fbpx

Mi - Ti

A Munkáspárt a szakszervezetek mellett van

Bábel Balázs, a Vasas szakszervezet alelnöke szerint a kormány bértámogatási rendszere a magyar vállalatoknak nem jelent igazi segítséget. Ez az intézkedés főleg a tőkeerősebb multinacionális cégeket segítheti. A beszállítói hálózatuk ugyanakkor sokkal sérülékenyebb. A szakszervezet aggódik amiatt, hogy a munkavállalókat hátrányosan érintő korlátozások a járvány után is megmaradnak. A szakszervezetek jogosan aggódnak. Kapitalizmusban élünk, ahol a döntő a tőke haszna. A kormány és a szakszervezet küzdelmében a Munkáspárt a szakszervezet, a dolgozók oldalán áll.

A kormány magyarkodás helyett az embereket mentse meg!

A közellátásban mintegy 30-40 százalékos, míg a magánban 70-80 százalékos hanyatlás volt tapasztalható összességében az esetszámokban. – nyilatkozta Leitner György, az Affidea Magyarország vezérigazgatója. A tapasztalat is azt mutatja, hogy rengeteg fontos vizsgálat maradt el a korlátozások miatt, és most hosszú sorokban várnak az emberek. Ráadásul a járó és a fekvő betegeket ellátó intézményeknek maguknak kell levenniük vagy megszervezniük a mintavételt az orvosi beavatkozáshoz szükséges koronavírus-teszthez. A magyar egészségügy kezelni tudta eddig a járványt, de vajon képes-e kezelni az egyéb betegségek miatt jelentkező nyomást? Az elmúlt hónapok alapvető tanulsága, hogy többet kell költeni az egészségügyre. A GDP legalább 10 százalékát, ahogyan ezt a Munkáspárt évtizedek óta követeli. Nem magyarkodó jelszavak kellenek, az embereket kell megmenteni!

USA: Kínát támadják, saját bűneiket leplezik

A tények ellentmondanak az Egyesült Államok állításainak. – jelentette ki a kínai külügyminisztérium szóvivője. Vuhan városát január 23-án zárták le a kínai hatóságok hermetikusan, azaz se ki, se be. Akkor az USA-ban összesen egy koronavírusos eset volt ismert. Vuhanban április 8-án oldották fel a korlátozásokat. Akkor már 400 ezer beteg volt az USA-ban, most már a számuk meghaladja az 1,2 milliót. Az USA minden áron Kínára akarja hárítani felelősséget és belevonni más országokat is a Kína-ellenes kampányba. Az USA ezzel leplezi az amerikai egészségügyi rendszer tragikus állapotát.

BMW-gyár: mi lesz a munkásokkal, beszállítókkal?

A BMW közölte, hogy takarékossági okokból egy évvel elhalasztják a magyarországi gyár építését. Egy ideig tehát nem lesz gyár. De mit jelent ez? Nyilván a gyár nyitása előtt már kiválasztják a munkásokat, a beszállító cégeket. Kiépülnek a szolgáltatások a gyár körül. Most mindez elmarad. Mi lesz velük? A kormány szinte csak a multikra építi az ország fejlődését. Ez a politika lépten-nyomon visszaüt. Mi lesz a munkásokkal, a beszállítókkal?

KNDK: a saját utunkat akarjuk járni

Négy esztendeje annak, hogy 2016. május 9-én Kim Dzsong Un lett a Koreai Munkapárt elnöke. A fiatal politikust korábban is jól ismerte a KNDK és a világ közvéleménye, hiszen hosszú éveken át töltött be fontos tisztségeket a Koreai Munkapártban, az állam és a KNDK fegyveres erőinek vezetésében. Apja, Kim Dzsong Il halála után 2011-ben ő vette át ország vezetését.

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET