fbpx

Mi - Ti

Elkezdődött a sztrájk a MÁV Utasellátónál

Nem tudjuk azt elfogadni, hogy több mint 70 munkatársunk, tagunk sorsa pecsételődik meg egy elhibázott gazdaságpolitikai folyamat következtében. Nyilván nem a hálókocsi-kalauz, nem az étkezőkocsin szolgálatot teljesítő személyzet miatt történt mindez - hanem gondolom, a MÁV-Start Zrt. menedzsmentje volt olyan vitéz és nagyszerű, hogy ilyen sorsra juttatta az Utasellátó Központot. – jelentette ki Bárány Balázs, a VDSzSz Szolidaritás alelnöke. (http://www.vdszsz.hu)

Ne emeljék, csökkentsék a nyugdíj korhatárt!

Az első félévben 17 ezerrel csökkent a nyugdíjasok és csaknem 30 ezerrel a korhatárt elért nyugdíjasok száma – derül ki az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság adataiból. Ez annak az eredménye, hogy idén megint emelkedett a korhatár, januártól már csak 63,5 évesen lehet nyugdíjba vonulni. A létszámfogyatkozás megmutatkozik a nyugellátásokra fordított kiadásokban is: idén, az első hét hónapban 1822,4 milliárd forintot költött az állami Nyugdíjbiztosítási Alap, ami az éves 3151 milliárd forintos keret 57,8 százaléka – olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium legutóbb kiadott jelentésében. (https://zoom.hu/2017/)

Tiszteletet Magyarországnak!

A holland külügyminiszter, elhatárolódott nagykövetük Magyarországot negatívan érintő kijelentéseitől, és hangsúlyozta, hogy azok nem tükrözik a holland kormány álláspontját. Szijjártó Péter az elhatárolódást elfogadta, és hétfőn konzultál a Hágából visszarendelt nagykövettel, hogy gyorsabban meghozzák a szükséges döntéseket. (http://mti.hu

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET