„Ön nélkül sokan eltévedtek már, ezen a mi földünkön, itt körös-körül igen sok gazember jár.” Majakovszkij sorai jutottak eszembe, amikor minap egy elvtársunk szavait hallgattam. Hazudik a média, manipulálnak a pártok. – mondja. Néha még párttagjaink is meginognak. Most a koronavírus kapcsán is milliónyi információt zúdítanak ránk, amitől nem leszünk okosabbak. Védekezünk, összeolvasunk mindent, a kivezető utat keressük, de egyre inkább magával ragad bennünket a hullám.

„Lenin elvtárs, tudja, pokoli mód nehéz, amit végzünk egymás után.” – folytatnám én is a költő szavaival. Valóban nehéz a mai világban eligazodni. Nehéz megmondani, hogy mi jön a mostani járvány után. Merre menjünk? Merre menjen a párt?

Szerencsére van iránytűnk: Lenin. Van iránytűnk, csak gyakran elfeledkezünk róla. Félre dobjuk, vagy kézbe se vesszük könyveit. Mit mondhat nekünk Lenin? Nem valljuk be, de magunk bedőlünk a tőkés propagandának.

Lenint gyűlöli a tőke. Eltakarították a szobrait, virtuális máglyára vetették könyveit. Gyűlöli, de nem tudja megsemmisíteni. Lenin megtette azt, amiről Marx és Engels még csak elméleteket írt. Megdöntötte a tőke uralmát, megteremtette a szocializmust.

Lenin gondolatai szellemi fegyvert adtak a tőke ellen küzdő munkásság, a dolgozók kezébe. Lenin nem azt mondta a munkásnak, hogy vakon hidd el minden szavam, hanem azt, hogy gondolkodj és ésszel cselekedj.

A szocializmus évtizedei alatt azonban elvették tőlük ezt a fegyvert. Lenin tanítását idézet gyűjteménnyé tették. Gorbacsov 1986 tavaszán csupa Lenin-idézetekre építette fel a kongresszusi beszédét, hogy elhiggye a nép, hogy a peresztrojka vége jó szocializmus lesz, és nem rossz kapitalizmus. Elhitte, gondolkodás nélkül elhitte, mert Lenin már valójában csak egy kép volt, egy szobor, ami ott volt minden város minden főterén.

Nálunk sem volt különb a helyzet. Lenin születésnapján a propagandisták kapták egy Lenin-plakettet. A pártvezetők irodáiban ott sorakoztak Lenin könyvei, de tisztelet a kivételnek, csak díszletként. Pedig akkor már rohantunk a kapitalizmusba.

Személy szerint mindig utáltam a Lenin körüli mítoszt. Mindig arra gondoltam, hogy ő is ember volt. Ennie is kellett, valaki mosta a ruháit, voltak szokásai. Napi 24 órában senki sem képes a forradalomért élni, és a forradalom sem várja el senkitől sem.

Megpróbáltam megfejteni Lenint. Az Állam és forradalom című könyvét még 1971 nyarán betűről betűre elolvastam. Harkovban voltunk nyelvi előkészítőn a moszkvai egyetem előtt. Ez volt az egyetlen könyv, amit szótárral olvastam. Utána megértettem az oroszt is, és ne vegyék most szerénytelenségnek, Lenint is.

1989 decemberében én lettem a Munkáspárt elnöke. Békeidőben se lett volna egyszerű feladat egy pártot vezetni, de akkor a rendszerváltás háborús körülményei között voltunk. Minden megváltozott, a kapitalizmus ismeretlen talaján kellett cselekedni. De hogyan? Véget nem érő viták kezdődtek a pártban is. Kinek van igaza?

Akkor már negyven éve szocializmusban éltünk, kevesen emlékeztek már 1919-re vagy akár a két világháború közötti illegális kommunista párt harcaira. Kihez forduljak tanácsért? Lenin könyvei egyetemista korom óta velem voltak. 55 kötet. Hát nézzük! Hasonló helyzetekben miről irt Lenin?

Lenin szavai a kapitalizmus jellegéről, a tőkés média manipulációiról, a szociáldemokrácia árulásáról, mind-mind hirtelen úgy jelentek meg előttem, mintha most mondta volna. A Lenin által ostorozott megalkuvók és revizionisták a mi korunkban is jelen voltak.

Lenin is átélte 1905-ben, hogy mit jelent a vesztes forradalom. Mi is átéltük a szocializmus elvesztését 1989-ben. A kiút mindkét esetben a párt újjászervezése volt. Új gondolatok körül kellett a párt egységét megteremteni, nem a múlt kérdéseiben kellett egyetérteni, hanem a jelen dolgaiban. Új módszerekre volt szükség. Lenin gondolatai önmagukban nem adtak választ minden kérdésemre, de útmutatásul, iránytűként szolgáltak.

A Munkáspárt harminc éves története alatt sokszor kerültünk halálos veszélybe. De megvédtük a pártot. Lenin megbízható útitársnak bizonyult. Nem olvadtunk bele a szociáldemokráciába, pedig nagy volt a csábítás. Nem lettünk a középosztályok ideológiamentes pártjává, pedig arra is mehettünk volna. Jobbra sohasem akartunk menni, ezt csak azok állítják, akik ma a liberális kapitalizmus állásaiból szidnak bennünket.

Lenin és természetesen Marx kötetei ma is ott vannak a polcomon. De megvannak Sztálin munkái is, aki többet tett a leninizmus megmentésért, mint bárki más abban az időben. A kilencvenes években a jugoszláv kommunistáktól megszereztem Tito összes műveit. Sajnos, ők se nagyon se lapozgatták a klasszikusokat. Ma már a könyvtáramban megvan Mao Ce-tung és Teng Hszio-ping összes műve. A világ ugyanis színes és változik.

Lenin adaptálta a marxizmust a 20. század sajátosságaira. De a történetet nekünk kell tovább vinni. Leninnel együtt gondoljuk azt is, hogy a világot csak a tények alapján szabad megítélni, politikánkat a tényekre kell építeni. Az új iránt nyitottnak kell lennünk, az új kérdésekre új válaszokat kell adnunk. Marx és Lenin mi iránytűnk, a kommunista mozgalom százéves tapasztalata a közös kincstárunk, amit hasznosítanunk kell és erőnkhöz mérten hozzá is tenni.

Thürmer Gyula