fbpx

Mi - Ti

Bosznia-Hercegovina nem engedi be az orosz orvosokat

Bosznia-Hercegovina belügyminisztere megtiltotta, hogy a korábban éppen a bosnyák fél által igényelt orosz katonaorvosok belépjenek az országba. A 25 fős csapat öt orosz katonai járművel Szerbiából érkezett volna Mostar város fertőtlenítésére. Lám-lám, beindult a NATO gépezete, A NATO semmit sem segített a járvány első időszakában, amikor a legnagyobb szükség lett volna rá. Oroszország és Kína azonnal segített több országnak, köztük NATO-tagállamoknak. A NATO most nyomást gyakorol az egyes országokra, hogy ne fogadjanak el semmit sem az oroszoktól, sem a kínaiaktól. A NATO az emberek egészséget teszi kockára és lábbal tiporja az országok szuverenitását. Áprilisban egyébként már voltak orosz katonák Bosznia-Hercegovinában, és megtisztították 11 város 28 objektumát.

Újabb pofon a betegeknek

Május 4-tól újraindul a háziorvosi és házi gyermekorvosi ellátás, a védőnői ellátás és a fogászati alapellátás, a járóbeteg szakellátás és a diagnosztikai ellátások. A betegeknek azonban továbbra is minden esetben előzetesen telefonon kell konzultálniuk a vizsgáló orvossal, mielőtt a rendelőbe mennek, az intézmények pedig csak azt vehetik fel, akinek negatív lett a koronavírustesztje. A magyar betegek megint kaptak egy óriási pofont. Akik ezt kitalálták, nincsenek tisztában a magyar valósággal. Az orvosok jelentős része nem érhető el telefonon, sok helyütt nem tudni, hogy ki, hol és mennyiért végez vírustesztet. A betegek gyors segítséget várnak, ehelyett ki vannak szolgáltatva a bürokráciának és a pénzhajhász vállalkozásoknak. A kormány rendelete nem az embereket segíti, hanem azokat, akik most milliókat és milliárdokat kereshetnek rajtunk. A betegeket védeni kell, de ez nem hárítható át magukra, a betegekre. Ez a legszemetebb kapitalista eljárás.

Thürmer Gyula,  a Magyar Munkáspárt elnökének beszéde  (Budapest, 2020. május 1.)

Jó reggelt Munkáspárt!

Jó reggelt Budapest!

Jó reggelt Magyarország!

Köszöntöm Önöket, köszöntelek Titeket május elsején a munkások, a dolgozók ünnepén.

Külön is köszöntöm dolgozó társainkat, orvosokat, ápolókat, katonákat, rendőröket, mindazokat, akik az elmúlt hetekben hősies küzdelmet vívnak a járvány ellen. Küzdenek értünk, valamennyiünkért, Magyarországért.

Új világot alkotunk! Boldog május elsejét!

Május elseje legszebb ünnepeink egyike. A munkára emlékeztet, melyre mindannyiunknak szüksége van. A munkásra, a dolgozóra emlékeztet, közös sorsunkra.

Felidézi a régmúlt történetét, a világ dolgozóinak harcát a nyolcórás munkaidőért. Eszünkbe juttatja, hogy ma is kapitalizmus van, és ha jobb életet akarunk, tennünk kell a tőke, a pénz uralma ellen.

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET