fbpx

Mi - Ti

A helyzet fokozódik!

Megjelent A Szabadság új száma. A mai elit a bizonytalanságát leplezi a kemény kirohanásokkal. – írja Thürmer Gyula az e heti Balszemmelben. Az elit nem tudja, hogy merre fordul a világ. A helyzet fokozódik. A mostani számban olvashat a május elsejei ünnepségekről és a fasizmus feletti győzelemről is.

Az ellenzék mögött az USA, Maduro elnök mögött a venezuelai nép áll

Az amerikai napilap, a Washington Post közlése szerint az USA által támogatott venezuelai ellenzék még tavaly szerződést kötött az amerikai Silvercop USA céggel, hogy 213 millió dollárért döntsék meg Maduro elnököt. Az elmúlt napokban valóban megkíséreltek fegyvereseket bejuttatni Venezuela területére, akiket a kormányerők elfogtak. Az amerikai kormány gyakran alkalmaz „magáncégeket” különféle politikai és katonai feladatok elvégzésére. Az USA-nak már kezd kínos lenni, hogy nem képes hivatalos eszközökkel megdönteni Maduro elnököt. Az oka pedig egyszerű. Az ellenzék mögött az USA, Maduro elnök mögött a venezuelai nép áll.

Amerika zsoldosai vagyunk

Tíz ország, az USA, Bulgária, Csehország, Észtország, Lettország, Lengyelország, Litvánia, Magyarország, Románia és Szlovákia külügyminiszterei a „második világháború befejezésének” 75. évfordulóján tiszteletüket fejezték ki azoknak, akik „küzdöttek azért, hogy legyőzzék a náci Németországot és véget vessenek a holokausztnak.”

Május 9-e a Győzelem Napja – 75 éve történt

1945. május 8-án 22.43-kor a náci Németország megadta magát. Közép-európai idő szerint május 8-án 23.01-kor, moszkvai idő szerint május 9-én 01.01-kor Európában véget ért a második világháború. Május 9-e a Győzelem Napja. 75 éve történt.

A Munkáspárt a szakszervezetek mellett van

Bábel Balázs, a Vasas szakszervezet alelnöke szerint a kormány bértámogatási rendszere a magyar vállalatoknak nem jelent igazi segítséget. Ez az intézkedés főleg a tőkeerősebb multinacionális cégeket segítheti. A beszállítói hálózatuk ugyanakkor sokkal sérülékenyebb. A szakszervezet aggódik amiatt, hogy a munkavállalókat hátrányosan érintő korlátozások a járvány után is megmaradnak. A szakszervezetek jogosan aggódnak. Kapitalizmusban élünk, ahol a döntő a tőke haszna. A kormány és a szakszervezet küzdelmében a Munkáspárt a szakszervezet, a dolgozók oldalán áll.

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET