépése lehet, amely az államilag finanszírozott közösségi közlekedést összehangoltan és egységesen szolgáltatja” – nyilatkozta a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója, Homolya Róbert. Nehéz megmondani. hogy miért nem került sor korábban erre a lépésre. A Munkáspárt régen követeli. Most azt követeljük, hogy az egyesülés valóban az emberek érdekeit szolgálja és ne a nagyobb profitot.

Magyar-német szövetség: rohanunk a szakadékba?

Ezúttal sem kötötték a magyar nép orrára, hogy miről tárgyalt Orbán Viktor Németország hadügyminiszterével, a CDU elnökével, Annegret Kramp-Karrenbauer asszonnyal. Minap Kövér László, az Országgyűlés elnöke még a IV. Német-Római Szent Birodalom létrejöttéről  beszélt mint rémálomról, de a gyakorlatban egyre szorosabb szálakkal kötik Magyarországot Németországhoz.

Az USA paranoiája a világot veszélyezteti

Az Egyesült Államok 91 millió kínai embert és családtagjaikat kívánja kitiltani az USA-ból. Pompeo külügyminiszter ugyanis kijelentette, hogy az USA mérlegeli szankciók bevezetését a Kínai Kommunista Párt tagjai ellen. Jelenleg a kínai pártnak 91 millió tagja van. Ilyen nagyságrendű kommunista-ellenességet nem látott Amerika az 1950-es évek óta. Az amerikai terv végrehajtása óhatatlanul kínai válaszlépésekhez vezet, és így az USA hibájából soha nem látott mértékű feszültség alakulhat ki. Az USA paranoiája a világot veszélyezteti.

Munkáspárt: igazuk van a postásoknak, támogatjuk őket!

2020. július 18-án demonstrációt tartanak a postás szakszervezetek Bártfai-Mager Andrea, a  nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter irodája előtt. A négy postás szakszervezet a postások megbecsüléséért, és az idei bérfejlesztésért vonul a Vám utca 5-7 elé. A Munkáspárt támogatja a postások megmozdulását. Kérjük azokat a postásokat, akik a Munkáspárt tagjai vagy barátai, hogy támogassák társaikat!

Rohanunk a „IV. Német-Római Szent Birodalom” felé!

Kövér László, a parlament elnöki kijelentette, hogy Magyarország csak akkor járul hozzá az EU-hitel közös felvételéhez, ha „mindez csak és kizárólag az Unió bajba jutott gazdaságainak stabilizálását és az egész gazdasági közösség versenyképesebbé tételének megalapozását, nem pedig a IV. Német-Római Szent Birodalom létrehozatalának előmozdítását szolgálja.” Csakhogy, éppenséggel azt szolgálja. A magyar történelem alapvető tanulsága az, hogy a túl szoros kapcsolat Németországgal súlyos következményekkel jár Magyarország számára. Magyarországnak akkor van esélye, ha a mai szövetségi elkötelezettségei mellett szilárd együttműködést épít Oroszországgal és Kínával. Szükséges az is, hogy a magyar politika a szövetségeseit olyan politika irányába tolja, amely kiegyezést hirdet Oroszországgal és Kínával. Nem kérünk a német birodalomból!

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET