Tudták Önök, hogy 1920-ban a lengyel-belarusz határ nem Bresztnél volt, hanem Minszk alatt? A 20. század nagy mozgásai nyomán aztán Belarusz nyugati része visszakerült oda, ahova mindig is tartozott, az ország keleti részéhez.

A lengyel uralkodó körök most megint Minszk alatt szeretnék látni a határt. A „Nagy Lengyelország” víziója élőbb, mint valaha. Évek óta rengeteg pénzt költenek arra, hogy alámossák a belarusz államot, magukhoz csábítsák a fiatalokat. A lengyel tőke megerősödött, új piacokra vágyik. Az EU-ból sokkal többet nem tudnak kihozni, sőt élet-halál harc folyik azért is, ami most van. Marad tehát a terjeszkedés keletre.

Mindezt akár tekinthetnénk a lengyel külpolitika középhatalmi allűrjének, ha a lengyel ambíciók nem kapnának külső támogatást. De kapnak!

Az Egyesült Államok lelkesen támogatja a lengyeleket. Minap döntöttek arról, hogy egy amerikai hadtest-parancsnokságot telepítenek Lengyelországba, amihez már most, békeidőben is egy csomó amerikai katona jár. A lengyel vezetés nemcsak az ősellenség, Oroszország ellen hajlandó az USA-val szövetkezni, de bekapcsolódik a Kína elleni kereszteshadjáratba is.

Az EU vezetői nem nézik túl jó szemmel az amerikai-lengyel összeborulást. Az EU-ban értik, hogy a kelet-európai összefogás, a visegrádiak fő mozgató eleme ugyan Magyarország, de a visegrádiak közül Lengyelország a legnagyobb. Az EU nem örülne egy olyan visegrádi szövetségnek, amely az amerikaiak előretolt bástyájaként működne.

Az EU vezetői közül sokan partnerek a lengyelek keleti ambícióihoz. Nekik is piacok, új zsákmányok kellenek. 1990 után az EU megszerezte a kelet-európai országokat. De ez ma már kevés, tovább kellene menni.

A nyugat érti, hogy minél jobban nyomulnak keletre, annál inkább szembe kerülnek az orosz tőke gazdasági érdekeivel és Oroszország biztonsági és politikai törekvéseivel. Csak a legnaivabbak hiszik, hogy Oroszország szó nélkül hagyná, hogy az EU lenyelje Belaruszt.

Az EU álláspontja ezért egyszerre agresszív és óvatos. A kérdés az, hogy melyik elem kerekedik felül. Ha az agresszív elem, akkor biztos úton haladunk egy európai háború felé. Ha az óvatosság pragmatizmussal párosulna, Európa óriási lépést tehetne egy összeurópai kiegyezés felé.

Kelet-Európa nem csak Oroszország miatt jelent ingoványos talajt a nyugatnak. A nyugat azt sem érti, hogy erre felé évtizedeken át szocializmus volt. A szocializmus emléke nem halt meg. Egy váratlan összeomlás, drasztikus munkanélküliség, nyomor, háború és az emlékből mozgósító erő válhat.

A nyugat megpróbál belső szövetségeseket találni. Ilyenek mindig vannak. A második világháborúban a belarusz kollaboránsok a fehér-vörös-fehér zászló alatt masíroztak a német SS-alakulatokkal együtt. Most is vannak, akik vállalják ezt a zászlót, és újra menetelnek. Fiatalok, akiket vonz a nyugati élet. Értelmiségiek, akik megszedték magukat Lukasenko alatt, de többet, sőt mindent akarnak. Eltévedt vagy elkábított munkások. Sokan, de nem mindenki.

Az EU abba a hibába esik, amibe Hitler katonái annak idején. Nyugat-Európa megadta magát a német tankoknak, de az oroszok és belaruszok ellenálltak, visszalőttek. Közép-Európában, így Magyarországon gyorsan lezavarták a tőkés rendszerváltásokat. Békésen, mondhatni, bársonyosan. Senki sem állt ellen, senki sem lőtt vissza.

Lukasenko negyedszázada ellenáll. Nem engedte, hogy a német és más cégek kifosszák Belaruszt. Amit lehetett, ami segített az embereknek, megtartott a szocializmusból. Független és élhető Belaruszt teremtett.

A világ most érthetően Belaruszra figyel. De a bomba ketyeg Ukrajna és Szerbia, sőt a Balkán nagy része alatt. A nyugati „demokratizálási” törekvések a totális nyomorba lökték az ukránokat. Meddig bírják az ukrán emberek?

Az EU kiáll Ukrajna területi integritása mellett, de meddig tartható ez az álláspont? A Donyeck és Luhanszk térségében létrejött két önálló állam él és működik. Az itt élő közel 4 millió embernek semmivel sincs kevesebb joga az önálló állami létre, mint a nyugat által kreált Koszovó 1,8 millió lakosának.

Az EU és Oroszország kiegyezése az európai béke kulcskérdése. Nem lehet mindent megoldani, de lehet olyan együttműködési konstrukciót kialakítani, amely újabb évtizedekre biztosíthatná a békét.

Az EU és a USA vezetői elfelejtik, hogy nem 1990-et írunk, amikor ők diktáltak mindenben. Az európai ügyek eldöntéséből nem lehet kihagyni Kínát. Ha Európa belekeveredik a Kína elleni gazdasági és ideológiai háborúba, nem kapcsolódhat a Kína által gerjesztett fejlődési hullámokhoz. Kínával meg kell egyezni. sőt Kínával együtt kell működni.

Törökország is itt van. Az iszlám már nem csak Bosznia-Hercegovinában és Koszovóban van jelen, de képes tömegeket mozgatni Bécs, Frankfurt, Párizs utcáin. Törökországot nem lehet kizárni az európai jövő eldöntéséből.

Háború vagy megegyezés? A döntés ma a tőkés gazdasági és politikai körök kezében van. Nem tudni, hogy a népeknek mikor lesz elegük a halogatásból és mikor veszik saját kezükbe Európa sorsát. De úgy tűnik, hogy ez is be fog következni.

Thürmer Gyula