fbpx

Balszemmel

Thürmer Gyula - Balszemmel

Megduplázzák az orvosok bérét?

Kedvenc piacomon, amelynek nevét nem árulhatom el, mivel egyik árusnak sem kívánok egy váratlan adóellenőrzést, csend és nyugalom fogadott a múlt vasárnap. Gondoltam, hogy a miniszterelnök szombati bejelentése arról, hogy „az orvosok bérében egy áttörő erejű javulást kell elérnünk” csak-csak feldobja a piac népét. De nem!

Jó, végül is, meg lehet érteni. Volt egy kis eső reggel, még vizes az áru, kinek van kedve ilyenkor bármire is. Ott a zacskó, szedjen nyugodtan! – mutatott a gombára a piac legjobb gombaárusa, aki az egyetemi tanári nyugdíja mellé keres egy kis pénzt. Hogy a kis pénz kevés vagy sok, ne firtassuk. Elégedjünk meg azzal, hogy a sampiont még meg lehet venni, de a vargányához már a lottón kell nyerni.

Szokatlan volt a gesztus, mert egyébként nem engedi, hogy földi halandók fogdossák a gombát. Mi lesz velünk, ha meghal a Trump? – mondta. Látva a megdöbbenést a szememben, hozzátette: Egyébként a Trump egy rohadék, de legalább szembe szállt a kínaiakkal, akik mindent maguknak akarnak. Nem bírom őket, tette hozzá. Hm, támogatni a keletre nyitó kormányt, de utálni a kínaiakat?

A Trump-ügy lehetséges fejleményei közben olyannyira lefoglalták a kedves gombaárust, hogy a visszajáró pénznek egy ezres híja volt. Ja, bocs, mondta, előfordul. Hát, ez viszont igaz!

Lajos urat, kedvenc kolbászárusomat, is próbáltam tesztelni, mármint politikailag, de nem láttam. Lehet, hogy mások is tesztelték őt a horvátországi nyaralása után, mármint járványügyileg, és ott a pozitív eredmény nem szerencsés. De lehet, hogy csak a nemzeti dohányboltba szaladt át, ahol nem csak cigarettát árulnak. Egészségére!

Benjamin úr a legintellektuálisabb termelők közé tartozik, mondanom sem kell, képben volt. Nem érdekel, hogy mennyit keresnek a doktorok! – mondta. Keressenek milliókat! Rendben! Sokat tanultak a tudásukért, és dolgoznak is érte.

Engem az zavar, tette hozzá nyomatékosan, hogy ebben az országban a mezőgazdasággal nem törődnek. Tudja, mennyit dolgozom én? Márciustól hozom a palántákat, aztán a friss termést, még lekvárt is csinálok. Nem mondom, megélek belőle, de ki lenne hajlandó az én órabéremért dolgozni?

Kivezetni a hálapénzt? – folytatta. Jó, meg lehet büntetni az orvost, ha elfogadja, meg lehet büntetni a beteget, ha adja. Tavaly eltört a lábam. Kaptam jó szobát, gyors ellátást. Igen, fizettem érte, az orvos meg elfogadta. Ha betiltják a hálapénzt, attól több lesz a jó orvos, több lesz a jó kórházi szoba, rövidebb lesz a várakozás?

Egyre jobban utálom, mondta, hogy bejelentenek valamit, nekem lenne száz kérdésem, kételyem, de azokra nincs válasz.

Mindenki úgy tesz, mintha ez nem Magyarország lenne – folytatta. Ma az orvosok kapnak, holnap jelentkeznek a pedagógusok, a gyógyszerészek, mindenki, akikre odafigyel a világ. Ha az orvosok keveslik a pénzüket, ha petíciót írnak a miniszterelnöknek, előbb-utóbb keresztülverik az akaratukat. De ki figyel oda ránk, termelőkre? Ki állítja meg a multikat, akik a tömegárujukkal agyon vernek bennünket? A nép meg oda megy, mert ott olcsó, és hajlandók a szemetet is megvenni.

A kormány most ad az orvosoknak, rendben, de nem a saját zsebükből. Miből telik majd a drasztikus béremelésre, a milliós fizetésekre? Ki fizeti meg? Felemelik, mondjuk, a társadalombiztosítási adót?

Tessék, csak szedjen csak! – fordult közben egy vevőhöz. A padlizsán 750. A paradicsom? Tudja, Hollywoodban az óraboltban nem írják ki az árakat. Minek is? Akit az ár érdekel, az úgysem engedheti meg magának! Szóval, mennyit adjak a paradicsomból?

Csak azt ne mondják, hogy a gazdaság teljesítménye ad majd fedezetet mindenre. – fordult ismét hozzám. Már a Nemzeti Bank elnöke is azt mondja, hogy a GDP jóval kevesebb lesz, mint a tavaly. A németek is kínlódnak. Akkor meg miből?

Mindenki úgy tesz, mintha nem tudnánk, hogy két év múlva választás lesz. Nyerni akarsz, meg kell venni a választókat. A Fidesz nyilván reméli, hogy az orvosok a nagyobb pénzzel a zsebükben nem rohannak Gyurcsányhoz meg a többiekhez. De hol van erre a biztosíték? A szerencsétlen Tarlós remek főpolgármester volt, értett a városhoz, rendet tett benne, sokan mégis rohantak a liberálisokhoz. Mit nem lehet ezen érteni?

Megduplázzák az orvosok bérét? Rendben, duplázzák meg! De ne kenjék ezt a járványra! Ne tegyenek úgy, hogy ezzel minden sínen van! Nincs!

Mondok én magának valamit! Egyen több gyümölcsöt, zöldséget, éljen egészségesen, hogy jobban tudjon védekezni a vírussal szemben is. Erre kellene odafigyelnie mindenkinek, az embereknek is, a kormánynak is. De az egészséges élet sokba kerül. Ezt kellene segíteni! De nem csak szavakkal!

Thürmer Gyula

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET