fbpx

Mi - Ti

Függetlenség és újévi keringő

Hagyományos újévi bállal köszöntötték Minszkben a közelgő új esztendőt. 2020-ban óriási erőfeszítések árán, de megőriztük Belarusz függetlenségét, és ezt tesszük jövőre is! – mondta Alekszandr Lukasenko köztársasági elnök, aki maga is csatlakozott az újévi keringőt táncolókhoz.

Phenjan: startra készen

Nehéz évet zár a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság is. A koronavírus elleni harc jelentős erőfeszítéseket igényelt, de túlélték. A Koreai Munkapárt készen áll a párt 8. kongresszusára. Ezt állapították meg a párt Politikai Bizottságának december 29-i ülésén, amelyen részt vett Kim Dzsong Un is. Kiemelték, hogy a kongresszust megelőző 80 napos munkaverseny hozzájárult a gazdaság fejlesztéséhez és a társadalom egységének erősítéséhez. A kongresszusra januárban kerül sor.

Vakcinaverseny: az EU-tagság nem előny

Elstartolt a vakcinaverseny. Ki jut előbb a vakcinához? Ki szervezi meg az oltások beadását? Izrael vezet. A 9,2 millió lakosból már most naponta 100-150 ezer főt oltanak be, és január végére 2,5 millió izraeli már be lesz oltva. A 8,5 millió lakosú Svájc 16 millió vakcinát rendelt és az első 107 ezret már meg is kapták. Az EU-tagoknak, úgy tűnik várniuk kell a sorukra. Magyarországra az év végéig 80 ezer adag Pfizer-oltóanyag érkezik Magyarországra, a 2020-2021-es évre pedig összesen 4,4 millió adag oltóanyagot kap Magyarország. Igaz, már itt van 6 ezer orosz vakcina is.

Munkáspárti születésnapi buli: közel nyolcezren nézték

A Munkáspárt rendhagyó módon emlékezett meg az idén a párt születésnapjáról. A párt vezetői december 19-én online ülés keretében emlékeztek az elmúlt 31 év fontos eseményeire. A felvétel Fehérvári Zsolt munkáját dicséri. A videó december 26-ig a Facebook-on közel 20 ezer emberhez jutott el, s közülük 8 ezren meg is nézték. A Facebook-on is, a YouTube-on is nőtt a Munkáspárt követőinek száma.

Belarusz jövője a tét!

Február 11-12-re összehívták a VI. Összbelarusz Népi Gyűlést. Az ország minden részéről 2700 küldött vesz részt, akiket a helyi önkormányzatok és a legnagyobb munkahelyi kollektívák választanak meg. A fórum a belarusz demokratikus modell fontos eleme. Belarusz fejlődésének stratégiai irányait határozza meg.

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET