Újabb 60 napra meghosszabbították Alla Alekszandrovszkaja, kommunista politikus házi őrizetét. (http://korrespondent.net)
Újabb 60 napra meghosszabbították Alla Alekszandrovszkaja, kommunista politikus házi őrizetét. (http://korrespondent.net)
A főváros a legnagyobb elképedéssel fogadta a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) szerdán megjelent döntését és csodálkoznak azon, hogy a hatóság ilyen kockázatot vállalt - nyilatkozta Tarlós István Budapest főpolgármestere szerdán az MTI-nek. A KDB szerdán közölte, hogy megsemmisítette a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) által meghirdetett tendert, amelyben a metrópótlás idején szükséges buszkapacitást rendelték volna meg. A KDB szerint az ajánlatkérő megsértette a közbeszerzési törvényt, egyebek mellett azért, mert a felhívásból nem derült ki, a buszoknak mikortól kell rendelkezésre állniuk, kell-e hozzájuk személyzet. Korábbi tervek szerint a BKV 110 Solaris típusú csuklós buszt vásárolt volna 9,7 milliárd forintból, a fennmaradó 40 buszt pedig más vonalakról csoportosították volna át. (http://mti.hu)
Románia mindaddig fenntartásokkal él az Európai Unió és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezménnyel kapcsolatban (CETA), amíg Kanada fel nem oldja a román állampolgárokkal szemben általa alkalmazott vízumkényszert - közölte szerdán Liviu Iolu román kormányszóvivő. (http://mti.hu)
Aggasztónak tartja a Miniszterelnökséget vezető Lázár János, hogy huszonhat évvel a rendszerváltás után erős kisebbségben vannak azok, akik Kádár Jánost, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) egykori főtitkárát egy köztörvényes gyilkosnak tartják. A többség ugyanis elsősorban jótevőként gondol rá, ami súlyos probléma, történelemhamisítás – mondta. Lázár János arra is felhívta a figyelmet, hogy az 1990-es évek óta a legnépszerűbb, legelismertebb történelmi figurák "top 3-jában" benne van Kádár János, és a megítélése nem romlik, hanem javul. Ezért szerinte a következő két évet mindenképpen fel kell használni arra, hogy "világosan elmondjuk csak a tényeket".(http://propeller.hu)
Az Európai Unió szerint Szerbiának eredményeket kell elérnie a jogállamiság reformjában, az igazságügy és a korrupció elleni harc erősítésében, és fokozatosan össze kell hangolnia saját biztonsági- és külpolitikáját az Európai Unióéval. Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője szerint ezekhez a kötelezettségekhez tartozik még a sajtó- és szólásszabadság szavatolása, de Szerbiának külön figyelmet kell fordítania a kisebbségekre és a kiszolgáltatott csoportokra. A dokumentum kitér arra is, hogy Belgrádnak és Pristinának folytatnia kell a normalizálási folyamatot az EU támogatásával, a dialógus megállapodásait pedig mindkét félnek végre kell hajtania. (http://www.vajma.info)