fbpx

Mi - Ti

Beoltatja-e magát Thürmer Gyula?

Napok kérdése és megkezdődnek a covid elleni oltások. A folyamat persze elhúzódik, és mire tömegessé válik, valószínűleg többféle oltóanyag fog rendelkezésre állni. A Munkáspárt elnökét kérdeztük, hogy beoltatja-e magát? Igen! Feliratkoztam a listára. Ha választani lehet, megmondom őszintén, én a kínai vakcinára szavazok. Nem politikai okok miatt. Bár meg kell mondanom, hogy én már semmi nyugatiban nem bízok. A kínaiak rendelkeznek a legnagyobb tapasztalattal, és az ő kísérleti hátterük volt a legnagyobb. Nagyon sok emberen, több országban kipróbálták.

Kína: megtiszteltetés a köz szolgálata

Kínában a minisztériumok és más közhivatalok számára egységesen az Állami Köztisztviselői Szolgálat biztosítja a munkatársak utánpótlását. 2021-re mintegy 26 ezer új embert igényeltek, köztük 15 ezer főt egyetemi végzettséggel. Kínában bárki jelentkezhet állami köztisztviselői állásra. Évente egyszer rendeznek országos vizsgát. A rendszer sok évszázad óta létezik, és máig nem tértek el tőle. A közhivatalnok megtisztelő és elismert életpálya. Az érdeklődés óriási. Az idén minden betöltendő helyre 61 fő jelentkezett. A jelölteknek felkészültnek és erkölcsileg feddhetetlennek kell lenniük. Kínában a legszigorúbban üldözik a korrupció minden formáját.

Biztonságos és hatékony a kínai vakcina

Minden szempontból biztonságos és hatékony az az öt covid-elleni vakcina, mely a harmadik klinikai szakaszban van Kínában, rövidesen várható piaci megjelenésük. További tíz vakcinával folynak még kísérletek. Az egyes vakcinák más-más működési elvre épülnek és a gyártási módszerek is eltérőek. Az is fontos, hogy a vakcina minél olcsóbb legyen és minél előbb eljusson mindenkihez.

Fegyverkezünk. Miért? Ki ellen?

Újabb negyven, négykerék-meghajtású páncélozott jármű szállításáról írt alá szerződést a Magyar Honvédség – tájékoztatta a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos, Maróth Gáspár titkársága hétfőn az MTI-t. A milliárdok mennek, fegyverekre. Fegyverkezik Magyarország! De miért és ki ellen?

Töröljék el a munkaerőpiaci járulékot!

A munkaerőpiaci járulék eltörlését javasolják a szakszervezetek, a lépéssel az összes munkavállaló nyerne, mivel a járulékot a munkavállaló bruttó béréből kell levonni. Ez jelenleg a jövedelem 1,5 százalékát jelenti. Kívánjuk, győzzenek a szakszervezetek! De ezzel a harcnak még nincs vége! Az igazi megoldás a nagytőke megadóztatása lenne. Ne a dolgozó fizessen, hanem a milliárdosok!

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET