fbpx

Mi - Ti

Lukasenko-Thürmer-találkozó

Alekszandr Lukasenko, a Belarusz Köztársaság elnöke csütörtökön Minszkben találkozott Thürmer Gyulával, a Magyar Munkáspárt elnökével – adta hírül a Belta hírügynökség. A Munkáspárt, mint már sokszor korábban is, ezúttal is úttörő feladatot lát el – jelentette ki Thürmer. Én vagyok az első magyar politikus, aki a belarusz események kezdete óta eljött Minszkbe. Meghallgatom, hogy mit mondanak a belarusz vezetők, és elmondom Magyarországnak. Aki akarja, meghallja. Nem mindenkinek tetszik, hogy Belaruszban rendeződik a helyzet, de rendeződik. Lukasenko elnök a legnagyobb tisztelettel beszélt Magyarországról. Becsülik azt az országot, amely kiáll függetlenségéért, saját nemzeti útjáért. Halljuk meg, amit Belarusz üzen!

A kínai sajátosságú szocializmus nem mumus

A magyar-kínai gazdasági kapcsolatok a világjárvány ellenére is töretlenül fejlődnek: a magyar kormány stratégiai partnere, a kínai tulajdonosi háttérrel rendelkező BorsodChem újabb nagy beruházást valósít meg Kazincbarcikán. A beruházás értéke 12 milliárd forint, ehhez a magyar kormány 1,3 milliárd forint támogatást ad, ezzel a BorsodChem 3 ezer munkahelyet véd meg a térségben – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A Munkáspárt mindig fontosnak tartotta a keleti nyitást. 1990-ben Thürmer Gyula volt az első magyar politikus, aki elment Kínába. A kínai sajátosságú szocializmus nem mumus, hanem egy nagy nép konkrét és sikeres válasza a mai kihívásokra.

A szegénység elleni harc Kínában nem jelszó, hanem sikeres program

A 34 millió lakosú Guizhou tartomány utolsó kilenc települését is törölték a többszörösen hátrányos helyzetű, rendkívüli szegény települések listájáról. A Kínai Kommunista Párt szegénység elleni programja az elmúlt 12 évben minőségileg más szintre emelte a települések életét. A szegénység elleni harc Kínában nem jelszó, hanem sikeres program.

A belarusz helyzet hamarosan normalizálódhat

Oroszországot aggasztja a belarusz helyzet, és reméljük, hogy hamarosan teljesen normalizálódik, egyebek közt annak köszönhetően, hogy a belarusz elnök elindította az alkotmányos reform és a politikai rendszer korszerűsítésének folyamatát – jelentette ki Lavrov orosz külügyminiszter, miután csütörtökön találkozott Lukasenko belarusz elnökkel.

A tőke a dolgozókkal fizetteti meg a válságot!

Meglehetősen távol áll egymástól a munkaadók és a szakszervezetek álláspontja a minimálbér jövő évi összegéről. Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának mai ülését követően a Magyar Nemzet megkeresésére elmondta, a szakszervezetek tíz százalék körüli minimálbér és garantált bérminimum emelést tartanának kívánatosnak 2021-re, bérajánlással. A tőke a dolgozókkal fizetteti meg a válságot. Sok sikert a szakszervezeteknek! Vívják ki a tisztességes béremelést!

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET