fbpx

Mi - Ti

Csak így tovább, Dunaferresek!

A Dunaferr dolgozóinak küzdelméről a munkahelyek megőrzéséért, a munkáltató és a szakszervezetek közötti normális viszony kialakításáért már több ízben hírt adtunk. A dolgozók küzdelme nem eredménytelen. A héten sor kerülhet az egyeztetésre a Dunaferr vállalat vezetése és a szakszervezetek között a cég járványhelyzettel kapcsolatos intézkedéseiről – mondta 2020. május 12-én Gombos György, a Dunaferr Ifjúsági Szervezet elnöke, majd hozzáteszi: a cégvezető által beharangozottokkal szemben a dolgozók időben megkapták az áprilisi bérüket. Ebben a rendszerben az a miénk, amiért megküzdünk. Csak így tovább Dunaferresek!

Szerbia a szerbeké!

A szerb és a francia kormány a belgrádi metró kiépítésére irányuló 8,3 millió euró értékű donációs megállapodást írt alá. Lám-lám, a nyugat megijedt a sok kínai és orosz repülőtől, amelyek az elmúlt hetekben tonna számra hordták Szerbiába az egészségügyi felszerelést. A nyugat nem akarja, hogy Szerbia átálljon a másik oldalra és ezzel a nyugati cégek elveszítsék a beruházási lehetőségeket Szerbiában. Mert ugye, a belgrádi metró még nem létezik, csak tervekben. Építeni ki fogja? Az Alstom francia cég! A harc folyik azért, hogy kié is lesz Szerbia. A szerb nép többsége szeretné, ha Szerbia a szerbeké maradna. De vajon így lesz-e?

Az igazság hallgat, a kampány fizet

Mint ismeretes, április 30-án ismeretlen tettesek lövéseket adtak le Kuba washingtoni nagykövetségének épületére. A Munkáspárt határozottan elítéli az USA politikáját és követeli a kubai nagykövetséget ért támadás tisztázását, Kuba szuverenitásának tiszteletben tartását. A Kubai Köztársaság nagykövetsége egy anyagot bocsájtott rendelkezésünkre az esemény hátteréről.

Az áremelés bennünket sújt, a tőkét gazdagítja

2020. áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 2,4%-kal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Ez nem sok, de az élelmiszerek ára 8,7%-kal nőtt, ezen belül a sertéshúsé 28,9, a párizsi, kolbászé 22,3, a burgonya, friss zöldség, gyümölcs 15,1, a cukoré 14,1, a szalámi, szárazkolbász és sonkáé 12,5%-kal lett magasabb. Igaz, hogy a járműüzemanyagok ára 22,7%-kal csökkent, de az élet drágább lett.

Az „Európa Nap” a liberális tőkések ünnepe, nekünk nem ünnep

A Momentum két európai parlamenti képviselője, Cseh Katalin és Donáth Anna azt javasolja, hogy május 9-e, az úgynevezett Európa Nap legyen munkaszüneti nap. Mi nem akarjuk. A magyar nép rosszul járt az EU-csatlakozással. Odaadtuk a magyar mezőgazdaságot, beengedtük a külföldi tőkét, magunkra vettük az EU számos korlátozását. Cserébe még azt sem értük el, hogy annyit keressünk, mint az osztrákok. Az Európa Nap nekünk nem ünnep. Nekünk figyelmeztetés, hogy más úton kell járnunk!

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET