Mészáros Lőrinc megelőzte Csányi Sándort a Forbes-listán úgy, hogy öt évvel ezelőtt még nem szerepelt neve a levagyonosabbak között. Mészárosnak 381 milliárdja van, Csányinak 317. (https://forbes.hu)
Mészáros Lőrinc megelőzte Csányi Sándort a Forbes-listán úgy, hogy öt évvel ezelőtt még nem szerepelt neve a levagyonosabbak között. Mészárosnak 381 milliárdja van, Csányinak 317. (https://forbes.hu)
Trump amerikai elnök kijelentette, hogy az USA már nem a világ csendőre. De ki hiszi ezt el? (http://www.chinadaily.com.cn)
Ha vasárnap a munkaadók és munkavállalók képviselői nem egyeznek meg a 2019-től érvényes béremelésekről, a kormány előbbiek javaslatára hallgatva dönthet. (https://nepszava.hu/)
A kínai horoszkóp szerint a 2019-es év a disznó éve lesz. (https://chinesenewyear.net/)
Pénteken hajnalban elkezdték bontani Nagy Imre emlékművét a budapesti Vértanúk terén, reggelre pedig el is tűnt a szobor. A tervek szerint a szobrot a Jászai Mari térre helyezik át, annak ellenére, hogy ez ellen Nagy Imre unokája, Jánosi Katalin, illetve a Nagy Imre Társaság is tiltakozott. Álláspontjuk szerint a szobrot nem a magyar állam és nem is a főváros, hanem három magánszemély állíttatta. Elhelyezését és tájolását bizottság határozta meg, az áthelyezéssel nemcsak történelmi és városképi, hanem az eredeti művészi koncepció szempontjából is elveszítené jelentőségét. (https://24.hu/belfold/)