fbpx

Mi - Ti

A tulajdonosok nem akarnak bért emelni

A gyáriparosok szervezete (MGYOSZ) által készített felmérés szerint a vállalatok 32 százaléka nem tervezi a dolgozók bérének emelését, arra hivatkozva, hogy nincs rá pénz. 22 százalék tervez adni valamennyi emelést, de csak később. 28 százalék szerint a dolgozó örüljön annak, ha minimálbér emelkedik, többet ne várjon. A bér nem egyszerűen pénz. Ha a dolgozó erős, kiharcolhat magának nagyobb bért. Ha csendben van, ha nem csinál semmit, akkor csak annyit kap, amennyit a tőkés ad.

Szaloncukor: gazdagnak a drágát, szegénynek az olcsót!

A Magyar Édességgyártók Szövetségének felmérései szerint egy magyar család átlagosan egy kilogramm szaloncukrot vásárol és kétezer forintot költ rá. A fogyasztók több mint 60 százaléka kétezer forint alatt tervez költeni szaloncukorra, további egyharmaduk négyezer forintig is elmegy, a vásárlók hét százaléka pedig akár hatezer forintot is szán szaloncukorra. A gyártók évente 7 milliárdért adnak el szaloncukrot.

Minszk a karácsonyt köszöntötte

Belarusz nem katolikus ország, de a karácsonyt sokan megünneplik itt is. Közel az Újév is, amikor a családokban feldíszítik a karácsonyfát. Minszk már karácsony napján színes fényekkel köszönti az ünnepet. A belarusz katolikus egyháznak egyébként nyolc püspöke van, akik 453 papot irányítanak. Közülük 71 fő külföldi állampolgár, főleg lengyel. Belaruszban 514 katolikus templom működik.

Neoliberalizmus: tegyük teljesen degenerálttá az embereket!

„A neoliberalizmus totálisan degenerálttá kívánja tenni az embereket, és ennek érdekében az egyént megfosztja az elveitől, kötődéseiktől és hitétől.” – jelentette ki Aszad szíriai elnök, bírálva azokat az országokat, amelyek lehetővé teszik a melegházasságot és gyermekek örökbefogadását melegházasságban élő párok által. Aszad elnök a liberális nyugat ellensége, mert védi hazája függetlenségét, nem táncol úgy, ahogyan az USA fütyül, és tartja magát az emberiség hagyományos, valóságos értékeihez.

Boldog Karácsonyt!

A Munkáspárt Elnöksége, Thürmer Gyula elnök, Karacs Lajosné és Bencsik Mihály alelnök, Frankfurter Zsuzsanna, Hajdu József, Kajli Béla, Kovács István és Nagy Attila elnökségi tag, boldog karácsonyt, szép ünnepeket, sok örömet kíván a Munkáspárt minden tagjának és barátjának, A Szabadság olvasóinak és támogatóinak, a munkáspárti internetes felületek olvasóinak és követőinek, minden honfitársunknak. Boldog Karácsonyt!

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET