A rendszerváltás megváltoztatta életünket. A kapitalizmus a pénzt tette fő céllá és értékmérővé. Minden más, tisztesség, becsület, tudás, munka háttérbe szorult. Látod, a húgod mire vitte? – mondta eleinte korholóan anyám. Nekik házuk lett, nagy kocsijuk! És neked mid van? Később, amikor húgomék vállalkozásának leáldozott, és ráment a nagy ház és nagy kocsi is, nem is akarta elhinni, hogy a pénz világa tette tönkre, ugyanaz, amely húsz évvel előtte magasra röpítette.

A pénz nagy úr, ezt tudjuk mindannyian, de úgy érezzük, hogy nem tudunk ellene tenni, még ha akarnánk is. De akárhogy is legyen, emberek vagyunk. Emberként pedig igazságra vágyunk. Az igazságot keressük egy alapvetően igazságtalan világban.

Igazságért kiáltunk azt látva, hogy egyesek néhány év alatt milliárdosok lettek, mi pedig évtizedek óta gürcölünk, és mégsem tudunk egyről a kettőre lépni. Pedig nem vagyunk se rosszabbak, se butábbak, mint a rendszerváltás lovagjai.

Hol van itt igazság? – kérdezzük, látva, hogy milliárdokat, sőt egy országot lehet elsikkasztani, a bűnösöket soha senki se fogja megbüntetni. Bezzeg, ha elmaradsz a közüzemi díjakkal, adóval, kikapcsolják a gázt, a villanyt, a bank elviszi a házadat, és talán még téged is a rendőr.

Mi, emberek rendben szeretünk élni. A rend erőt ad, biztonságot, nyugalmat.  Én például imádom a szállodai szobákat, ahol a személyzet mindennap helyreállítja a rendet, beveti az ágyat, a fogkefém, a kávéscsészém ugyanoda kerül. Jó érzés! A feleségem ilyenkor csak annyit mond, hogy vesd be az ágyat magad, és mindjárt olyan lesz, mint a szállodában. Van benne igazság. A rendet nekünk kell megteremteni. Ne várjuk másoktól!

A rendet hiányoljuk, amikor látjuk, hogy az iskolában a diákok büntetlenül megverhetik a tanárt, a vonaton az utasok a kalauzt. Rendért kiáltunk, amikor egyes állampolgárok a rendőr szeme láttára törik fel a jegyautomatát, kötnek bele a járókelőkbe, lopják el idős emberek pénztárcáját, vagy éppenséggel a járdára vizelnek.

De a rend hiányát érezzük, amikor valakik, és nem is kevesen, százzal mennek a fővárosi utcákon, ott parkolnak, ahol eszükbe jut, és még nekik áll feljebb, ha szóvá tesszük. Kivel van a törvény? Velünk, akik betartjuk, vagy azokkal, akik megsértik?

Biztonságban akarunk élni. Minden élőlény biztonságban akarja tudni önmagát és utódait. Ezzel mi, emberek is így vagyunk. Az anya kilenc hónapig hordja méhében a gyermeket. Majd a szülők tizennyolc évig óvják, gondozzák, nevelik, mielőtt kiengedik a nagy világba.

Mitől érezzük magunkat biztonságban? Biztos munka és biztos megélhetés! Ha e kettő nincs, nincs biztonság sem. A rendszerváltás szétzúzott másfél millió munkahelyet. A munkanélküliség, amit addig nem ismertünk, beivódott a tudatunkba. Tudjuk, mivel jár, tartunk tőle.  Félünk tőle.

A kezdeti óriási munkanélküliség eltűnt, és legalábbis egyelőre mindenki dolgozhat, aki akar. Persze, az ország sok-sok településére ez nem igaz. Sok ember vált saját nyomorának fogjává. Akinek meg van munkája, jogosan aggódhat a jövőjéért, hiszen a munka és a megélhetés nem biztos. Ma van, de ki tudja, mi lesz holnap?

Biztos munka után biztos jövedelmet is akarunk. A bérek nőnek, az életszínvonal is nő. A tőkés elhiteti velünk, hogy nő a bérünk, ha fejlődik a cég, ha lendületben van az ország, ha mi többet dolgozunk. Az igazság az, hogy a bért a tőkés adja saját profitjából. Akkor ad többet, ha nagyon nagy szüksége van a munkánkra, mert másutt sokkal többet kellene fizetnie. És akkor, ha mi megharcolunk a jobb bérért, ha rákényszerítjük a tőkést a béremelésre.

Biztonságot követelünk, amikor este félünk kimenni az utcára. De biztonságot akarunk akkor is, ha kihívunk egy szerelőt. Végezze el a munkáját, ne verjen át, ne csapjon be! Olyan nagy kérés ez?

Biztonságot akarunk tágabb környezetünkben. Tudni akarjuk, hogy miért költik fegyverekre az ország pénzét? Milyen nemzeti céljaink vannak, amiért Afganisztánba, Irakba, Koszovóba kell mennünk?

Olyan barátokat és szövetségeseket akarunk, akik nem rajtunk élősködnek, hanem segítjük egymást, mert tudjuk, hogy egymástól függ boldogulásunk. Olyan országban akarunk élni, amely nem fogadja el egyetlen külső hatalom felügyeletét, ahol a magyar törvény döntő és nem az, amit nemzetközi jognak nevezve ránk erőszakolnak.

A kapitalizmus a nagy ígérgető. Mindent megígér neked, Európát, szabadságot, jólétet. Hogy mi lesz a sok ígéretből, Önök tudják legjobban. A kapitalizmusban a pénz és a hatalom a tőkéé. A tőke sok mindent adhat nekünk embereknek. Nem azért, hogy jól érezzük magunkat. Azért adhat többet a sajátjából, hogy még többet adjunk a munkaerőnkből, és főleg ne lázongjunk, ne szervezkedjünk ellene.

Sok mindent adhat, de nem mindent. Ha odaadná a vagyonát, akkor már átlépne a szocializmusba, egy olyan világba, ahol nem a pénz az úr. De ezt sohasem fogja megtenni, mint ahogyan a farkas sem válik kutyává.

Mi olyan világot akarunk, ahol nem csak törvény van, de igazság is. Ahol a törvény nem a pénzt, nem a gazdagokat védi, hanem bennünket, embereket. Olyan világról álmodunk, ahol tudjuk, mi folyik körülöttünk és mi döntünk életünkről. Olyan ország a célunk, ahol mi választhatjuk a törvényhozókat is, a kormányokat is, a bírókat is. Mi választhatjuk és mi ellenőrizhetjük. Olyan országot akarunk, ahol az állam, a kormánytól a legkisebb önkormányzatokig segíti az életünket. Ahova bizalommal fordulhatunk, mert tudjuk, hogy segíteni akarnak és fognak. Olyan országot, ahol igazság, rend és biztonság van.

Thürmer Gyula