Március 15-e legszebb nemzeti ünnepünk. Magasztos, felemelő, lelkesítő. Minden fajta aktualizálása fölösleges és nagyszerű elődjeinkre nézve talán még sértő is. Tiszteljük őket úgy, ahogyan bevonultak történelmünkbe, értékeljük bennük azt, amit ott és akkor tettek!

Az azonban tény, az aktualizálás minden igénye nélkül, hogy egy kérdés végig kíséri történelmünket. Ez pedig a haladás, nemzet, függetlenség problémája.

1848-49 eseményeiben együtt jelent meg a haladás, a nemzet és a függetlenség eszméje, és oly módon kapcsolódtak össze, hogy a társadalom szinte minden rétege magáénak érezte.  Mindenki haladást akart az elmaradott országban, a földesúr is, a jobbágy is és a polgár is. A nemzeti kiteljesedés eszméje tettekre lelkesítette a magyarságot. A függetlenséget is mindenki akarta, a kérdés csak az volt, hogy Ausztriával együtt vagy nélküle.

Az osztrák uralkodó osztály azonban leverte a magyar szabadságharcot, és ismét gyarmattá tette az országot. De a világ nem állt meg. A 19. század harmadik harmadában a nemzeti kapitalizmus mindenütt erőre kap Európában. Az osztrák uralkodó osztály rákényszerül a kiegyezésre a magyar uralkodó osztállyal és megszületik az Osztrák-Magyar Monarchia, amit a mai elit a legoptimálisabb integrációként értékel.

A haladás, nemzet, függetlenség komplexuma mind a mai napig megosztja a magyar társadalmat. A konzervatívok eszményképe Széchenyi. A kapitalizmust akarják megőrizni, de reformokkal biztosítva belső fejlődését és védelmét a tőkés rendszer elleni támadásokkal szemben. Az Európai Unió mellett teszik le a voksukat, bár szeretnének hidakat építeni másfelé is. A konzervatívok igazi hőse Andrássy Gyula, az 1867-es kiegyezés jelképe.

A liberálisoknak nincsenek 48-as hőseik. Petőfi tetszik nekik, de nem, mint forradalmár, hanem mint lázadó. A liberálisok túllépnek a nemzeti függetlenség eszméjén, és egy liberális európai birodalomban képzelik a jövőt.

Mi, munkáspártiak tiszteljük Széchenyit, de a forradalmár Petőfi és Kossuth mellett állunk. A haladás hívei vagyunk, és üdvözlünk mindent, ami ma előre viszi az országot. A kapitalizmus vívmányait meg akarjuk őrizni, de ezt a gépezetet más szoftver, más program alapján akarjuk működtetni. A pénz, a profit helyébe az emberek érdekeit akarjuk programként helyezni.

Kiállunk a nemzet függetlensége mellett. Olyan integrációkban képzeljük a magyarság jövőjét, amely nem a pénz logikájára épül, hanem az európai népek egyenjogú és kölcsönösen előnyös együttműködésére.

A mai elit utálja és legszívesebben kitörölné a történelemből a szocializmus évtizedeit. Nem véletlenül! A szocializmus életképes modell volt a haladás, a nemzet, a függetlenség hármas eszméjének megvalósítására.

Nem volt haladás? Akkor miért fájt a nyugat foga annyira a magyar műszergyártásra, gyógyszeriparra? Miért zúzták porrá az autóbuszgyártást? Ha nem volt haladás, akkor miért verték szét az elsők között a magyar mezőgazdaságot?

Haladás vélhetően akkor is lett volna, ha 1945 után folytatódott volna a tőkés rendszer. Mint ahogyan most is van haladás. A kérdés mindig az, hogy a haladásból kik részesülnek. A szocializmus még nem volt a bőség kosara, amelyről Petőfi beszélt, de a kosár tisztességesen nagy volt, s abból „mindenki egyaránt”, pontosabban szólva a munkája alapján vehetett. A mai világ a milliárdosoké, a szupergazdagoké, a tiéd pedig az, amit juttatnak neked.

A szocializmus idején azok az országok álltak össze, akik egyaránt szegények voltak, mindenki azt vitte az integrációba, amiben a legjobb volt. Együtt döntötték el a szabályokat, nem volt kétséges, hogy mindenki egyenjogú. Az Európai Unióban nincs egyenjogúság, a két nagy, a németek és a franciák döntenek minden kérdésről. A kicsik pedig legfeljebb arról dönthetnek, hogy meddig kelletik magukat és mikor adják be a derekukat.

A mi programunk ma nem érvényesülhet. A nemzet megtestesítőjeként a tőkés elit különböző csoportjai lépnek fel. A munkásság és más dolgozói rétegek egyelőre nem fogalmazzák önálló alternatívájukat. Vagy passzív szemlélői a folyamatoknak, vagy hozzácsapódnak az elit valamelyik osztagához.

De a világ, a környezetünk változik. A jelenlegi európai integráció bajait felszínre hozzák az új problémák. Az euró, amelyet a német és a francia tőke azért talált ki, hogy pénzügyi uralmuk alá vonják Európát, még az óvatos becslések szerint is megbukhat. Az 5G, a migráció, de még a koronavírus is olyan új kérdések, amelyeket nem lehet a régi receptek alapján megoldani.

Az európai politikai rendszerek akadoznak. Még képesek uralmuk alatt tartani a népeket, de egyre nehezebben. Az összes reformötlet pedig nem megy túl az elit különböző csoportjai közötti egyezkedésen. Nem tudnak, és nem is akarnak nyitni a dolgozó tömegek felé.

A tőke rettegve tekint a jövő elé. Olyan világot akarnak fenntartani, amiben egyre több ember, a társadalom egyre több rétege érzi magát rosszul. Egy olyan világot, amely a haladásban lemarad másoktól, a nemzetet eltörli és a függetlenséget felszámolja.

Thürmer Gyula