fbpx

Mi - Ti

Európai Unió: nem az ígéret földje

Az EU-ban dolgozó alkalmazottak 2,3 százaléka végzett bizonytalan munkát 2016-ban. Ez azt jelenti, hogy e munkavállalók munkaszerződései nem haladták meg a három hónapot. Magyarország egyébként az EU átlag alatti értékkel, 2,2 százalékkal szerepel a listán, ami a mai foglalkoztatási adatok szerint alig több mint 91 ezer dolgozót érint. (https://www.penzcentrum.hu)

Adni kell az embereknek

Adni kell az embereknek. Egyrészt azért, mert az elmúlt évtizedekben döntően inkább elvettek tőlük. Másrészt azért, mert nem lehet versenyezni Európával úgy, hogy az emberek a harmadát keresik annak, mint az EU-ban. – olvasható a Magyar Demokrata mostani számában közölt Thürmer-interjúban. (http://demokrata.hu)

Le az árdrágítókkal!

Az élelmiszerek ára 4,4 százalékkal emelkedett januárban az előző év januárjához viszonyítva, ezen belül a tojás 48,0, a vaj 13,6, a száraztészta 8,7, a tejtermékek 7,9, a kenyér 7,1, a tej 5,8, a kávé 5,1 százalékkal drágult. (http://www.agrotrend.hu)

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET