fbpx

Mi - Ti

EU: megpróbálják felül írni a kompromisszumot

Az EU országok vezetői nagy nehezen kikínlódtak egy kompromisszumot Brüsszelben. Elosztották a pénzeket, mindenki elmondhatja, hogy nyert valamit. A kompromisszum azért volt lehetséges, mert az EU-s vezetők megértették, hogy az európai kapitalizmus kerül veszélybe, ha nem egyeznek meg egymással. A csata azonban nem ért véget. Egyes tőkés erők most megkísérlik az Európai Parlamentet felhasználni arra, hogy az elért kompromisszumot felülírják. Mindezt az európai polgárok nevében teszik, akik valójában semmit sem kapnak.

Postások, folytassátok!

Eredménytelenül zárult a hétfői bértárgyalás a Magyar Posta és a szakszervezetek között: a munkáltató ragaszkodik ahhoz, hogy béremelés helyett egyszeri bérkiegészítést adjon azoknak a munkavállalóknak, akik legalább 5 éve dolgoznak a vállalatnál. Bár a Posta ezúttal emelt egy kicsit az ajánlott összegen, a szakszervezetek így sem tartják elfogadhatónak az egyszeri juttatást, továbbra is 15 (de minimum 10) százalékos béremelést követelnek minden dolgozónak. A szakszervezetek most felmérik, hogy a Posta 28 ezer dolgozójából hányan hajlandóak sztrájkolni. Postások, folytassátok! Az a tiétek, amit kiharcoltok magatoknak!

Pompeo és Johnson Hitler és Mussolini nyomába lépett

Pompeo amerikai külügyminiszter Londonban kijelentette: az USA nemzetközi koalíciót akar létrehozni mindazon országok részvételével, amelyek értik, hogy a Kínai Kommunista Párt milyen veszélyt jelent a demokráciára és a szabadságra nézve. Johnson brit miniszterelnök támogatja. A tőkések gyűlölik a kommunistákat, mert azok olyan világot akarnak, ahol nem a pénz az úr. Gyűlölik a Kínai Népköztársaságot is, amely ma az egyetlen hatalom, mely szembeszáll az USA világuralmi terveivel. Pompeo és barátai Hitler és Mussolini nyomába lépnek, akik 1936-ban a Kommunista Internacionálé ellen hoztak létre koalíciót, az Antikomintern Paktumot. A történet vége ismert: a második világháború!

Ön mit nyert?

„A győztesek közé sorolhatók a közép-európai országok, közöttük Magyarország is. Hazánk az eredetileg tervezettnél 3 milliárd euróval több pénzt kap, és ami a legfontosabb politikai célkitűzése volt a magyar delegációnak, azt is sikerült elérni. Egyrészt a megállapodásba a jogállamisági feltételrendszer jóval enyhébb megfogalmazással került be, másrészt pedig Magyarország ígéretet kapott a német elnökségtől, hogy annak mandátumának lejártáig, azaz december 31-éig – megfelelő magyar együttműködés esetén – lezárják a hetes cikk szerinti eljárást az ország ellen.” Körültekintő értékelést adott Navracsics Tibor. A magyar tőkésosztály emelt fővel távozhatott. Azt viszont mindenki maga döntse el, hogy a magyar dolgozó, a kisember mit nyert! Ön mit nyert?

Ez nem a mi Európánk!

Amint várható volt, az EU vezetői végül is megegyeztek egymással. Félnek attól, hogy a dolgozó tömegek, a népek, az emberek, a válság elszenvedői elzavarják őket és véget vetnek a pénz, a tőke uralmának. Most sem az emberekkel törődtek, hanem a pénzekkel kufárkodtak. A gazdag tőkés országok megint jól jártak. A szegényebbek kaptak annyit, hogy felvehessék a harcot saját dolgozói tömegeikkel. Európa tőkései, kicsik és nagyok időt nyertek, de a válság válság marad. Ursula von der Leyen és Charles Michel Európája nem a mi Európánk! Ideje elvenni tőlük!

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET